Fotó: Rompres
Az európai uniós csatlakozási szerződésben vállaltak teljesítése érdekében ugyanis a szelektív hulladékgyűjtés népszerűsítéséért hirdetett kampányt november 3-ára Korodi Attila környezetvédelmi miniszter. Ennek keretében több mint 100 városban tartanak lomtalanítási napot. Az akcióba önként bekapcsolódó, 20 ezernél több lakossal rendelkező települések önkormányzatai arra ösztönzik a lakókat, hogy tegyék ki elhasznált elektromos berendezéseiket, bérmentesen elszállítják azokat.
Tavaly Romániában a begyűjtött elektronikai hulladék mennyiségének el kellett érnie a lakosonkénti két kilogrammot, az idei kvóta három, a jövő évre vonatkozó „adag” pedig már négy kilogramm lesz. „A tapasztalatok azt mutatják, hogy a kelet-európai országok számára egyelőre sok a négy kilogramm, ami valószínűleg annak tudható be, hogy mifelénk nem dobják ki olyan hamar a készülékeket – nyilatkozta a Krónikának Korodi Attila környezetvédelmi miniszter. – Ha esetleg nem sikerülne teljesíteni a vállalt mennyiséget, akkor kerülheti el az ország a büntetést, ha bizonyítani tudja, hogy nem a begyűjtési rendszer hiányosságai miatt érkezett a lerakatokba kevesebb hulladék, hanem az emberek tényleg nem rendelkeznek ennyi fölösleges elektromos készülékkel.”
A miniszter szerint a nyugat-európai tagállamok hulladéktermeléséhez igazították a később csatlakozott országok kvótáit, amit – ha változik a vásárlási kultúránk – valószínűleg 5-6 éven belül Románia is eléri.
A november 3-i lomtalanítási akciót a figyelemfelkeltés mellett felmérésnek is szánja a környezetvédelmi minisztérium: az elért eredmények függvényében kívánják a jövõben kidolgozni a begyûjtési rendszert. Ez lehet havonta egy kijelölt nap – például az elsõ szombat –, de nem kizárt, hogy csak negyedévenként lesz szükség a gyûjtési napok megszervezésére.
Romániában jelenleg három konzorcium mûködik, amely szerzõdésben áll a gyártókkal és importõrökkel, hozzájuk folyik be az elektronikai gépek árába foglalt zöld illeték értéke. A RoRec a háztartási gépekkel, az ECO TIC a számítógépekkel, míg a Reco Lamp a villamos hálózatban használt berendezésekkel foglalkozik. Ezek szállítják el a területi gyûjtõközpontokban felhalmozott elektronikai hulladékot, majd intézkednek az újrahasznosításról.
Mindenki másképp csinálja
A népes települések elöljárói szerint egyetlen nap nehezen kivitelezhetõ az egész várost lefedõ gyûjtés, ezért többnaposra tervezték az akciót. Szatmár megyében például a 23 ezer lelkes Nagykárolyban csak november 3-án szállítják el a kidobott készülékeket, a 115 ezres Szatmárnémetiben viszont négy nap alatt próbálnak eleget tenni a feladatnak: körzetekre osztották a várost, és a lakóközösségek tudomására hozott ütemterv szerint november 3-án, valamint az azt követõ három szombaton gyûjtenék be az utcára kitett hulladékot.
