Idő-idézés kolozsvári terekben

A Kolozsvári Magyar Napok alatt a magyarság kilépett a privát vagy magyar jellegű, de szűkre szabott intézményi találkozási felületekből, és a rendezvények helyszíneit összekötő egész térséget egy, a magyar közösségiség szempontjából működő nyilvános térré változtatta – állapította meg a Krónikának adott interjúban Horváth István szociológus. A kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet elnöke szerint Dorin Floreának a marosvásárhelyi Forgatag iránti berzenkedése nem föltétlenül a magyaroknak szól, hanem üzenet a románságnak.

– A múlt héten lezajlott Kolozsvári Magyar Napok kapcsán sokan ama véleményüknek adtak hangot, miszerint a rendezvénysorozat révén Kolozsvár magyarsága magára talált, jelképes értelemben visszafoglalta a kincses várost. Társadalomkutatói szemszögből milyen mértékben gyakorolhat közösség-összekovácsoló, -megtartó erőt egy kisebbségi közösségre egy ilyen jellegű rendezvény?

– Az ünnep, főleg ha az valamilyen logika szerint ismétlődik, egyfajta közösségi rituáléként jelenik meg. És minden ilyen ritualizált jellegű megnyilvánulás középpontjában az a közösség van, amelyik ünnepel. Pontosabban az a mindennapokon túl létező rend, logika, történetsorozat, amely a közösség létezésének az alapját képezi. A Kolozsvári Magyar Napok rendezvénysorozata felidézte a városban élő magyarok számára a közösségi összefűződés-történetek kisebb-nagyobb szimbolikus tartalommal bíró, de érzelmileg mindenképpen fontos mozzanatait. Persze a záró rockopera a legkézenfekvőbb példa, hisz mindenekelőtt a nagy nemzeti narratíva szimbólum- és érzésvilágát idézte fel, de az előadás kapcsán újraélhető volt annak a hangulata, ahogyan egy-két generáció számára legelőször volt élmény az István, a király. De Zorán dalai sem elsősorban zenei kidolgozottságuk okán vonzották a közönséget, hanem mert felidéztek egy táncot, egy bulit, egy közösségi élményt, amely már vissza nem hozható, de még létező társadalmi kapcsolatok alapját képezi. Például találkoztam egy csomó Kolozsvárról elszármazott, egyetem idején megismert kollégával, és egy sör mellett idéztük fel Zorán kilencvenes évek eleji homoródi diáktábori koncertjének a hangulatát, magát a diáktábort és azokat a személyeket, akikkel akkor kötött össze az élet. Ugyanígy a város történelmét sem ostromolt várvédő katonaként tapasztaltuk meg (gyertyás élőláncot alkotva a Máyás-szoborcsoport körül), hanem sétálva, templomtornyot mászva, vagy a New York kávézóval kapcsolatos anekdotákat hallgatva. Tehát a Kolozsvári Magyar Napok során sokkal inkább az elmúlt idők különböző logikák szerinti megidézése, és különböző csomagolásokba történő megélésének volt közösségképző ereje. Hisz az István, a király élménye egyszerre több idősíkot idéz fel, az évezredes mellett a pár évtizedest is. A New York kávéház is különböző periódusok visszaidéző megtapasztalására adott lehetőséget. És a sor folytatódhatna. Egy biztos, a közösségi mozzanatok időbeliségének ilyen formákban történő megtapasztalása megerősíti az egyént abban, hogy az ő biográfiája egy átfogóbb közösségi időben is értelmezendő. Nos, ezt a felismerést meg identitásnak is szokták hívni. Persze az idő-idézés konkrét terekben zajlott le, ezáltal megerősítve ezeknek a tereknek a „hely\" jellegét, vagyis azt, hogy jelentéssel, fontossággal bírnak a közösség számára. És ezt még nem is nevezném egyértelműen visszafoglalásnak, hisz minden esemény, rendezvény nyitott volt, de igazából azok tudtak kisebb-nagyobb tömegben együtt rezonálni, akik egy bizonyos közösségben élő jelentésuniverzum birtokosai voltak. Lehetett volna az István, a királyt feliratozni, de kétlem, hogy a libretto megértése elegendő lett volna ahhoz, hogy valaki a téren összegyűlt tömeg részének érezve magát ünnepeljen. Ám lehet, hogy bizonyos értelemben mégis visszafoglalás. A kisebbségi magyar identitás megélése – legalábbis nem tömbmagyar településeken – a magánszférára (család, barátok) és néhány jól behatárolt intézményes térre korlátozódott (templom, iskola, színház, néhány civil szervezeti rendezvény). Ám ezek a terek nemcsak fizikailag, hanem sok más szempontból is behatároltak voltak. Például bármennyire befogadó egy civil szervezet által megszervezett magyar gyermeknapi rendezvény, csak a kisgyermekes családok egy része, esetleg azok hozzátartozói számára biztosít találkozási felületet. Kivételesek azok a magyar közösségiségre fókuszáló publikus rendezvények, megnyilvánulások, helyszínek, amelyek teljesen nyitottak. Nem abban az értelemben, hogy nem zárnak ki senkit, hanem olyan értelemben, hogy bevonzanak bárkit, és előre nem látható, kiszámítható találkozásoknak, tapasztalatoknak adnak teret. Nos, a Kolozsvári Magyar Napok alatt a magyarság ebben az értelemben kilépett a privát vagy magyar jellegű, de szűkre szabott intézményi találkozási felületekből, és a rendezvények helyszíneit összekötő egész térséget egy, a magyar közösségiség szempontjából működő nyilvános térré változtatta. Új ismeretségek, meglepetésszerű újratalálkozások, rég vagy soha nem művelt szórakozási formák lehetséges tereként működött Kolozsvár belvárosa.

