
Fotó: A szerző felvétele
2011. április 05., 08:252011. április 05., 08:25
A jelenleg igen rossz állapotban levő ingatlanokban egy orvosi rendelőt alakítanak ki, ahol a civil szervezetnél önkéntesként dolgozó állatorvosok térítésmentesen végzik majd a műtéteket, és lesznek olyan helyiségek is, amelyekben ápolják majd az állatokat, ameddig felgyógyulnak. Az elképzelések szerint a városból befogott kutyákat az ivartalanítás mellett féregtelenítik is, beoltják, valamint kikezelik, ha betegek, majd kapnak egy billogot a fülükbe, és szabadon engedik őket.
„Nem bírtuk már tovább nézni a városban uralkodó állapotokat: rengeteg kóbor kutya tengődik az utcákon, az emberek pedig félnek tőlük – indokolta a központ, illetve az állatvédő egyesület megalapításának szükségességét Lucretia Simu, a Free Life elnöke. – A célunk az, hogy felszámoljuk a kóborkutya-jelenséget, mivel senkinek sem jó az, ha állatok élnek az utcán.” Az elnök szerint különösen felháborító, hogy az önkormányzat egy céget fogadott fel azért, hogy a kutyákat eltüntesse az utcákról, ám évek óta nem látszik eredménye a vállalat munkájának. Minden jel arra mutat, hogy a cég úgy véli, nem áll érdekében az ebek végleges eltűnése az utcákról.
A polgármesteri hivatal tájékoztatása szerint egyébként az elmúlt körülbelül egy év során 400 ezer lejt fizettek a Mixt Service Kft.-nek, mely ennek fejében 1500 kutyát fogott be és ölt meg. Lucretia Simu állítja: a cég mindamellett, hogy kegyetlenkedik az állatokkal, törvénysértést is elkövet, hisz Romániában 2008 óta jogszabály tiltja az egészséges állatok megölését. A Free Life egyesület az elmúlt hónapok során komoly kampányt folytatott annak érdekében, hogy a döntéshozókkal megértesse: nem a sintérszolgálat fenntartása jelenti a megoldást a kóbor állatok ügyében, hanem az ivartalanítás, illetve ezzel párhuzamosan az emberek hozzáállásának megváltoztatása, mivel a kutyák „utánpótlását” kell felszámolni.
A civil szervezet önkéntes állatorvosok bevonásával az elmúlt fél év során kispénzű gazdik kérésére száznegyven állaton végzett ivartalanítást kedvezményes áron vagy ingyen. Hat állat-örökbefogadási akciójuk során pedig körülbelül száznyolcvan kóbor kutyának és harminc macskának sikerült gazdát találniuk. Ezzel párhuzamosan pedig folyamatosan járják a város iskoláit, és népszerűsítik az állattartást a gyerekek körében, valamint igyekeznek tudatosítani bennük, hogy az állat egy társ, mely a jó gazdinak igen sok örömet tud szerezni, ezért nem szabad őket kidobni. A város lakossága – amint azt a polgármesteri hivatal által ez ügyben szervezett közvita eredményei is mutatják – nem támogatja egyhangúlag az ivartalanítási programot. Sokan félnek a kutyáktól, egyeseket támadtak is meg állatok, ezek az emberek pedig úgy vélik, az ölés a megoldás.
Az állatvédők szerint azonban a kasztráláson átesett kutyák agresszivitása egyrészt jelentősen csökken, másrészt pedig a műtét után már nem verődnek csapatokba, mivel nem járnak egyszerre többen egy-egy szuka után. A civilek szerint a kezdeményezésük ugyan nem hoz rövid távon eredményeket, azonban az egyetlen viszonylag humánus és biztos megoldást jelenti a problémára. Az egyesület és az önkormányzat között múlt héten kötött szerződés értelmében az ivartalanítási központ számára kijelölt épületek felújítási költségeit, valamint az orvosok által használt szerek árát az önkormányzat állja. Az állatvédők azonban nem várnak: amennyit tudnak, megcsinálnak a saját erejükből. Mint az elnök elmondta: vannak támogatóik, önkénteseik, továbbá a szatmárnémeti börtön igazgatójával sikerült megállapodnia abban, hogy tíz elítéltet bocsát a civil szervezet rendelkezésére, akik szintén segítenek majd a munkában.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) csütörtökön kiadta a megbízást az Erdélyt Moldvával összekötő, A8-as sztráda Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti (1D jelzésű) szakasza kivitelezésének elindítására.
Nemcsak római katolikusok zarándokolnak a csodatevő Mária-képhez, hanem felekezetre és nemzetiségre való tekintet nélkül jönnek fohászkodni a hívek a Szűzanyához, ezért több nyelven celebrálnak szentmiséket a Maros völgyében található kegytemplomban.
Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
szóljon hozzá!