2007. február 12., 00:002007. február 12., 00:00
„Ha ennek eleget tudunk tenni március7-éig, akkor indulhat az RMDSZ listája a választásokon”– vázolta a közelgő európai parlamenti (EP)választásokat megelőző feladatokat Kelemen Hunor.Kelemen úgy véli: Tőkés hívei csak akkortudnának 100 ezer aláírást összegyűjteni,ha a különböző egyházakat is bevonják apolitikába, és ez az elmúlt 17 év alattegyszer sem történt meg. „Ha mégis sikerülTőkés Lászlónak és az RMDSZ-nek egyarántmegszerezni a listaállításhoz szükségesaláírásokat, még akkor is előfordulhat,hogy egyik félnek sem sikerül elegendő számúszavazatot megszereznie” – tette hozzá. Kelemen szerint azEP-be fiatal, jó szakmai felkészültséggelrendelkező, pályájuk kezdetén levő embereketkell küldeni. „Azért nem jelöltük TőkésLászlót, mert nem pályázott. Mivel erre aválasztási jelöltségre pályázatokatkellett benyújtani, álságosnak tartom a püspökúr kijelentését, hogy miattunk nem kerülhetettfel a listára” – szögezte le a kampányfőnök.
Szilágyi Zsolt, TőkésLászló kampányfőnöke szerint nem az lettvolna a megoldás, hogy az EMNT elnöke is benyújtsapályázatát. „Közös lista állításárólvolt szó, nem arról, hogy az RMDSZ-listán kiindul és ki nem” – magyarázta kérdésünkreSzilágyi, hozzátéve, az RMDSZ kizárólagpártkatonákat jelölt a befutóhelyekre.Szerinte elvi kérdés, hogy Brüsszelben az erdélyimagyarságot vagy pedig egy erdélyi magyar pártotképviseli-e a befutó jelölt, Szilágyi éppenezért az erdélyi magyarság jelöltjekéntkészül bemutatni Tőkés Lászlót aválasztóknak. „Az aláírásgyűjtésmindenütt elkezdődött, eddig 500 önkéntesünkvan, de ez a szám várhatóan eléri a többezret is” – tette hozzá a kampányfőnök.
Tőkés László aDemokrata Párt Kovászna megyei elnöke szerint ismegérdemelné, hogy bekerüljön az EP-be.Gheorghe Baciu úgy látja, ha a püspökneksikerül összegyűjtenie az induláshoz szükségesaláírásokat, az RMDSZ egyetlen mandátumhozsem jut. „Szerintem Tőkés Lászlónak reálisesélye van arra, hogy megszerezze a szükségesszavazatszámot” – mondta a PD megyei elnöke. Baciu aMagyar Polgári Szövetség háromszékiszervezetének bejelentésére reagált,miszerint egyedül Kovászna megyében 18 ezeraláírást szeretnének összegyűjtenia református püspöknek.
A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.
Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.
A kora tavaszi időszakban pompázik a Kárpát-medence számos vidékén megtalálható, ám igazán Kalotaszeg nevével egybeforrt riszegvirág. Aki teheti, ebben az időszakban még megcsodálhatja a védett növényt.
A vasúti infrastruktúra egyes szakaszain munkálatokat végeznek, emiatt május 25. és szeptember 16. között nem fognak vonatok közlekedni Brassó és Csíkszereda között.
Jóváhagyta a bukaresti közlekedési minisztérium a zilahi körgyűrű újabb, északi szakaszának projektjét, amelyet 140 millió euróból valósíthatnak meg. Az újabb beruházás a késések és a kínai kivitelezői premier miatt hírhedtté vált déli szakaszt követheti.
Rövid idő alatt széles körben elterjedt Bodor János, a Háromszék újságírójának videója, amelyben egy székelyruhás alak egy, a Tisza Párt logójával ellátott „poloskát” kaszabol.
Az erdélyi és a helyi alkotóké lesz a főszerep a péntek este kezdődő 33. Szent György Napokon, amely május 3-áig várja a közönséget Sepsiszentgyörgyön.
Erdélyben enyhén csökkent a Szülőföldön Magyarul Program keretében nyújtott oktatási-nevelési támogatást kérelmezők száma, ami demográfiai okokra vezethető vissza – derül ki a Rákóczi Szövetség gyorsjelentéséből.
Számos előnyt, legfőképpen nyugodtabb külföldi utazást biztosít az Unió területén az európai egészségbiztosítási kártya – már ha megkapjuk.
Európai uniós támogatással újulhat meg Beszterce három meghatározó műemléke: a Búzasor gótikus árkádsor, az egykori Omnia mozi épülete, valamint a régi városháza.