
Fotó: Veres Nándor
Hivatali visszaélés gyanúja miatt hallgatta ki az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) Tánczos Barna szenátort egy Vaslui megyei terület-visszaszolgáltatással kapcsolatos ügyben.
2016. április 05., 15:332016. április 05., 15:33
A vizsgálat tárgyát képező ügy abba az időszakba nyúlik vissza, amikor Tánczos a 2000-es évek közepén az Állami Vagyonügynökséget (ADS) vezette. A Hargita megyei szenátor a Csíki Hírlapnak elmondta, múlt szerdán kellett megjelennie kihallgatásra Iaşi-ban, a DNA helyi területi irodájánál.
„Egy 2006-os, már lezárt Vaslui megyei restitúciós ügyről van szó, ahol polgármestereket, prefektust, alprefektust vizsgálnak törvénytelenség gyanújával. Szőlősök területének visszaszolgáltatását vizsgálják már évek óta. Mivel állami terület volt, a földosztó bizottság területátadási jegyzőkönyvét én írtam alá” – tájékoztatott Tánczos. Hozzátette, az ADS szempontjából egy standard eljárás volt ez, a tulajdonjog megállapítását nem az ügynökség, hanem a helyi és a megyei önkormányzat végezte.
„A belső procedúra szerint – amelyet én vezettem be 2005-ben az ADS-nél – minden alkalmazottnak vállalnia kellett azt, amit aláír, és egy törvényességi jegyzéket is alá kellett írnia – magyarázta az RMDSZ politikusa. – Közölték velem, hogy az átadási protokollt én írtam alá, de a dokumentumhoz kapcsolódik egy törvényességi jegyzék is – románul notă de legalitate –, mely szerint a procedúra törvényesen zajlott. A DNA közölte, azért hívtak be engem, hogy megtudják, én miért nem ellenőriztem le.” Kifejtette, a DNA nem is vitatja a földterület visszaszolgáltatásának jogát, de ebben az esetben kártérítésről van szó: a megyében nem kaptak földet az igénylők, és kártalanítási listára kerültek.
Tánczos Barnának az elmúlt években több alkalommal is kellett hasonló ügyekben nyilatkozatot tennie, amikor a DNA terület-visszaszolgáltatások nyomán vizsgálódott. Mint elmondta, mindegyik ügyet tisztázta. Legutóbb 2014 novemberében gyanúsította meg a DNA hivatali visszaéléssel, és okirat-hamisítással, szintén egy olyan dokumentumon lévő aláírás miatt, amelyet az ügyészek törvénytelennek tartottak, a vádemelés azonban elmaradt.
A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) csütörtökön kiadta a megbízást az Erdélyt Moldvával összekötő, A8-as sztráda Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti (1D jelzésű) szakasza kivitelezésének elindítására.
Nemcsak római katolikusok zarándokolnak a csodatevő Mária-képhez, hanem felekezetre és nemzetiségre való tekintet nélkül jönnek fohászkodni a hívek a Szűzanyához, ezért több nyelven celebrálnak szentmiséket a Maros völgyében található kegytemplomban.
Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
szóljon hozzá!