Hirdetés

Japánsztrájkba fogtak a kolozsvári BBTE diákjai a tandíjmentes helyek csökkentése miatt

A japánsztrájkot szimbolizáló fehér karszalaggal és flashmobbal fejezte ki tiltakozását a kolozsvári székhelyű Babeş-Bolyai Tudományegyetem több tucat diákja ama tanügyminisztériumi döntés ellen, amely szerint az ország több egyetemén csökkentik jövő tanévtől a tandíjmentes helyeket.

Krónika

2018. április 18., 13:502018. április 18., 13:50

2018. április 18., 13:572018. április 18., 13:57

Az egyetemi hallgatók a BBTE főépülete előtt gyülekeztek, majd végigvonultak a felsőoktatási intézmény folyosóin és belső udvarán. Andrei Tecsi diákprefektus úgy nyilatkozott, az akciót a szaktárcának az egyetemi helyek csökkentésére vonatkozó döntése indokolja.

A diákprefektus felidézte, hogy a minisztériumi döntés nyilvánosságra kerülése után levelet küldtek a tárcavezetőnek, de a tanügyminiszter keddi válasza nem keltett bennük bizalmat, mivel továbbra sem derült fény arra, milyen elv alapján osztották szét a helyeket.

Hirdetés

Amennyiben a BBTE nem kapja vissza azokat a helyeket, amelyektől a szaktárca döntése megfosztotta, hiány keletkezik az intézmény költségvetésében, és ezt a diákok is meg fogják érezni – szögezte le Tecsi.

A kolozsvári székhelyű egyetem diákjai az Agerpres hírügynökség tudósítása szerint úgy vélik, hogy a tandíjmentes helyek elosztása átlátható, előre megszabott és koherens módszertan alapján kell hogy megtörténjen. Követelik, hogy a tanügyi tárca tegye nyilvánossá azt az algoritmust, amely alapján kiszámolták a BBTE-nek juttatott államilag támogatott helyeket. Szerintük a minisztérium ezen lépése elbátortalanítja és más, kevésbé színvonalas egyetemek felé irányítja a vidéken érettségizett fiatalokat, akiknek így romlanak majd a munkaerőpiaci esélyeik.

A BBTE diákjai péntekig tervezik viselni a japánsztrájkot jelentő fehér karszalagokat. Az egyetem vezetősége nyílt levelet küldött Viorica Dăncilă kormányfőnek, amelyben kéri, hogy az illetékes minisztérium vonja vissza a tandíjmentes helyek csökkentésére vonatkozó döntését.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 07., vasárnap

Három tinédzser lány megsérült, miután hét métert zuhantak autójukkal egy patakvölgybe

Három, 17, illetve 18 éves lány megsérült, amikor autóbalesetet szenvedtek vasárnap reggel Beszterce-Naszód megyében.

Három tinédzser lány megsérült, miután hét métert zuhantak autójukkal egy patakvölgybe
Hirdetés
2025. december 06., szombat

Tűz ütött ki egy menedékházban Szatmár megyében

Tűz ütött ki szombat este egy, a Szatmár megyei Borválaszút környéki erdőben található menedékházban – a katasztrófavédelem egységei jelenleg is próbálják megfékezni a lángokat a News.ro hírügynökség tájékoztatása szerint.

Tűz ütött ki egy menedékházban Szatmár megyében
2025. december 06., szombat

A Székelyföldön is érezni lehetett a szombat reggeli földrengést

A Richter-skála szerint 3,5-ös erősségű földrengés történt szombaton 9 óra 25 perckor Vrancea megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).

A Székelyföldön is érezni lehetett a szombat reggeli földrengést
2025. december 05., péntek

AI-detektív: Erdélyben jött létre a mesterséges tartalmakat kiszűrő első romániai platform

Az AI-detektív (DetectivulAI) elnevezésű platform az első Romániában létrehozott platform, amely azonosítja a mesterséges intelligencia által létrehozott deepfake tartalmakat.

AI-detektív: Erdélyben jött létre a mesterséges tartalmakat kiszűrő első romániai platform
Hirdetés
2025. december 05., péntek

Omladozik a Maros-völgye egyik történelmi épülete, a pusztulás szélén a bulcsi Mocsonyi-kastély

A tető részben beomlott, a falak is veszélyesen repedeznek, a helyszínt benőtte a gaz. A község polgármestere szerint a közöny és a felelőtlenség vezetett oda, hogy a Maros-völgye egykori szimbóluma, a Mocsonyi-kastély mára életveszélyes állapotba került.

Omladozik a Maros-völgye egyik történelmi épülete, a pusztulás szélén a bulcsi Mocsonyi-kastély
2025. december 05., péntek

Őrizetben egy 17 éves fiú, akit már háromszor is jogosítvány nélküli vezetésen értek a rendőrök Beszterce-Naszód megyében

Bűnügyi felügyelet alá helyeztek egy Beszterce-Naszód megyei 17 éves fiút, akit három alkalommal is jogosítvány nélküli vezetésen értek a rendőrök.

Őrizetben egy 17 éves fiú, akit már háromszor is jogosítvány nélküli vezetésen értek a rendőrök Beszterce-Naszód megyében
2025. december 05., péntek

Nacsa Lőrinc Szatmáron: az egyházak a magyarság szülőföldjén való megmaradását szolgálják

Az egyházak a magyarság szülőföldjén való megmaradását szolgálják, és ez a megmaradás, a nemzet boldogulása Magyarország legfontosabb célja Szent István óta – hangoztatta Nacsa Lőrinc nemzetpolitikai államtitkár pénteken Szatmárnémetiben.

Nacsa Lőrinc Szatmáron: az egyházak a magyarság szülőföldjén való megmaradását szolgálják
Hirdetés
2025. december 05., péntek

Premontrei-ügy: elhalasztotta az ítélethirdetést az apát kilakoltatásáról a nagyváradi bíróság

Elhalasztotta az ítélethirdetést a Fejes Rudolf Anzelm nagyváradi premontrei apát rendházból való kilakoltatását kezdeményező helyi önkormányzat által indított perben nagyváradi bíróság pénteken.

Premontrei-ügy: elhalasztotta az ítélethirdetést az apát kilakoltatásáról a nagyváradi bíróság
2025. december 05., péntek

A szó szoros értelmében alacsonyan szállt egy autó Nagyváradon

A szó szoros értelmében alacsonyan szállt egy személyautó Nagyváradon szerdán este.

A szó szoros értelmében alacsonyan szállt egy autó Nagyváradon
2025. december 05., péntek

Teherbe ejtette kiskorú „menyasszonyát” a „romakirály” fia, nyomoz a rendőrség

Rendőrségi eljárás indult, miután Daniel Cioabă önjelölt „romániai romakirály” fia a beszámolók szerint teherbe ejtette 14 éves „menyasszonyát”, akit a szülők választottak ki számára.

Teherbe ejtette kiskorú „menyasszonyát” a „romakirály” fia, nyomoz a rendőrség
Hirdetés
Hirdetés