
Fotó: Boda L. Gergely
Levélben sürgette az oktatási minisztérium fellépését a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium ügyében elkövetett jogsértésekkel szemben a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség és az Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány.
2017. március 04., 10:002017. március 04., 10:00
2017. március 04., 10:022017. március 04., 10:02
Az érsekség honlapján közzétett sajtónyilatkozat szerint a főegyházmegyei hatóság és az egyház vagyonkezelő alapítványa (a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium által használt ingatlanok tulajdonosa) megdöbbenésének adott hangot amiatt, hogy a Maros megyei tanfelügyelőség határozatban tiltotta meg a gimnázium cikluskezdő osztályaiba a beiratkozást. Amint emlékeztetett, a korábban elfogadott beiskolázási terv szerint a katolikus gimnáziumban egy előkészítő, egy ötödik és három kilencedik osztálynak kellene indulnia a 2017–2018-as tanévben.
A Jakubinyi György érsek által jegyzett közlemény szerint az is megmagyarázhatatlan, hogy az állami hatóságok zaklatják a gimnáziumba iratkozott gyermekek szüleit. Az egyházi szervek nyilvánvalónak tekintik, hogy felekezeti jellege miatt is keresett a marosvásárhelyi tanintézet, ebben ugyanis a gyerekek az oktatás mellett katolikus szellemű nevelésben is részesülnek.
A közlemény szerint a hatóságok törvénytelennek vélt fellépése sérti a szabad iskolaválasztás jogát, tanári állásokat szüntet meg, és azt a megállapodást is sérti, amelyet a romániai katolikus püspökkari konferencia és az oktatási minisztérium kötött a katolikus teológiai oktatás megszervezéséről.
A korrupcióellenes ügyészség (DNA) tavaly november elején indított eljárást Tamási Zsolt iskolaigazgató és Ștefan Someșan volt Maros megyei főtanfelügyelő ellen, mert szerinte annak ellenére járultak hozzá a Római Katolikus Gimnázium működéséhez, hogy tudták: valójában az iskola nem rendelkezik a működéshez szükséges engedélyekkel.
A DNA a múlt héten az iskolában tanuló gyermekek szüleit is kezdte kihallgatni, azt sugallván számukra, hogy gyermekeik elveszíthetik azokat az iskolai éveket, amelyek alatt a gimnáziumban tanultak. A Maros megyei tanfelügyelőség e hét elején arról döntött, hogy a bizonytalan jogi helyzet nem engedélyezi a beiratkozást a gimnázium cikluskezdő osztályaiba.
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.
szóljon hozzá!