
2011. március 22., 08:252011. március 22., 08:25
Nagyvárad utcáin a RER Ökológiai Szolgáltató szórta el a csúszásgátló anyagot a tél folyamán, és a vállalat takarítja is el – tájékoztatta lapunkat a városháza sajtóosztálya. Sóval, homokkal és kalcium-kloriddal szórták le az időjárásnak megfelelően többször is a főutakat, elsősorban a város bejáratainál, de jutott a járdákra, gyaloghidakra is. Március idusáig a főbb útkereszteződésekben ott álltak a homokot tartalmazó ládák. Az utolsó nagyobb havazáskor készített összesítésből az derült ki, hogy az idei télen mintegy száz tonna sót és ennél is több homokot szórt a köztisztaságért felelős vállalat a bihari megyeszékhely útjaira.
A tavaszi olvadás után több vízelvezető csatorna is eldugult a csúszásmentesítés után megmaradt homoktól és sártól, ezért az önkormányzat idei tavaszi nagytakarítási akciójában, amely egész márciusban tart, ez volt az elsők között megoldott probléma: március elején a RER emberei az útszéli sáncokat és csatornákat tisztították meg a felgyűlt csúszásgátló anyagoktól. A hagyományosnak mondható tavaszi takarítás során egyébként néhány éve már nemcsak seprik, hanem mossák az utcákat, különös tekintettel a járdaszegélyek alatti részre, ahol meggyűl a szemét, a por és a száraz levelek. Az idei utcamosás menetrendjét már közzé is tették, a speciális útmosó járművek előre meghatározott időben járnak be egy-egy utcát, ilyenkor ott nem szabad parkolni. Az érintett utcákon táblák figyelmeztetik az autósokat a szabályozásra.
Kevesebbet takarítanak
Szatmárnémetiben
Szatmárnémetiben már évek óta homok nélküli csúszásgátló anyagokat használnak, mert tapasztalataik szerint kissé drágábbak, mint a hagyományos módszerek, idővel megtérül a befektetés. „Régebben nem győztük takarítani az utcákat tavasszal, mert lerakódott a télen leszórt homok. Nemcsak a porral volt gond, hanem azzal, hogy a homok lerakódott az amúgy is szűkre tervezett csatornarendszer kanyarulataiban, és lehetetlen volt kipucolni onnan” – fogalmazott lapunk kérdésére Iosif Dragoş, az önkormányzat közterületekért felelős irodájának tanácsadója. A városban 2007-től homok helyett klór és magnézium keverékével hótalanítják az utakat. Ezt a fagyok intenzitásának és a hó mennyiségének függvényében oldják fel vízzel. „Amikor csak jégpáncél van az aszfalton, ezt az oldatot szórjuk szét, ha hó is van, darált sót nedvesítünk be vele, és azt hintjük szét” – részletezte az illetékes. A só csak –3 fokig hatékony, de a magnézium-kloridos só már akár –15 fokos hidegben is elolvasztja az aszfaltrétegre fagyott havat, jeget, magyarázta. Idén februárban 20 tonnányi sót és 28 tonna magnézium-kloridot használtak a város utcáinak hótalanítására. Ez a nyersanyag és a befektetett munka mintegy 600 ezer lejébe került a városnak az elmúlt hónapban.
Kolozsváron március 11-én kezdte az első huszonkét utca tisztítását a két köztisztasági vállalat, a Brantner-Veres és a Rosal cég. A városháza sajtóirodája szerint a kedvezőtlen időjárás nem tette lehetővé a korábbi kezdést. A tél elején a két vállalat összesen 110 tonna homok, 220 tonna kalcium-klorid, 20 tonna magnézium-klorid, 500 tonna só, illetve 20 tonna Ecorut elnevezésű, különleges csúszásgátlószer-készlettel rendelkezett. Ebből a készletből a február 24-i havazáskor ezer tonna csúszásgátló szert szórtak szét a kincses város utcáin. Egyébként januárban az önkormányzat mindkét céget ötvenezer lejre bírságolta, mert nem tettek eleget hóeltakarítási kötelezettségeiknek.
Csíkszeredában csupán a héten kezdik el a csúszásgátló anyagok eltávolítását. A köztisztaságért felelős Ave Huron vállalat a télen kizárólag sót szórt az utakra, így próbálták csúszásmentesíteni a járófelületeket – tudtuk meg Tóth László vezérigazgatótól. Rámutatott, amit most takarítanak össze az utak széléről, azt az Országos Útügyi Hatóság szórta szét a kezelésébe tartozó utakra – a Brassói útra és teherforgalmi útra. Tóth László elmondta, a város teljes körű takarítása közel egy hónapig fog tartani. „Március 14-én a városközpontot tettük rendbe az ünnepségre, a folytatásban a többi utca is sorra kerül, így húsvétra remélhetőleg befejezzük” – nyilatkozta a vezérigazgató. A nagytakarításban a tervek szerint két seprőgéppel, szárítógépekkel és mintegy 25 alkalmazottal fognak részt venni.
A sepsiszentgyörgyi Tega köztisztasági vállalat ezzel szemben a hóolvadás után rögtön elkezdte a főutak és a járdák portalanítását. Tóth Birtan Csaba igazgató elmondta, két nagy és két kicsi seprőgép, valamint hatvan alkalmazott naponta takarítja a főutcákat és a járdákat. Egyelőre még mindig poros a város, a legkisebb szellő is felkavarja a tél során lerakódott port, és kellemetlenséget okoz a járókelőknek. A vállalat a télen 272 köbméter kalcium-klorid oldatot használt csúszásgátlóként a főutakon, ennek nem maradt nyoma, de kiszórtak 681 köbméter homok-só keveréket és kalcium-klorid granulátumot is, amit most próbálnak összeseperni. Tóth Birtan Csaba elismerte, valóban poros a város, de nem csak a télen kiszórt csúszásgátló gyűlt fel, a port az útjavításokról, az építkezésekről, a zöldövezetekről és a leaszfaltozatlan külvárosi utcákról is szétfújja a szél.
Próbálják eltakarítani, de lehetetlen az egész mennyiséget egyszerre összegyűjteni, magyarázta az igazgató, aki szerint két héten belül befejezik a tavaszi nagytakarítást. Mint mondta, a lakótársulások mintegy fele kötött szerződést a céggel a zöldövezetek karbantartására, tehát a tömbházak közötti kis parkokban is takarítanak, megmetszik a fákat, bokrokat, virágokat ültetnek. A szerződés értelmében minden lakó havi 1,5 lejt fizet a szolgáltatásért. Azok a lakóbizottságok, amelyek nem bízták meg a céget a munkával, vállalták, hogy önerőből elvégzik azt. Őket felszólítják, hogy szervezzék meg a tavaszi nagytakarítást is, tette hozzá az illetékes.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
szóljon hozzá!