Éppen ezért tegnap sok helyen takarítási akciókat szerveztek, illetve a környezetvédők és a hozzájuk csatlakozók felvonulásokkal vagy más akciókkal próbálták felhívni a lakosság figyelmét a „környezetellenes merényletekre”, a folyómedrek, erdők szenynyezettségére.
Nagyváradon a Körös-part fáinak kiirtása elleni tiltakozás jeléül tartottak utcai felvonulást a zöld szervezetek. A demonstrációt a Regionális Ökológiai Felügyelő Központ szervezte. A szervezet és a hozzá csatlakozók nemcsak a környezetvédelmi világnap alkalmából vonultak utcára, több éve harcolnak azért, hogy a Körös-part fáit megmentsék. „Míg Európa-szerte a városi folyópartokat tetemes összegekért állítják vissza eredeti, természetes állapotukba, Nagyváradon a folyópart lebetonozására költenek a hivatalosságok” – hangsúlyozták. A Körös-parti tüntetésen kevesebb mint száz személy gyűlt össze; a jelenlévőket felháborította az érdeklődés csekély volta. „Egy sportpályányi területért több ezren állnak ki tüntetni, ám amikor a város leglátványosabb és legértékesebb részét kellene megvédeni, sem a politikusok, sem az egyházak nem állnak mellénk” – panaszolta az egyik tiltakozó. Több felvonuló szerint a part lebetonozására fordított 16 ezer lejből hidakat építhettek volna, vagy ivóvizet vezethettek volna a vidéki településekre. A város feletti folyószakaszt egyébként a Continental Szállodáig már lebetonozták. A munkálatokat idén a belvárosi folyószakaszon akarják folytatni. A tüntetés a májusban elkezdett akciósorozat része.
A Kovászna megyei környezetvédelmi hivatal tegnap nyílt napot szervezett a világnap alkalmából. Hobincu Zoltán főfelügyelő elmondta: az első alkalommal szervezett nyitott kapuk napján, tegnap 9-től 14 óráig minden betérőnek megmutatták az intézmény laboratóriumait, filmeket vetítenek a védett növényekről és állatokról, illetve a környezeti tényezők hatásáról az emberi egészségre.
A Szatmár megyei környezetvédelmi hatóság a szatmárnémeti Mihai Eminescu Főgimnáziumnak, illetve a mezőfényi, szatmárzsadányi és a ráksai általános iskolának egy-egy nagy, dróthálós konténert adományozott, mintegy elismerésül, hogy ezek az oktatási intézmények elsők között voltak a szakhatóság által szervezett, műanyag hulladékok, üres pillepalackok gyűjtését célzó vetélkedőn.
Csíkszeredában a Suta-tó környékén szervezett takarítási akciót Csíkszereda polgármesteri hivatalának ifjúsági, információs irodája. A hulladékgyűjtésben a Márton Áron és a Segítő Mária Gimnázium, valamint a Venczel József Faipari Szakközépiskola diákjai vettek részt.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.
Változékony marad az időjárás a következő két hétben: többfelé hűvös éjszakák várhatók, miközben egyes térségekben napközben a hőmérséklet eléri, sőt meghaladja a 22–23 Celsius-fokot is.
Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.
Összesen 1110 fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap négy településen, miután az erős szél megrongált 13 transzformátorállomást – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.
Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.
A kora tavaszi időszakban pompázik a Kárpát-medence számos vidékén megtalálható, ám igazán Kalotaszeg nevével egybeforrt riszegvirág. Aki teheti, ebben az időszakban még megcsodálhatja a védett növényt.
A vasúti infrastruktúra egyes szakaszain munkálatokat végeznek, emiatt május 25. és szeptember 16. között nem fognak vonatok közlekedni Brassó és Csíkszereda között.