Hirdetés

Jeltolmács segít az ügyintézésben

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Partnerségi megállapodás született a Maros Megyei Tanács és a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének marosvásárhelyi kirendeltsége között.

Vass Gyopár

2015. november 05., 13:172015. november 05., 13:17

 

A megállapodás értelmében a szövetség ügyintézéskor jelnyelvtolmácsi szolgáltatásokat biztosít a siketek számára. A 2006. évi 448-as törvény ugyanis előírja, hogy minden közintézménynek engedéllyel rendelkező jelnyelvtolmácsot kell biztosítania. A jogszabályt azonban sok helyen nem léptették életbe, mivel országszerte kevés jeltolmács van.

Takács Éva, a szövetség marosvásárhelyi fiókjának ügyvezető igazgatója elmondta, ingyenesen biztosítják a szolgáltatást. Azonban arra is felhívta a figyelmet, hogy a közintézményeket gyakran nem a siketekkel való gördülékeny kommunikáció iránti elkötelezettség vezérli, hanem, hogy be akarják tartani a törvényt.

„Ezáltal sarokba vannak szorítva, és kényszerítve, hogy alkalmazzák a törvényt, ezért keresnek minket, és kötnek velünk partnerszerződéseket” – ecsetelte az ügyvezető igazgató. Elmondta, eddig a lakosságnyilvántartó hivatallal és a munkaügyi felügyelőséggel, továbbá magánklinikákkal volt hasonló megállapodásuk.

Takács Éva arról is beszámolt, hogy a szervezetük tagjai tegnap csatlakoztak a 113-as segélyhívószám rendszeréhez. Ez a 112-es segély hívó kiterjesztése, amelyet speciális szükségletű személyek számára hoztak létre, múlt héten startolt. A siketek és beszédükben akadályozott személyek számára létrehozott szolgáltatáshoz postai úton vagy interneten lehet regisztrálni.

Baj esetén ezeknek a személyeknek is az 112-es segélyhívó számot kell tárcsázniuk, de a rendszer felismeri a regisztrált felhasználót és a diszpécser nem kezdeményez beszélgetést, hanem SMS-ben kéri a pontos címet és információt a sürgősségi helyzetről, amelyet a telefonos munkatárs juttat el a megfelelő szervnek.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult

Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult
2026. augusztus 14., péntek

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba

A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba
2026. augusztus 14., péntek

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez

Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez
Hirdetés
Hirdetés