
Fotó: Facebook/Dan Tanasa
Ismét törölte a Facebook a magyarellenes megnyilvánulásairól ismert Dan Tanasă blogger Facebook-oldalát – közölte hétfőn Hans Hedrich, a Neuer Weg Egyesület elnöke a szervezet honlapján.
2018. március 26., 17:452018. március 26., 17:45
2018. március 26., 17:562018. március 26., 17:56
Hedrich – aki korábban mások mellett hivatalos formában jelezte a Facebook illetékeseinek, hogy az oldalon nacionalista, kisebbségellenes bejegyzéseket osztanak meg – rámutatott: négy, egymástól független forrás is arról tájékoztatta, hogy a közösségi oldal működtetői másodszor is elérhetetlenné tették Tanasă oldalát. A Facebook először csütörtök este 24 órára tiltotta le az oldalt.
– fogalmazott Hans Hedrich, aki köszönetet mondott azoknak, akik ismét jelezték a működtetőknek, hogy az oldal nem felel meg az előírásoknak. Hozzátette: köztük magyar és román nemzetiségű személyek is vannak. A Facebook egyébként üzenetet küld annak, aki jelent egy visszaélést elkövető oldalt, amennyiben a panaszt megalapozottnak találják, és törlik. Dan Tanasă személyes közösségi fiókja egyébként továbbra is elérhető.

Magyarellenes uszítás miatt törölte a Facebook Dan Tanasă, a székelyföldi önkormányzatokat rendszeresen feljelentő blogger oldalát. A magyarellenességéről ismert bloggert többen is bepanaszolták a közösségi oldal működtetőinél.
Megosztó kérdésnek bizonyul Romániában az iskolai egyenruha kötelezővé tétele, miután a szenátus már rábólintott a tervezetre, aminek sok pedagógus és szülő nem örül, magyar diákszervezetek pedig tiltakoznak ellene.
A még felújítás alatt álló Magyar Ház is hangsúlyos helyszíne a csütörtökön este kezdődő 11. Temesvári Magyar Napoknak. A bánsági magyarság legnagyobb rendezvénysorozatán színes programkínálattal várják az érdeklődőket – mondta Tamás Péter.
Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában.
Csaknem egy évvel azután, hogy az épületekről leváló vakolat miatt veszélyessé vált és a város önkormányzata kénytelen volt lezárni, végre megújulhat Brassó egyik nevezetessége, a Zsinór utca.
A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.
A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.
Halad a fejlesztés Erdély egyetlen működő sóbányájában: egyeztetést tartott Torda polgármestere a József-tárna felújításáról. A 25 milliós eurós uniós, forrásból finanszírozott beruházás tavaly óta fokozottan fontossá vált Erdély turizmusa számára.
Az iskolák és egyetemek környékének fokozott ellenőrzésével, megelőző programokkal és a fiatalok körében egyre népszerűbb elektromos rollerek használatának szigorúbb felügyeletével kezdte az új tanévet a Kolozs Megyei Rendőr-főkapitányság.
Lincshangulat alakult ki szerdára virradóra a Temes megyei Csene településen, ahol idén januárban a brutális tinédzsergyilkosság történt. A Temes megyei törvényszék által pénteken meghozott alapfokú ítélet nem nyerte el a helyiek tetszését.
Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.
szóljon hozzá!