
Fotó: Veres Nándor
A marosvásárhelyi táblabíróság pénteki ítéletében jogerősen betiltotta az Igazi Csíki Sör gyártását – adta hírül Facebook-oldalán a sör gyártója.
Az Igazi Csíki Sör gyártóját a Heineken Románia perelte be, mert úgy vélte, hogy a sör gyártója eltulajdonította szellemi tulajdonát. A marosvásárhelyi táblabíróság szóvivője az MTI-nek elmondta: a táblabíróság elutasította az Igazi Csíki Sört gyártó Lixid Project Kft. és az ezt létrehozó Lénárd András fellebbezését, és érvényben hagyta a 2015 júliusában hozott ítéletet.
Az elsőfokú ítéletben a bíróság elrendelte, hogy a gyártó az ítélet jogerőre emelkedését követő 30 napon belül vonja vissza Igazi Csíki Sör néven árult termékét a piacról, és a visszavont terméket semmisítse meg. Azt is megtiltotta a Lixid Project Kft.-nek, hogy a www.csikisor.com és a www.csikisor.ro domainneveket használja.
A marosvásárhelyi táblabíróság által pénteken kihirdetett ítélet több éves márkanévvita végére tesz pontot, amelyet a Heineken Románia robbantott ki a kézműves sör gyártója ellen. A holland multinacionális társaság hazai leányvállalata szellemi tulajdon megsértésére hivatkozva perelte be a csíkszentsimoni Csíki Sör Manufaktúra üzemeltetőjét az Igazi Csíki Sör márkanév használata miatt. A jogerős ítélet szerint tilos a jövőben a termék gyártása és forgalmazása, sőt a táblabíróság elrendelte az Igazi Csíki Sör gyártásánál használt, ezzel a márkanévvel ellátott eszközök megsemmisítését is. Az alperes sörgyár tulajdonosa az ítélet kiközlésétől számított harminc napon belül köteles visszavonni a piacról és megsemmisíteni az Igazi Csíki Sör néven árult termékét.
A Heineken Románia 2014-ben nyújtott be keresetet a Csíkszereda közelében sörmanufaktúrát működtető cég ellen. A multinacionális sörgyártó azt sérelmezte, hogy a Csíki Sör Manufaktúra termékének neve, az Igazi Csíki Sör márkanév megtévesztően hasonlít a holland multi csíkszeredai sörgyárában palackozott Ciuc Premium márka elnevezéséhez. A székely sörgyártó alapfokon is pert vesztett, a Hargita megyei törvényszék 2015 szeptemberében helyt adott a Heineken keresetének, kimondva a szellemi tulajdon megsértését; az ítélőtábla ezt az ítéletet hagyta most helyben.
A romániai bíróság döntése már csak azért is furcsa, mivel az Európai Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (OHIM) eddig kétszer is a Csíki Sör Manufaktúrának adott igazat. A közösségi védjegyeljárásokat lefolytató alicantei hivatal először 2015-ben utasította el a Heineken keresetét, megállapítva, az Igazi Csíki Sör és a holland vállalat terméke, a Ciuc Premium között sem megjelenésében, sem kiejtésileg, sem tartalmilag nem áll fenn hasonlóság. Ráadásul a védjegyhivatal tavaly decemberben másodfokon is a székely sörgyártónak ítélte a márkát.
„Ez egy támadás egy székely vállalkozással szemben, amely felvállalta az identitását, a magyar nyelvet és szimbólumai használatát\" – kommentálta az ítéletet a Csíki Sör Manufaktúra, amelynek tavaly szeptemberben felavatott új üzemében már napi 40 ezer literre növelték a gyártókapacitást. Lénárd András csíkszeredai vállalkozó, többségi tulajdonos szerint a döntés miatt 140 ember munkahelye került veszélybe, és kérdéses, hogy a vállalat ki tud-e lábalni ebből a helyzetből. Az üzletember a Transindex portálnak elmondta, jelenleg több ezer feliratozott hűtőjük van kint az erdélyi piacon sörrel, több hónapra előre gyártottak le címkéket. A vállalkozó közölte, megpróbálnak nemzetközi fórumokon fellebbezni az ítélet ellen, arra azonban nem tudott válaszolni, hogy egy esetleges kedvező ítéletig bírja-e anyagilag a cége.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
szóljon hozzá!