Hirdetés

Isten munkatársai: szakoktatási részleget adtak át Szatmárnémetiben

Archív felvétel •  Fotó: Hamjanos.ro

Archív felvétel

Fotó: Hamjanos.ro

Átadták Szatmárnémetiben pénteken a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceumnak a magyar állam támogatásával kialakított szakoktatási részlegét. Az iskolában az idei tanévtől közélelmezés-turizmus és elektronikai műszerész szakosztály működik.

MTI

2017. október 13., 16:072017. október 13., 16:07

2017. október 13., 16:082017. október 13., 16:08

A szakmunkásokat duális oktatási rendszerben képző iskola épületének a felújítását és felszerelését 89 millió forinttal támogatta a magyar állam.

Schönberger Jenő szatmári római katolikus megyéspüspök a megnyitóünnepségen elmondta: az egyházon belül is sokat vitatkoztak arról, hogy szerepet kell-e vállalniuk a szakmunkásképzésben.

Hirdetés

Megjegyezte, hogy az egyház korábban mindig az elméleti oktatásban vállalt szerepet. Hozzátette ugyanakkor, hogy azt tapasztalják, nagy szükség van szakmunkásokra.

Az intézmény diákjaihoz szólva kijelentette, hogy a kétkezi munkával ”isten munkatársaivá” válnak.

Ádámkó István, a tanintézet igazgatója elmondta, a közélelmezés-turizmus osztályban 15 fiatal készülhet a szakács mesterségre, 15 pedig pincérnek tanulhat. Az elektronikai műszerész osztályban pedig 30 fiatalnak nyújtanak képzést.

Pataki Csaba, a Szatmár megyei önkormányzat elnöke elmondta: az intézmény abban segít, hogy Szatmárnémeti otthon tartsa a szakmunkás pályára készülő fiatalokat.

Hozzátette, hogy ritkán látni szélesebb összefogást, mint amely a szakiskolai osztályok beindításához vezetett,

hiszen az egyház, az önkormányzat, a magyar kormány, a tanügy és a duális képzésben gyakorlatozási lehetőséget biztosító vállalkozók fogtak össze a cél megvalósításáért.

Calin Durla Szatmár megyei főtanfelügyelő az általa vezetett intézmény teljes támogatását ígérte a szakképzéshez. Megjegyezte, hogy a német-román kereskedelmi kamara által támogatott, korábban elindított hasonló programoknak köszönhetően Szatmár megye élen jár Romániában a duális képzés területén.

Az átadó ünnepség után érkezett a helyszínre - egyenesen Isztambulból - Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár,

aki az ünnepi fogadáson arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyar nemzetpolitika az elmúlt kormányzati ciklusban immár a szülőföldön való boldogulást tűzte ki célul. Ezt a célt pedig a szakképzés megerősítése és a határon túli magyar gazdaságfejlesztési programok szolgálják.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 26., szombat

Erdélyben is szigorúbb mérce jön a zöld ígéretekre: mit jelent ez a termelőknek és a vásárlóknak?

Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.

Erdélyben is szigorúbb mérce jön a zöld ígéretekre: mit jelent ez a termelőknek és a vásárlóknak?
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Több mint 300 dolgozót bocsát el erdélyi üzeméből a japán Fujikura

Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&

Több mint 300 dolgozót bocsát el erdélyi üzeméből a japán Fujikura
2026. szeptember 26., szombat

Lesodródtak az útról, esélyük sem volt: két fiatal vesztette életét Petrozsényben

Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.

Lesodródtak az útról, esélyük sem volt: két fiatal vesztette életét Petrozsényben
2026. szeptember 25., péntek

Pedofília gyanújával vettek őrizetbe egy huszonéves bánsági férfit

Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.

Pedofília gyanújával vettek őrizetbe egy huszonéves bánsági férfit
Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Csalók hálójában: 95 ezer lejes hitelt vetettek fel egy marosvásárhelyi nővel

Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.

Csalók hálójában: 95 ezer lejes hitelt vetettek fel egy marosvásárhelyi nővel
2026. szeptember 25., péntek

Diákkori büntetése és a MAKOSZ tiltakozása miatt nem támogatja a kötelező egyenruhaviselést az RMDSZ elnöke

Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.

Diákkori büntetése és a MAKOSZ tiltakozása miatt nem támogatja a kötelező egyenruhaviselést az RMDSZ elnöke
2026. szeptember 25., péntek

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok

Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Országos botrány kialakulóban az iskolai egyenruha kötelezővé tételéről, tiltakoznak a magyar diákok is

Megosztó kérdésnek bizonyul Romániában az iskolai egyenruha kötelezővé tétele, miután a szenátus már rábólintott a tervezetre, aminek sok pedagógus és szülő nem örül, magyar diákszervezetek pedig tiltakoznak ellene.

Országos botrány kialakulóban az iskolai egyenruha kötelezővé tételéről, tiltakoznak a magyar diákok is
2026. szeptember 24., csütörtök

„Nagy bravúr” a szórványban: kezdődik a Temesvári Magyar Napok

A még felújítás alatt álló Magyar Ház is hangsúlyos helyszíne a csütörtökön este kezdődő 11. Temesvári Magyar Napoknak. A bánsági magyarság legnagyobb rendezvénysorozatán színes programkínálattal várják az érdeklődőket – mondta Tamás Péter.

„Nagy bravúr” a szórványban: kezdődik a Temesvári Magyar Napok
2026. szeptember 24., csütörtök

Medvék miatt forró a drót: több mint kétszer annyi bejelentés érkezett az egyik székelyföldi megyében

Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában.

Medvék miatt forró a drót: több mint kétszer annyi bejelentés érkezett az egyik székelyföldi megyében
Hirdetés
Hirdetés