A két nyárádmagyarósiapa elmondta: nagy szükségük volt a pénzre,hiszen egyikük már az áramszolgáltatásvisszamondását fontolgatta. A másik édesapaegyre nehezebben boldogul a kisebb gyerekekkel, mióta felesége39 évesen távozott az élők sorából.
A marosvásárhelyi BodPéter Diakóniai és Tanulmányi Központszervezte múlt heti rendezvénysorozat fő témájaa vészes népességfogyás és annakmegfékezése volt. A Beszéljünk anépesedésről című konferencia számosegyházi és civil szervezet, valamint intézményképviselőjét vonzotta a második alkalommalmegrendezett Bod Péter Napokra. Az előadók és arésztvevők között három-, négy- vagyakár ötgyermekes szülők is voltak. Arendezvénysorozat keretében levetítettékCsép Sándor kolozsvári televíziósszerkesztő két filmjét is. A harminc évvelezelőtt készült Egyetlenem most is érvényes,megrázó üzenetet hordoz: ma már nemcsakKalotaszegen látni emeletes házakat, amelyek gyermekekhiányában szinte üresen állnak – hangzottel a rendezvényen. A résztvevők megtekinthettékCsép hasonló tématikájú, ámellentétes hangulatú filmjét, az Áldásnépességet is, amelyet szintén Kalotaszegenforgattak. A szilágysági Désházánforgatott film egy gyerekzsivajtól hangos, életerőstelepülést mutat be. Szintén az itthon maradástés gyarapodást szorgalmazó derűlátásjegyében születtek azok a dolgozatok is, melyeket a Mennivagy maradni? című pályázatra írtak aReformátus Asszisztensképző Főiskola diákjai.Az intézmény vezetősége és a Bod PéterNapok főszervezője, Ábrám Zoltán végülSzabó Tünde és Siklódi Rozáliaírását jutalmazta első díjjal.
Magyar kulturális napokat tartanak a Szilágy megyei Zsibón, Wesselényi Miklós szülővárosában. A rendezvény nem csupán szórakozást kínál, hanem közösségépítő, kulturális élményt nyújt egy olyan szórványtelepülésen, ahol ritkák a magyar nyelvű programok.
A rendezvény nemcsak a gasztronómiáról vagy a szükségletek kielégítéséről szólt, hanem a hagyomány folytatásáról, az őszi befőzés szokásának tovább éltetéséről.
Állagmegőrzési munkálatokat végeznek a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház északi tornyán és felső tetőszerkezetén, a munkálatokat a román Nemzeti Örökségvédelmi Intézet és a Főegyházmegye finanszírozza.
Több mint ezer marosvásárhelyi lakos írta alá azt a petíciót, amelyben arra kérik a hatóságokat, hogy az Azomureș számára kiadandó új integrált környezetvédelmi engedélybe szigorú feltételeket foglaljanak bele – tájékoztattak szerdán a kezdeményezők.
Egyedülálló kezdeményezés indult Brassóban: ingyenesen kapnak fogkrémet és egészségügyi betétet a diákok – jelentette be a határozattervezetet a város polgármestere.
152 év után először szerelték le kedden a vajdahunyadi vár Buzogány-tornyán álló, Hunyadi János ábrázoló szobrot – jelentette be a dél-erdélyi város önkormányzata.
Méhész és apiterapeuta házaspárhoz látogattunk el az aranyosszéki Kövenden. Gazdaszemmel című videós riportsorozatunk újabb részében annak jártunk utána, hogyan gyógyítanak a méhek és a méhészeti termékek.
A Srí Lankáról érkezett vendégmunkások is anyanyelvükön hallgathatnak misét a temesvári római katolikus székesegyházban – erről beszélt Pál József Csaba temesvári püspök a templomba látogató Nicușor Dan államfőnek.
Az RMDSZ-frakció javaslatára díszpolgári címet adományozott kedden a Kolozs Megyei Tanács Ráduly-Zörgő Éva logopédusnak, iskolapszichológusnak, sportvezetőnek, egyetemi oktatónak, olimpikon gerelyhajítónak.
Az eredetileg 2024 áprilisára tervezett befejezéshez képest már másfél év eltelt, és az Arad megyei kisváros önkormányzata továbbra sem tudja megmondani, mikorra készülhet el a beruházás.