Hirdetés

Igazgatói lemondás a tanügyi leépítések miatt

A szaktárca által kért leépítések miatt mondott le igazgatói tisztségéről Román Sándor, a gyergyóditrói Puskás Tivadar Szakközépiskola vezetője.

R. Kiss Edit

Pethő Melánia

2015. augusztus 24., 22:242015. augusztus 24., 22:24

Bár társai nem követték példáját, számos Hargita megyei iskolaigazgató ellenzi az oktatási minisztérium megszorítását. Hargita megyében 89 iskolában és óvodában kell leépítéseket végrehajtani a kisegítő személyzet körében. Van, ahol már jelezték a tanfelügyelőségnek, hogy miként kívánják gyakorlatba ültetni a szaktárca rendeletét, Gyergyóditróban azonban nagyon bonyolult a helyzet.

Román Sándor, a gyergyóditrói Puskás Tivadar vezetője bejelentette, ebben a helyzetben nem szeretné tovább folytatni igazgatói munkáját, és döntését már jelezte a Hargita megyei tanfelügyelőségen. Mint lapunknak kifejtette, azért nem vállalja tovább a tisztséget, mert nem ért egyet a leépítésekről szóló újabb rendelettel, ami a ditrói szakközépiskola esetében a működtetés ellehetetlenítését eredményezheti. Tulajdonképpen még azt sem tudják, hány állást kellene megszüntetni az iskolában, a tanfelügyelőség ugyanis „összevontan” adott erre utasítást.

„Korábban jelezte a tanfelügyelőség, hogy a Puskás Tivadar Szakközépiskolában 300 fő alá esett a diáklétszám, ezért veszélybe került az iskola léte. Megoldásképpen javasolták, hogy iskolánk egyesüljön a Siklódi Lőrinc Általános Iskolával. Később, amikor a leépítésekről értesítettek, úgy kezelték az ügyet, mintha már egyesült volna a két iskola. Összesen 7,25 állás megszüntetésére kaptunk utasítást. Közben a ditrói önkormányzat úgy döntött, hogy ne egyesüljön a két tanintézet. Megoldásképpen az általános iskolától egy óvodai csoportot vett át a szakiskola. A diáklétszám növekedésével elhárult a veszélye annak, hogy iskolánk megszűnjön jogi személyként létezni, de a leépítéseket ez nem oldotta meg” – avatott be a részletekbe Román Sándor.

Elmondta, a két szóban forgó skola egyikében sem hajtották végre a kért leépítéseket, ugyanis külön-külön sem az átszervezés előtt, sem azt követően nem kaptak utasítást arra, hogy hány állást kellene megszüntetni.

Csak részlegesen hajtották végre a leépítéseket a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnáziumban is. Lakatos Mihály igazgató lapunknak elmondta, hogy az iskola nyolc állás megszüntetéséről kapott utasítást, de egyelőre csak 2,75-öt szüntettek meg. A nyugdíjasként dolgozó karbantartó és a szülési szabadságra készülő szakácsnő posztja felől rendelkeztek. „Egyedül nem döntök ilyen súlyos kérdésben. Kollégáim szabadságon vannak, szeptember elsején jönnek dolgozni, akkor ül össze a vezetőtanács, és hozunk döntést” – mondta Lakatos.

A többség megtalálta a megoldást

A Hargita megyei tanfelügyelőség egyébként múlt hétfőre várta az iskolák jelentéseit arról, hogy hogyan oldják meg az állások számának csökkentését. Görbe Péter főtanfelügyelő szerint azon 89 megyebeli iskola és óvoda közül, amelyekben leépítést kell végrehajtani, 59 közölte péntekig a megoldást. Azon harminc iskolában, óvodában, ahonnan nem kaptak választ, valószínűleg nagyon nehezen sikerül megoldást találni, véli Görbe. A főtanfelügyelő beszámolója szerint a legtöbb érintett tanintézetben át tudták úgy alakítani az állások intézményi elosztását, hogy beleférjenek a keretszámba. A leépítés mértéke tanintézetenként változik.

Így a kért leépítésre talált megoldás is iskolánként, óvodánként változik. Görbe Péter szerint legtöbb helyen teljes állásokat csökkentettek 25 vagy ötven százalékkal, például a takarítók állásait faragták le. Igyekeztek nem elbocsátani embereket, van, ahol előrehozott nyugdíjba küldik, akit lehet, példálózott a főtanfelügyelő.

Görbe Péter úgy véli, ha szeptember elsejéig nem is, októberre elérhetik a megyében az oktatási tárca által kért számot. Van olyan tanintézet, ahol csak részben hajtották végre a leépítést, és a tanfelügyelőségtől kértek segítséget, hogy megmenthessenek bizonyos fontos állásokat. Több iskola, óvoda vezetője ugyanakkor a tanfelügyelőségnek küldött jelentésben arra is felhívta a figyelmet, hogy ilyen körülmények között nehéz lesz a tanintézetek működtetése.

Rosszabb is jöhet

Ezzel egy időben az oktatási tárcánál a kisegítő személyzetre vonatkozó régi jogszabály helyett egy új van előkészületben, ebben a tanintézetek mérete és a diáklétszám alapján szabják meg az alkalmazható személyzet mértékét, ismertette Görbe Péter. Bár a rendelet még nem jelent meg, annak alapján, amit a várható tartalmáról megtudott, a főtanfelügyelő attól tart, az új dokumentum a jelenleginél is rosszabb helyzetet teremthet a megyebeli iskolák körében.

A leépítés által érintett tanintézetek vezetői múlt héten Székelyudvarhelyen találkoztak a főtanfelügyelővel, és beadványban kifogásolták az elrendelt intézkedéseket. Görbe Péter a találkozóról beszámolva elmondta, vannak különleges helyzetben lévő óvodák, iskolák, ahol az igazgatók szerint megoldhatatlan helyzetet teremt a személyzet diáklétszámhoz való igazítása, például azért, mert több kazánt kell működtetni, vagy bentlakást kell fenntartani. Elmondta, kérvényt írnak az oktatási tárcához, hogy hagyjanak jóvá több állást a számukra, azonban az eddigi tapasztalatok alapján nem fűznek nagy reményeket az akcióhoz.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg

A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen

Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen
2026. augusztus 15., szombat

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost

Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost
2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
Hirdetés
Hirdetés