Hobincu Zoltán, a Kovászna megyei Környezetvédelmi Hivatal igazgatója tegnapi sajtótájékoztatóján elmondta: Háromszéken az egy fõre esõ összegyûlt elektronikai hulladék eddig mindössze 55 gramm, a szombati akcióval azonban ezt sikerülhet legalább 100 grammra növelni. Hobincu ugyanakkor hangsúlyozta: fontos mindenkivel megértetni, hogy az ilyen típusú hulladékot a háztartási szeméttõl külön kell kezelni, hiszen egészségre és környezetre egyaránt ártalmas nehézfémeket és gázokat tartalmazhatnak. Az emberek általában ragaszkodnak a használaton kívül helyezett, elromlott háztartási gépekhez, „majd egyszer jó lesz valamire” elgondolással tartogatják. Eddig elsõsorban a cégek szabadultak meg elavult elektronikai berendezéseiktõl. Tóth Birtan Csaba, a sepsiszentgyörgyi TEGA köztisztasági vállalat igazgatója elmondta: az akció nincs órához kötve, alkalmazottaik két autóval járják a várost és a környezõ falvakat, ahonnan elszállítják a hulladékot. Arra kérik a lakosságot, jól látható helyre tegyék ki a gépeket, oly módon, hogy a forgalmat ne akadályozzák. Az igazgató szerint nem akadályozzák meg, és nem is büntetik azokat, akik az utcáról hazaviszik a még mûködõ tévét vagy mosógépet. Abban bíznak, hogy a guberálók úgyis az ócskavastelepre szállítják a használhatatlan gépeket. A sepsiszentgyörgyi köztisztasági vállalat is az Ariadne Kft. ócskavastelepére szállítja az összegyûjtött háztartási cikkeket, onnan pedig a Remat Rt. telepére kerülnek, ahová egyébként az egész megyébõl szállítják a hulladékot az önkormányzattal kötött szerzõdés értelmében.
Dorin Florea nem áll haptákba
A Maros megyei Környezetvédelmi Ügynökség felügyelõje, Ábrán Péter szerint a helyhatóságok hozzáállásától függ az akció sikere, mivel a polgármesterek egy része nehezen fogadta el, hogy a feladat az Európai Unió által megszabott norma betartása. A felügyelõ ugyanakkor tart a káosztól, mivel a legtöbb településen egyelõre nem tudni, hova lehet kitenni a fölöslegessé vált elektronikai cikkeket, és ki szállítja azokat el. „Attól tartok, hogy bizonyos városokban megismétlõdik a temesvári cirkusz, ahol a hulladék elszállítására jogosult cég elõtt mindent öszszeszedtek a romák” – nyilatkozta lapunknak Ábrán. A felügyelõ mégis reméli, hogy azokban a városokban, ahol az önkormányzatot komolyan foglalkoztatja a környezetvédelem, eredményes akcióra lehet számítani.
A marosvásárhelyi álláspont tegnap délután még kérdésesnek tûnt. Bakos Levente alpolgármester szerint a környezetvédõkkel közösen készítette el az ütemtervet és a lakosság tájékoztatására szánt hirdetési anyagot, Dorin Florea polgármester azonban elzárkózott annak jóváhagyásától. „A polgármester nem kertelt: õ nem fog minden hülye miniszteri rendeletre haptákba állni. Megpróbáltam elmagyarázni, hogy országos akcióról van szó, amit nem az RMDSZ minisztere, hanem az EU követel” – tájékoztatta a Krónikát Bakos. Lapunknak nem sikerült utolérnie Floreát, kabinetfõnöke, Marius Paºcan viszont elmondta: a begyûjtési akcióról a polgármester a késõbbiekben dönt.
Mozgósított rendõrség
Csíkszeredában a Huron Kft., Székelyudvarhelyen pedig az Ave Harghita szemétszállító cégek autói gyûjtik össze a lakótelepi gyûjtõpontokról és a házak elõl a mûködésképtelen, kidobott tévét, mosógépet, hûtõt és egyéb elektronikai cikkeket, valamint szárazelemeket, akkumulátorokat. A lakosoknak november 3-án 8 és 12 óra között kell kitenniük a hulladékot. Gyergyószentmiklóson a rendõrséget is bevonták a kampányba, megakadályozandó, hogy a szegényebb sorsúak összeszedhessék az elromlott gépeket, mielõtt a szemétszállítók odaérnek. A hulladékot gyûjtõpontokra hordják, és raktározzák. Székelyudvarhelyen a szemétgyûjtõ ponton raktározzák a hulladékokat, míg átadhatják egy, a szétszereléssel és újrahasznosítással foglalkozó cégnek. Csíkszeredában már egy számítógépeket forgalmazó cég, a Computer Trade Kft. veszi át és szereli szét a hulladékot. „Raktárakban tároljuk, a szétszerelés során elkülönítjük az ócskavasat, mûanyagot, ami hasznosítható” – mondta Lõrincz László, a számítógépes cég képviselõje.
