
Fotó: Krónika
2007. május 07., 00:002007. május 07., 00:00
A bazilikában tartott szentmise körmenettel zárult; évente ez az egyszeri alkalom, amikor Szent László több mint 40 kilós, drágakövekkel kirakott aranyhermáját kihozzák a napfényre. A délutáni órákban a Szent Korona és a herma örök őrzőinek számító Sárkány Rend új tagjait a bazilikában ütötték lovaggá. Este a budapesti Honvéd együttes gálaműsora zárta a Varadinum utolsó napját. A Novák Ferenc vezette táncegyüttes a Bartók útjai című produkciójának erdélyi bemutatója alkalmából a Varadinum-díjakat is átadták.
Reformra szoruló rendezvény
Az egyhetes Festum Varadinum rendezvénysorozat a helyi magyarság ünnepeként kapott helyet a köztudatban, ám idén többen is hangoztatták: ez a Varadinum nem a nagyváradiak ünnepe volt. A Varadinum Kulturális Alapítvány, a rendezvénysorozat főszervezője igyekezett minden igénynek megfelelni, így a helyi magyarság sokszínűsége jelentős szerepet kapott a programszervezésben, ugyanakkor viszont sokaknak úgy tűnt: a városalapító Szent László tiszteletére, a helyi magyar értékek felmutatásának céljával rendezett programsorozat színvonal nélkülivé silányult.
Szombaton délelőtt a vársáncban az RMDSZ-körzetek babgulyásfőző versennyel kezdték a napot. Sárközi Zoltán, a helyi Magyar Polgári Egyesület volt elnöke a majálison lapunknak elmondta: felháborítónak tartja, hogy a város ünnepe alkalmával nem a helyi együtteseket, színházi társulatot vagy más művészeket népszerűsítettek a szervezők, hanem az importkultúra bemutatását karolták fel. A szombat délelőtti várkerti majálissal egy időben az Ady Endre Gimnáziumban Luxemburgi Zsigmondról szóló történelmi vetélkedő, a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság történelmi pályázatának díjkiosztó ünnepsége zajlott. „Minden egyszerre történik, egymásra szervezték a programokat, nem csoda, hogy egy-egy helyszínen kevesen jelennek meg, jóval kevesebben, mint tavaly” – elégedetlenkedett Dukrét Géza, a műemlékvédő bizottság elnöke. „Reformra szorul a Varadinum szervezése, jövőre nagyon át kell gondolni, hanem teljesen elsilányul. Azt, hogy Csocsesz meg Zalatnay Sarolta fémjelzi az ünnepünket, megalázónak tartom. A váradi magyarság sokkal nagyobb értéket képvisel, minthogy egy börtönből szabadult nyugdíjas énekes nevével összemossák” – tette hozzá felháborodottan Dukrét.
Sztáreső vagy olcsó poénok?
Zalatnay Sarolta, Csocsesz és Araczky László szombaton este a vársáncban felállított színpadon lépett fel. Zalatnay Cinit hódolóinak népes serege kísérte a Bethlen-bástya tövébe, idősek és fiatalok meghatódva készíttettek fényképeket az énekesnővel összeölelkezve. Sok fiatal megjegyezte: a Playboy címlapjáról és televízióból ismerik az énekesnőt, most eljöttek a valóságban is megnézni az énekesnő átoperáltatott kebleit. A magyarországi énekesnő ugyan playbackelőadással lépett fel, a közönsége örömmel fogadta a produkciót. A „sztáresőként” bekonferált estet Csocsesz aranyesős produkciói követték, a vársáncban összezsúfolódott tömeg táncra perdülve élvezte az előadást. Araczky László énekes színpadra lépésekor a tömeg lassan szétoszlott.
Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.
Összesen 1110 fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap négy településen, miután az erős szél megrongált 13 transzformátorállomást – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.
Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.
A kora tavaszi időszakban pompázik a Kárpát-medence számos vidékén megtalálható, ám igazán Kalotaszeg nevével egybeforrt riszegvirág. Aki teheti, ebben az időszakban még megcsodálhatja a védett növényt.
A vasúti infrastruktúra egyes szakaszain munkálatokat végeznek, emiatt május 25. és szeptember 16. között nem fognak vonatok közlekedni Brassó és Csíkszereda között.
Jóváhagyta a bukaresti közlekedési minisztérium a zilahi körgyűrű újabb, északi szakaszának projektjét, amelyet 140 millió euróból valósíthatnak meg. Az újabb beruházás a késések és a kínai kivitelezői premier miatt hírhedtté vált déli szakaszt követheti.
Rövid idő alatt széles körben elterjedt Bodor János, a Háromszék újságírójának videója, amelyben egy székelyruhás alak egy, a Tisza Párt logójával ellátott „poloskát” kaszabol.
Az erdélyi és a helyi alkotóké lesz a főszerep a péntek este kezdődő 33. Szent György Napokon, amely május 3-áig várja a közönséget Sepsiszentgyörgyön.
Erdélyben enyhén csökkent a Szülőföldön Magyarul Program keretében nyújtott oktatási-nevelési támogatást kérelmezők száma, ami demográfiai okokra vezethető vissza – derül ki a Rákóczi Szövetség gyorsjelentéséből.