– Kolozsvár Gheorghe Funar 2004-ig tartó, tizenkét éves polgármesteri mandátuma idején a magyarellenesség, az intolerancia erdélyi fellegvárává nőtte ki magát, ahol elképzelhetetlen lett volna a KMN-hoz hasonló, a város szívében zajló magyar rendezvény. Ilyen örökség mellett mivel magyarázható, hogy napjainkban az önkormányzat román vezetői és a többségi lakosság is elfogadja a magyarok „térhódítását\"?

– Egyrészt azzal, hogy különböző elitek már nem kompetitív viszonyként élik meg a városon belüli etnikai viszonyokat. Ennek egyrészt demográfiai okai vannak, másrészt egy sajátos intézményfejlődési konjunktúrával magyarázható. A demográfiai helyzet nem szorul sok magyarázatra. A magyarság részaránya csökken. És mivel ezzel párhuzamosan – sajnálatos tényként – csökkent a közösség politikai mobilizálhatósága is, mára már nem tűnik jelentős ellenfélnek a helyi politikában. Ám mivel különböző politikai kontextusokban még mindig királycsinálók lehetnek az RMDSZ-tanácsosok, a számottevő román pártok számára nem érdek konfrontatív viszonyokat fenntartani a magyarokkal, legalábbis olyanokat nem, amelyek nyomán vállalhatatlanná válna bármilyen szövetség. Ugyanakkor a kolozsvári magyar intézményfejlődés sajátos alakulásának is jelentős a szerepe. Kolozsvár az az erdélyi magyar központ, ahol a legnagyobb az intézményi koncentráció, lett légyen szó egyházi, magyar jellegű kulturális és oktatási vagy civil szervezetekről. És nemcsak számokról, hanem mindenekelőtt anyagi és más jellegű szervezeti erőforrásokról beszélek. Ennek a szférának a befolyása nemcsak társadalomszervezés, hanem külső szimbolikus támogatottság szempontjából is jelentős.

– Mondana példát a magyar intézményrendszer súlyára?