Nincsenek viszont felkészülve hûtõszekrények szétszedésére, valamint szárazelemek, akkumulátorok ártalmatlanítására. Így egyelõre csak öszszegyûjtik a hulladékot, amelyet azonban két évnél tovább nem lehet tárolni, így a környezetvédelmi hatóságoknak sürgõsen megoldást kell találniuk a kérdésre.
Nagyváradon már elkezdték
Nagyváradon is megkezdték az elektronikai hulladékok begyûjtését, és a város hat pontján helyeztek el 32 köbméteres konténereket ezek befogadására. A lakosság egy része már ki is rakta fölösleges háztartási gépeit, amelyeket a guberálók ízekre szedtek, még mielõtt a szemétszállító vállalat begyûjtötte volna. Cãlin Mocan, a környezetvédelmi ügynökség igazgatója szerint egyelõre a kidobott elektromos és mûszaki cikkeket az AVE Ecoserv zilahi telepére szállítják, a cég azonban várhatóan három hónapon belül Váradon is létrehoz egy telephelyet. A hatóságok arra kérték a lakosságot, hogy amennyiben nem a kijelölt konténerekbe dobják a szükségtelenné vált háztartási gépeket, elektromos mûszereket, akkor azokon a napokon helyezzék ki a szemetes kukák mellé, amikor a háztartási szemetet szedik össze az Urbana Rt. és a RER vállalat alkalmazottai.
Nem maradnak abba az esőzések jövő héten sem az országban, a vasárnapi és hétfői hőmérséklet pedig nagyjából az évszaknak megfelelően alakul, és a napokban még hideg várható.
A kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) által vezetett nemzetközi kutatócsoport azt mutatta ki, hogy a Kárpátokban az 1500 méteres magasság fölötti területek az elmúlt négy évtizedben látványos változáson mentek keresztül.
Átadták Kolozsváron szombaton a Filmtettfeszt – Erdélyi Magyar Filmszemle díjait, a fesztivál negyedszázados jubileumát ünnepli.
A Románia természeti szépségeit népszerűsítő Charlie Ottley brit dokumentumfilm-rendező, aki épp Erdélyben tartózkodik, élesen bírálta, hogy nem tudja megszüntetni az Electrica szolgáltató az áramkimaradásokat a hegyvidéken.
Aranyosgyéresi cégeket és magánszemélyeket fegyverrel fenyegető 29 éves férfit vett őrizetbe a helyi rendőrség, akivel szemben szombaton az ügyészség 60 napos bírósági felügyeletet rendelt el. A pisztollyal fenyegetőző férfinél házkutatást tartottak.
Boldog Bogdánffy Szilárd ünnepén, az ő boldoggá avatásának 15. évfordulóján, október 3-án szervezett ünnepséget a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség a Szeged-Csanádi Püspökséggel és Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusával közösen.
A szokatlanul hideg időjárás után felmelegedést jósolnak a meteorológusok, de az esőtől a jelek szerint nem szabadulunk.
Kató Béla nyugalmazott református püspök, a Sapientia Alapítvány elnöke vehette át a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Bocskai-díját pénteken Kolozsváron az egyetem napja alkalmából.
Közösen fejleszti Magyarország és Románia a Berettyó és a Sebes-Körös vízgazdálkodását.
Őrizetbe vettek a nyomozó hatóságok Beszterce-Naszód megyében egy 33 éves férfit, aki a gyanú szerint kis méretű robbanószerkezeteket készített és tesztelt saját otthonában, valamint annak környékén.