Hirdetés

Ismét napirenden az újratervezés Marosvásárhelyen

Míg az RMDSZ országos vezetői közül többen egyértelmű sikertörténetként próbálják tálalni a szövetség választási eredményeit, Brassai Zsombor, a szervezet Maros megyei elnöke szerdai kiértékelőjén azt mondta, a fényes politikai siker mellett a szervezet világos üzenetet kapott választóitól. 

Szucher Ervin

2016. június 08., 19:372016. június 08., 19:37

Azon túl, hogy az összefogásnak és a jó mozgósításnak köszönhetően a megyei önkormányzatban az eddigi 13 fős képviselet 15-ösre duzzadt, hosszú évek után ismét sikerült választást nyerni Marosvásárhely két peremközségében, Jedden és Maroskeresztúron, a városban pedig Soós Zoltán oly közel állt a meglepetésszerzéshez, Brassai szerint komoly gondok is mutatkoztak.

Közel 12 ezer elveszett szavazat

A legutóbbi helyhatósági választásokhoz képest megyei szinten az RMDSZ 11 709 szavazattal kapott kevesebbet. A legtöbb voks a Nyárádszereda–Szováta–Erdőszentgyörgy háromszögben veszett el, ahol szinte nem volt semmiféle magyar–magyar verseny. Ugyanakkor Marosvásárhely sem dicsekedhet, itt jó pár ezer támogatóval szegényedett az RMDSZ. A megyeszékhelyen nem jött össze a bravúr, és Szászrégent sem sikerült visszanyerni, ugyanakkor elveszett Marosszentanna.

„Tagságunk hozzáállása világos: újra kell gondolnunk üzeneteinket, más politikai megközelítést kell bevezetnünk ahhoz, hogy akkor is tudjunk mozgósítani, ha az adott településen nincs verseny, hiányzik a motiváció. Az emberek továbbra is főként az RMDSZ-ben látják a jövőt, de egy újratervezett, újragondolt RMDSZ-t kívánnak. Olyat, amely odafigyel a közvéleményre, reflektál az üzenetekre, és meg tud szólítani minden generációt\" – vélekedett Brassai. Az elnök azt is beismerte, hogy helyenként szervezeti gondokkal küszködnek, illetve sérült a belső demokrácia is. Szintén problémaként említette, hogy nem sokkal a választások előtt dugába dőlt az Erdélyi Magyar Néppárttal folytatott egyeztetés.

„Az összefogásnak nincs alternatívája!\"

Az, hogy az RMDSZ megőrizte a megyében polgármestereinek számát, a tanácsosai számát pedig 421-ről 440-re növelte, az összefogás számlájára írható – véli Brassai. Példaként a megyei önkormányzatban elért 15-ös létszámot hozta fel. „Nemcsak arról szól a történet, hogy kettővel többen leszünk, mint az elmúlt négy esztendőben, hanem annál sokkal többről, az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt közötti összefogás kiteljesedéséről, hisz a 15. helyet éppen a polgári párti Biró József Attila foglalja el\" – érvelt Brassai Zsombor.

Kovács Levente, a megyei szervezet ügyvezető elnöke szerint a pozitívumok közé tartozik az is, hogy ha Marosvásárhelyt nem is sikerült „felszabadítani a korrupció alól\", mégiscsak sikerült kimozdítani a magyar közösséget a holtpontról. Míg az utóbbi három választáson a magyar jelöltek egyre nagyobb arányú vereséget szenvedtek Dorin Floreától, Soós Zoltánnak majdnem sikerült történelmet írnia.

Vass Levente, az RMDSZ vásárhelyi választmányának elnöke egyébként a Transindex portálnak adott interjúban azt mondta, az EMNP külön listája miatt úszott el a helyi tanácsban az RMDSZ-többség, és a Szabad Emberek Pártjának (POL) jelöltje, Dan Maşca miatt nem lett Soósból polgármester. Vass emlékeztetett, a néppártnak el kellett volna fogadnia az RMDSZ-listán felajánlott 8., biztos bejutó és a 12., „lebegő\" helyet. „A mostani választás sajnos bebizonyította azt, hogy nekünk volt igazunk. Sajnálatos az, hogy az EMNP által elvitt 2400 szavazattal, ha közösen indultunk volna, megkaphattuk volna a 11. mandátumot, és a visszaosztásokból a 12. helyet is, és így a városi tanács 23 tagú testületében többséget szerezve vezethettük volna a várost\" – mondta Vass Levente. 

A választási irodában és a DNA-ban bíznak Soós Zoltánék

Soós Zoltán és csapata továbbra sem tett le arról, hogy Marosvásárhelyt még 2020 előtt visszahódítsa. Bár kevés reményt fűznek a választások megismétlésébe, a rendellenességek és csalások miatt eljuttatták a bukaresti központi irodához a már vasárnap éjjel kilátásba helyezett óvást. „Az eddigi tapasztalat szerint nem hinném, hogy elrendelnék a választások megismétlését, azonban a fiatal gárdánkkal mi a továbbiakban is folytatjuk a munkánkat\" – jelentette ki Kovács Levente, a megyei szervezet ügyvezető elnöke.

Mint mondta, maga a városi választási iroda vezetője is látta, amint az egyik körzet vezetője, a városháza egyik alkalmazottja, Lăcrămioara Stanciu érvénytelenítette a szavazólapokat. A hölgy elmondta, hogy felettese, Angela Roşca utasítására kezdett el pecsételgetni többedmagával. A polgármesterjelöltekre leadott érvénytelen szavazatok száma csaknem 1727 volt, ami meglepően nagy egy olyan városban, amely lakóinak több mint 95 százaléka írástudó. Soós Zoltán szerint, ha nem a választási iroda, de a Korrupcióellenes Ügyészség előbb-utóbb csak véget vet Florea visszaélési sorozatának.

