Hirdetés

Igazgatócsere a hajpánt miatt

Nem hosszabbítja meg a Kovászna megyei tanfelügyelőség a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Gimnázium vezetőségének mandátumát, a szakintézmény az országos botránnyá dagadt március 15-i hajpántos incidens miatt döntött így.

Bíró Blanka

2013. augusztus 21., 18:132013. augusztus 21., 18:13

A megyében mintegy húsz iskola élén lesz vezetőcsere, az igazgatók kérésére, nyugdíjazás miatt, vagy éppen a tanfelügyelőség javaslatára. Augusztus 31-én valamennyi iskolaigazgatónak lejár a mandátuma, a tanfelügyelőség úgy döntött az évi kiértékelés alapján, nem hosszabbítja meg azoknak az igazgatóknak a kinevezését, akiknek nem voltak teljesen elégedettek a tevékenységükkel.

A kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Gimnázium igazgatójának és két aligazgatójának azért nem hosszabbítják meg újabb egy évre a kinevezését, mert a tanfelügyelőség illetékesei szerint nem kezelték megfelelően a március 15-i hajpántos incidenst. Mint ismeretes, a kovásznai iskolában egy 15 éves diáklány a magyar nemzeti ünnepen és az azt követő napokban román nemzeti színű hajpánttal \"tüntetett\".

Sabina (képünkön) pár nap alatt a román hazafiság szimbólumává vált, a közösségi oldalon több ezren biztosították támogatásukról, a hírtelevíziókban is szerepelt. Az ügyben több politikus és civil szervezet is állást foglalt, sokan azt követelték, hogy az oktatási minisztérium és a tanfelügyelőség bírságolja meg az iskola vezetőségét. 

Az csak szeptemberben derül ki, hogy Simon István igazgató és a két aligazgató helyett ki vezeti majd a kovásznai iskolát. Keresztély Irma hangsúlyozta, ezek személyéről a tanfelügyelőség a helyi önkormányzatokkal is egyeztetett, javaslataikat pedig továbbítják az oktatási minisztériumnak. A tárca legutóbb öt évvel ezelőtt szervezett versenyvizsgát iskolaigazgatóknak, a négyéves mandátumuk idén járt le, ezt megbízásos alapon legtöbb egy tanévre hosszabbíthatja meg a tanfelügyelőség.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 23., kedd

Látványosan megemelik Brassóban az idegenforgalmi adót

2026. január elsejétől a Brassóba és Brassópojánára látogató turistáknak napi 12 lejes idegenforgalmi adót kell fizetniük éjszakánként – az összeg egy része a helyi turizmus népszerűsítésére, a másik része a hegyimentőszolgálat kifizetésére megy majd.

Látványosan megemelik Brassóban az idegenforgalmi adót
Hirdetés
2025. december 23., kedd

Új finanszírozási ígéretek, régi aggályok a kolozsvári földalatti körül

A kolozsvári metróprojekt folytatódik, a munkálatokat nem állították le, és a kivitelezési határidő változatlan marad – jelentette be a városi tanács keddi ülésén Emil Boc.

Új finanszírozási ígéretek, régi aggályok a kolozsvári földalatti körül
2025. december 23., kedd

Hiperbár kamrában gyógyulhatnak a kolozsvári rehabilitációs kórház páciensei

Nagy teljesítményű, korszerű technológiával felszerelt hiperbár kamrát kapott a kolozsvári rehabilitációs kórház, amely ily módon az egyetlen állami egészségügyi intézmény az országban, mely ilyen felszereléssel büszkélkedhet.

Hiperbár kamrában gyógyulhatnak a kolozsvári rehabilitációs kórház páciensei
2025. december 23., kedd

Beomlott egy luxusszálloda beltéri medencéje fölötti mennyezet, búvárokat is bevetnek (Frissítve)

Beomlott kedden egy nagyszebeni hotel beltéri medencéje fölötti mennyezet, a hatóságok életbe léptették a vörös beavatkozási tervet – közölte a Szeben megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Beomlott egy luxusszálloda beltéri medencéje fölötti mennyezet, búvárokat is bevetnek (Frissítve)
Hirdetés
2025. december 23., kedd

Az 1989-es forradalom egyetlen magyarországi áldozatára emlékeztek Aradon

A hódmezővásárhelyi gépkocsivezető segélyszállítmányokat vitt Temesvárra, ám a szállítmány nem ért célba, mert az aradi várhíd közelében 1989. december 23-án hajnalban tüzet nyitottak rá, és az akkor 44 éves Tóth Sándor a helyszínen életét vesztette.

Az 1989-es forradalom egyetlen magyarországi áldozatára emlékeztek Aradon
2025. december 23., kedd

A romániai fogyasztónak tényleg csak „takarmánygyümölcs” jut?

Miért ízetlen a mangó, savanyú a narancs és apró a citrom a romániai boltokban? Miközben az európai uniós szabályok elvben valamennyi tagállamban azonosak, a polcokra kerülő gyümölcsök minősége mégis élesen eltér a keleti és a nyugati tagállamokban.

A romániai fogyasztónak tényleg csak „takarmánygyümölcs” jut?
2025. december 22., hétfő

Szilveszter előtt csaptak le a rendőrök: tonnányi pirotechnikai eszközt foglaltak le Kolozsváron

Mintegy 1700 kilogramm illegálisan forgalmazott pirotechnikai eszközt kobzott el a hétvégén a kolozsvári rendőrség egy 65 éves nőtől. Az ügyben bűnvádi eljárás indult.

Szilveszter előtt csaptak le a rendőrök: tonnányi pirotechnikai eszközt foglaltak le Kolozsváron
Hirdetés
2025. december 22., hétfő

Ittasan, jogosítvány nélkül, hamis rendszámmal: őrizetben egy szilágysági férfi

Három bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják azt a krasznahorváti férfit, akit a krasznai rendőrőrs egyenruhásai vasárnap délután 24 órára őrizetbe vettek. Az egyik vád ellene, hogy ittasan vezetett.

Ittasan, jogosítvány nélkül, hamis rendszámmal: őrizetben egy szilágysági férfi
2025. december 22., hétfő

Fogarason elkészült az evangélikus egyház oktatási központja a magyar kormány támogatásával

A Brassó megyei Fogarason hivatalosan átadták az evangélikus egyház óvodáját és oktatási központját.

Fogarason elkészült az evangélikus egyház oktatási központja a magyar kormány támogatásával
2025. december 22., hétfő

Fényfestés Sepsiszentgyörgyön: háromezer gyermekrajz a színház homlokzatán

Soha nem látott érdeklődés övezte idén Sepsiszentgyörgy hagyományos karácsonyi fényfestését.

Fényfestés Sepsiszentgyörgyön: háromezer gyermekrajz a színház homlokzatán
Hirdetés
Hirdetés