– Ha végiggondoljuk, hogyan alakult  a Babeş-Bolyai Tudományegyetemen belül a magyar oktatás intézményesülése az utóbbi évtizedekben, akkor látványos az az odafigyelés, amellyel a BBTE-n folyó magyar oktatás sorsának az alakulását követték különböző hatalmi központok. Nos, a magyar intézményes szféra súlya, hatékonysága és befolyása olyan modus vivendit alakított ki, amely alapján a párhuzamos intézményépítés gyakorlata elfogadott ténnyé vált. Funar regnálása is hozzájárult ehhez, hisz fellépése nemcsak a magyar közösséget ingerelte, hanem fokozta a kolozsvári magyar intézményes szféra (általában az egész közösség) iránti nemzetközi odafigyelést. És nemcsak a múltbéli dinamikák, hanem a város jövőbeni kilátásai is hozzájárulnak az elfogadottság kialakulásához. Kolozsvár regionális központszerepe minden vonatkozásban megerősödött az utóbbi években és ez a trend jó eséllyel folytatható. Ám ennek az egyik előfeltétele a városimázs. És itt nem a hivatalosságok által kézben tartott „városbrandingre\" gondolok, hanem a sokkal nagyobb erőfeszítésekkel kialakítható és fenntartható jó hírnévre. Amelynek, ugyebár, része az elfogadó egymás mellet élés is. Ami a román részről jövő általánosabb népességi elfogadást illeti, az a benyomásom – de ez behatóbb vizsgálatot igényel –, hogy Kolozsvár népessége jelentősen kicserélődött. Egyrészt eltűnt az a rurális réteg, amely számára a városi lét idegenszerűsége okozta frusztrációra ráduplázott egy másik kultúra hangsúlyos jelenléte. Lehet, ők nem költöztek mind el, de a huzamos városi lét, valamint gyerekeik másfajta szocializációja alakíthatta „az idegenek\" iránti viszonyulásukat. Másrészt Kolozsvár ipari városból szolgáltató város lett, jelentősen megnövekedett a tanügyi, kutatási, pénzügyi, szoftveripari vagy más jellegű, diplomás szolgáltatókat alkalmazó ágazatok részaránya. Meglehet, ezek jó része is bevándorló. De eleve más kulturális tapasztalattal és világlátással közeledik a város de facto létező és megnyilvánuló multikulturalitásához.

– Ezzel egy időben Erdély másik nagyvárosában, Marosvásárhelyen a román polgármester hatósági eszközökkel, ellenrendezvény szervezésével igyekezett akadályozni a KMN mintájára létrehozott Forgatagot. Mi lehet az oka, hogy a kisebbségekhez, tételesen a magyarokhoz való viszonyulás terén mára Marosvásárhely a kilencvenes évek Kolozsvárának szintjére süllyedt?

– Marosvásárhely egy olyan város, amelyben a helyi politika ez etnikai konfrontációra épül, legalábbis a mostani polgármester politikailag hasznosíthat egy kis román–magyar konfliktust. A városban hasonló a románok és a magyarok aránya. Amennyiben Dorin Florea nem tudja a teljes románságot maga mögött, hanem az megoszlik több román versenypárt jelöltje között, akkor könnyen veszíthet. Ebben a megközelítésben a rendezvény iránti berzenkedése nem föltétlenül a magyaroknak szól, hanem üzenet a románságnak. Ami körülbelül úgy értelmezhető egy átlagos román nemzetiségű választó számára, hogy Florea a város egységének és a románságnak a védelmezőjeként meggátolja abban a magyarokat, hogy olyan rendezvényt szervezzenek, amelyből kizárják a románokat. Ezen túl az is hozzájárulhat a viszonyulásához, hogy egy ilyen tömegrendezvény, amennyiben sikeresen kinövi magát, jelentős újszerű mozgósítási felületet képezhet, amelyen keresztül az elkövetkező választásokon talán több eséllyel léphetnek fel a magyar közösség irányába a helyi magyar politikusok. És nem hasonlítanám össze Funar és Florea politikáját. Florea nem egy primitív nacionalista, hanem szűk politikai mozgástérben fennmaradni akaró, ideológiailag – elegánsan fogalmazva – túlságosan el nem kötelezett politikus. Szűkre méretezett politikai eszköztárában ott van a nacionalizmus is. És ő nem félt azt használni.