
Fotó: nymphaea aquapark
Háromcsillagos szállodát építene a nagyváradi önkormányzat a mintegy éve átadott Nymphaea akvapark közelébe, hogy szálláslehetőséget is biztosítson a létesítmény által a városba vonzott turistáknak.
2017. május 01., 23:422017. május 01., 23:42
Liviu Andrica, az önkormányzat fennhatósága alá tartozó közterület-fenntartó hatóság igazgatója a Bihon hírportálnak úgy nyilatkozott, hogy a hotel az akvapark közvetlen közelében, az olimpiai medencék mellett épülne meg, már jóvá is hagyta számukra a területet a helyi tanács. Kifejtette,
A hotelépítést azért tartják szükségesnek, hogy bevételei révén önfenntartóvá válhasson az aquapark. Ugyanakkor egyre több más városból érkező látogató érkezik a váradi élményfürdőbe, így azok elszállásolásáról is gondoskodniuk kell. Az igazgató szerint a szálloda vendégei számára szolgáltatáscsomagokat állítanak össze, így kedvezményesen fürdőzhetnek.
A térség legnagyobb élményfürdőjének számító Nymphaea akvaparkba a felnőtteknek 50 lejbe kerül az egész napos belépő, de a családok és csoportok kedvezményben részesülnek.
Mintegy 120 rendezvénnyel várja a bánsági nagyváros magyar közösségét és a más nemzetiségű érdeklődőket vasárnap estig a XI. Temesvári Magyar Napok.
Tűz keletkezett szombatról vasárnapra virradóra a kolozsvári Hașdeu (Kőkert) diákkampusz 17-es bentlakásának ötödik emeletén. Az épületben mintegy kétszáz diák tartózkodott, többségük még a tűzoltók megérkezése előtt kijutott a kollégiumból.
Ételmérgezésre utaló tünetek jelentkeztek szombat este egy zártkörű rendezvény résztvevőinél a Szeben megyei Feleken (Avrig), a Brukenthal-palota rendezvénytermében.
Lassan eltűnik a magyar üzletekből a valódi parajdi só: a 2025-ös bányakatasztrófa előtt kitermelt készletek a gyártóknál lényegében elfogytak, és már a kereskedőknél is egyre kevesebb maradt. A kieső mennyiséget részben dési sóval pótolják.
Miközben a gyerekek egyre több időt töltenek zárt terekben és képernyők előtt, a természetpedagógia éppen az ellenkező irányba hívja őket: ki a szabadba, ahol lehet sarat dagasztani, menedéket építeni, nyomokat követni, felfedezni és közben tanulni.
Visszaesett az illegális migráció és a lopott gépjárművek felderítése a román–magyar határ térségében Románia 2025. január 1-jei schengeni csatlakozása óta. A Nagyváradi Területi Határrendészeti Felügyelőség sajtóosztálya válaszolt a Krónika kérdéseire.
Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.
Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&
Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
szóljon hozzá!