Hirdetés

Iorga-tábla: kivonult az RMDSZ-frakció a kolozsvári tanács üléséről

Kivonultak az RMDSZ tanácsosai a kolozsvári városi önkormányzati testület keddi üléséről, tiltakozásképpen a Iorga-idézetet tartalmazó tábla Mátyás-szoborcsoport előtti elhelyezése ellen. A megyei RMDSZ a PDL-vel kötött helyi koalíció felbontását tervezi.

Krónika

2011. június 14., 15:312011. június 14., 15:31

Az RMDSZ öt városi tanácsosa és László Attila alpolgármester azt követően vonult ki a városháza ülésterméből, hogy az ülés kezdetén Csoma Botond tanácsos Sorin Apostu polgármesterhez intézve szavait elmondta: a szövetség tanácsosai és a kolozsvári magyar közösség mélységesen elégedetlen a Iorga-idézetet tartalmazó tábla elhelyezésével. „Az a benyomásunk, hogy visszatértünk az 1990-es évekbe. Nincs szükségünk ilyesmire egy olyan városban, amely európai kulturális főváros akar lenni. Sajnáljuk, hogy ön törvénytelen módszerrel próbál szavazatokat szerezni” – mondta Csoma, majd a tanácsosok és az alpolgármester kivonult az ülésről.

Ezt megelőzően magyar fiatalok – akiknek fehér pólójára a Mátyás-szoborcsoport sziluettjét nyomtatták – egy 13,5 ezer aláírást tartalmazó listát adtak át. Az aláírók azt támogatják, hogy Kolozsvár bejáratainál magyar nyelvű helységnévtáblákat helyezzenek el.

Csoma Botond a Krónikának elmondta, a kézjegyeket még tavaly kezdték el gyűjteni az RMDSZ-frakció kezdeményezésére, az aláírók azt kérik, hogy ötnyelvű tájékoztató táblákat helyezzenek el a kolozsvári műemlék épületeken, illetve háromnyelvű – román, magyar és német – helységnévtáblákat a kincses város bejáratainál. (Mint ismeretes, az önkormányzat csupán román, angol és francia nyelvű tájékoztató táblák kihelyezését tervezte a műemlék épületekre, ezzel is kiváltva a magyar közösség nem tetszését, amely a magyar és német feliratot hiányolta.)

Az RMDSZ eredetileg 15 ezer aláírás összegyűjtését tervezte, de úgy vélték, most kell benyújtani az íveket, ezzel is nyomatékosítva tiltakozásukat, indokolta Csoma. „Az egy eszköz, hogy hangsúlyosabban kifejezzük tiltakozásunkat a tábla elhelyeze miatt. Úgy gondoljuk, ez a funari politikai örökség felvállalása, rossz emlékeket kelt a kolozsvári magyarságban” – nyilatkozta a frakcióvezető. Kérdésünkre elmondta, a következő lépés előtt mérlegelni kell, hogy a szövetség akarja-e folytatni a Demokrata–Liberális Párttal (PDL) való együttműködést. „Nehéz úgy dolgozni, hogy semmibe vesznek” – mondta Csoma, aki szerint az RMDSZ akár a kolozsvári alpolgármesteri vagy a megyei tanács alelnöki tisztségéről is lemondhat. Hozzátette, ha a politikai eszközök kudarcot vallanak, fenntartja véleményét, hogy a kolozsvári magyarságnak akár a polgári engedetlenségtől sem kellene visszariadnia a tábla eltávolítása érdekében. Egy nagy horderejű tiltakozó rendezvényt kellene szervezni, akár engedély nélkül is, amilyenre a 90-es években volt példa, véli a tanácsos, de konkrét lépés még nem történt.

Május végén a Kolozs Megyei Tanácsból vonult ki az RMDSZ-frakció, így tiltakozva a Iorga-tábla elhelyezése ellen.

A bronztábla május 23-án jelent meg a Mátyás-szoborcsoport előtt. A sokat vitatott Iorga-idézetet tartalmazó tábla azóta is a talapzat előtt van, noha a Kelemen Hunor vezette kulturális minisztérium dokumentumokkal bizonyította elhelyezésének törvénytelen jellegét, és felszólította a PDL-s Sorin Apostu polgármestert a tábla eltávolítására. Az RMDSZ és a PDL Kolozs megyei képviselőinek több nekifutásra sem sikerült egyezségre jutniuk a tábla kapcsán.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult

Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult
2026. augusztus 14., péntek

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba

A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba
2026. augusztus 14., péntek

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez

Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez
Hirdetés
Hirdetés