Hirdetés

Ingyenes tanszercsomagok a rászorulóknak

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Folyamatban van a beszerzése azoknak az ingyenes tanszercsomagoknak, amelyeket a tanévkezdés után adnak át a rászoruló diákoknak.

Molnár Rajmond

2016. augusztus 03., 12:262016. augusztus 03., 12:26

Az erre kidolgozott kormányprogram keretében a 2016–2017-es tanévben is a rászoruló elemi és általános iskolások részesülnek a csomagban. Ezek tartalma nem változik: az előkészítő és első osztályosok számára iskolatáskát is tartalmaz, míg a nagyok füzeteket, írószereket, tanszereket kapnak. A szabályzat szerint a tanszercsomagban azok az iskolások részesülnek, akiknek családjában az igénylés előtti időszakban az egy főre eső jövedelem nem haladta meg a bruttó minimálbér felét. Az igényléseket tanévkezdés után lehet benyújtani, a korosztályonként összeállított csomagokat tanév elején szokták kiosztani.

Csukás Levente, a Hargita megyei tanfelügyelőség gazdasági igazgatója elmondta, hogy már tavasszal elküldték az oktatási minisztériumba a rászoruló tanulók számára vonatkozó becsléseket és a tervezett összeget, amelyre tanszereket vásárolnának. Az előző évek adataira és a rászoruló gyerekek számának csökkenésére alapozva idén 8314 gyerek számára rendelnének tanszereket, a célra 226 615 lejt igényeltek a szaktárcától. A szám változhat, ha több igénylés lesz, tudnak utólag rendelni, jegyezte meg Csukás. Tavaly tavasszal például 14 688 tanszercsomagot kért a tanfelügyelőség, ehhez képest tanévkezdéskor csak 11 094 igénylés volt.

A becslések alapján a tanfelügyelőségen már elindították a közbeszerzési eljárást a tanszercsomagokra, a beérkező ajánlatokat várhatóan jövő héten bírálják el az illetékesek, mondta Csukás. Hozzátette, valószínűleg jövő hónap elején köthetik meg a szerződést a nyertes céggel, amely szeptemberben várhatóan le is szállítja a tanszercsomagokat. Előfordulhat azonban, hogy a tavalyhoz hasonlóan elhúzódik a közbeszerzés, így a tanulók csak jóval az iskolakezdés után kapják meg a tanszercsomagot.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai

Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai
2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
2026. augusztus 11., kedd

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében

Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében
2026. augusztus 11., kedd

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok

Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok
Hirdetés
Hirdetés