
Fotó: Máltai Szeretetszolgálat Szatmárnémeti
Idős embereknek segítenek ügyintézéssel, lelki támogatással a Máltai Szeretetszolgálat szatmári önkéntesei, akiknek munkáját a fogyatékkal élők és a betegek is igénybe vehetik.
2024. augusztus 12., 12:582024. augusztus 12., 12:58
A Máltai Szeretetszolgálat 2021 októberében indította el HelpLine programját, amellyel az idős embereket segíti a mindennapokban. A program keretében idős, beteg és fogyatékkal élő személyek vehetik igénybe a segítséget.
Ezen kívül lelki támaszt is nyújtanak annak, aki igényli, erre utal mottójuk is: „több mint egy hívás”.
A Máltai Szeretetszolgálat HelpLine programja ingyenes, hívható hétköznaponként, azaz hétfőtől péntekig 9 és 17 óra között a 0748 312 396-os telefonszámon.

A romániai Máltai Szeretetszolgálat kisiratosi szervezete megalapításának 25. évfordulóját ünnepelték a múlt hétvégén. A szentmisét követően a Máltai Házban, az 1998-ban megnyitott mozgássérült-otthonban emlékeztek a kezdetekre és az alapítókra.
Három, 17, illetve 18 éves lány megsérült, amikor autóbalesetet szenvedtek vasárnap reggel Beszterce-Naszód megyében.
Tűz ütött ki szombat este egy, a Szatmár megyei Borválaszút környéki erdőben található menedékházban – a katasztrófavédelem egységei jelenleg is próbálják megfékezni a lángokat a News.ro hírügynökség tájékoztatása szerint.
A Richter-skála szerint 3,5-ös erősségű földrengés történt szombaton 9 óra 25 perckor Vrancea megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Az AI-detektív (DetectivulAI) elnevezésű platform az első Romániában létrehozott platform, amely azonosítja a mesterséges intelligencia által létrehozott deepfake tartalmakat.
A tető részben beomlott, a falak is veszélyesen repedeznek, a helyszínt benőtte a gaz. A község polgármestere szerint a közöny és a felelőtlenség vezetett oda, hogy a Maros-völgye egykori szimbóluma, a Mocsonyi-kastély mára életveszélyes állapotba került.
Bűnügyi felügyelet alá helyeztek egy Beszterce-Naszód megyei 17 éves fiút, akit három alkalommal is jogosítvány nélküli vezetésen értek a rendőrök.
Az egyházak a magyarság szülőföldjén való megmaradását szolgálják, és ez a megmaradás, a nemzet boldogulása Magyarország legfontosabb célja Szent István óta – hangoztatta Nacsa Lőrinc nemzetpolitikai államtitkár pénteken Szatmárnémetiben.
Elhalasztotta az ítélethirdetést a Fejes Rudolf Anzelm nagyváradi premontrei apát rendházból való kilakoltatását kezdeményező helyi önkormányzat által indított perben nagyváradi bíróság pénteken.
A szó szoros értelmében alacsonyan szállt egy személyautó Nagyváradon szerdán este.
Rendőrségi eljárás indult, miután Daniel Cioabă önjelölt „romániai romakirály” fia a beszámolók szerint teherbe ejtette 14 éves „menyasszonyát”, akit a szülők választottak ki számára.
szóljon hozzá!