Azon túl, hogy az összefogásnak és a jó mozgósításnak köszönhetően a megyei önkormányzatban az eddigi 13 fős képviselet 15-ösre duzzadt, hosszú évek után ismét sikerült választást nyerni Marosvásárhely két peremközségében, Jedden és Maroskeresztúron, a városban pedig Soós Zoltán oly közel állt a meglepetésszerzéshez, Brassai szerint komoly gondok is mutatkoztak. 
Közel 12 ezer elveszett szavazatA legutóbbi helyhatósági választásokhoz képest megyei szinten az RMDSZ 11 709 szavazattal kapott kevesebbet. A legtöbb voks a Nyárádszereda–Szováta–Erdőszentgyörgy háromszögben veszett el, ahol szinte nem volt semmiféle magyar–magyar verseny. Ugyanakkor Marosvásárhely sem dicsekedhet, itt jó pár ezer támogatóval szegényedett az RMDSZ. A megyeszékhelyen nem jött össze a bravúr, és Szászrégent sem sikerült visszanyerni, ugyanakkor elveszett Marosszentanna. „Tagságunk hozzáállása világos: újra kell gondolnunk üzeneteinket, más politikai megközelítést kell bevezetnünk ahhoz, hogy akkor is tudjunk mozgósítani, ha az adott településen nincs verseny, hiányzik a motiváció. Az emberek továbbra is főként az RMDSZ-ben látják a jövőt, de egy újratervezett, újragondolt RMDSZ-t kívánnak. Olyat, amely odafigyel a közvéleményre, reflektál az üzenetekre, és meg tud szólítani minden generációt” – vélekedett Brassai. Az elnök azt is beismerte, hogy helyenként szervezeti gondokkal küszködnek, illetve sérült a belső demokrácia is. Szintén problémaként említette, hogy nem sokkal a választások előtt dugába dőlt az Erdélyi Magyar Néppárttal folytatott egyeztetés. 
„Az összefogásnak nincs alternatívája!” Az, hogy az RMDSZ megőrizte a megyében polgármestereinek számát, a tanácsosai számát pedig 421-ről 440-re növelte, az összefogás számlájára írható – véli Brassai. Példaként a megyei önkormányzatban elért 15-ös létszámot hozta fel. „Nemcsak arról szól a történet, hogy kettővel többen leszünk, mint az elmúlt négy esztendőben, hanem annál sokkal többről, az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt közötti összefogás kiteljesedéséről, hisz a 15. helyet éppen a polgári párti Biró József Attila foglalja el” – érvelt Brassai Zsombor. Kovács Levente, a megyei szervezet ügyvezető elnöke szerint a pozitívumok közé tartozik az is, hogy ha Marosvásárhelyt nem is sikerült „felszabadítani a korrupció alól”, mégiscsak sikerült kimozdítani a magyar közösséget a holtpontról. Míg az utóbbi három választáson a magyar jelöltek egyre nagyobb arányú vereséget szenvedtek Dorin Floreától, Soós Zoltánnak majdnem sikerült történelmet írnia.Vass Levente, az RMDSZ vásárhelyi választmányának elnöke egyébként a Transindex portálnak adott interjúban azt mondta, az EMNP külön listája miatt úszott el a helyi tanácsban az RMDSZ-többség, és a Szabad Emberek Pártjának (POL) jelöltje, Dan Maşca miatt nem lett Soósból polgármester. Vass emlékeztetett, a néppártnak el kellett volna fogadnia az RMDSZ-listán felajánlott 8., biztos bejutó és a 12., „lebegő” helyet. „A mostani választás sajnos bebizonyította azt, hogy nekünk volt igazunk. Sajnálatos az, hogy az EMNP által elvitt 2400 szavazattal, ha közösen indultunk volna, megkaphattuk volna a 11. mandátumot, és a visszaosztásokból a 12. helyet is, és így a városi tanács 23 tagú testületében többséget szerezve vezethettük volna a várost” – mondta Vass Levente. n Szucher Ervin
A választási irodában és a DNA-ban bíznak Soós ZoltánékSoós Zoltán és csapata továbbra sem tett le arról, hogy Marosvásárhelyt még 2020 előtt visszahódítsa. Bár kevés reményt fűznek a választások megismétlésébe, a rendellenességek és csalások miatt eljuttatták a bukaresti központi irodához a már vasárnap éjjel kilátásba helyezett óvást. „Az eddigi tapasztalat szerint nem hinném, hogy elrendelnék a választások megismétlését, azonban a fiatal gárdánkkal mi a továbbiakban is folytatjuk a munkánkat” – jelentette ki Kovács Levente, a megyei szervezet ügyvezető elnöke. Mint mondotta, maga a városi választási iroda vezetője is látta, amint az egyik körzet vezetője, a városháza egyik alkalmazottja, Lăcrămioara Stanciu érvénytelenítette a szavazólapokat. A hölgy elmondta, hogy felettese, Angela Roşca utasítására kezdett el pecsételgetni többedmagával. A polgármesterjelöltekre leadott érvénytelen szavazatok száma csaknem 1727 volt, ami meglepően nagy egy olyan városban, amely lakóinak több mint 95 százaléka írástudó. Soós Zoltán szerint, ha nem a választási iroda, de a Korrupcióellenes Ügyészség előbb-utóbb csak véget vet Florea visszaélési sorozatának.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Identitásőrzés és nyitás: bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok

Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.

Identitásőrzés és nyitás: bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért

A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai

Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai
2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
Hirdetés
Hirdetés