
Fotó: Veres Nándor/archív
Új koncepciót vezetne be a szakoktatásba az oktatási minisztérium, a hároméves alapképzés után újabb négy évig is tanulhatnák a kiválasztott szakmát a diákok, ezáltal technikusi képzettséget szereznének. Kiss Imre Kovászna megyei főtanfelügyelő szerdán ismertette a közvitára bocsátott elképzelést.
2016. június 16., 15:322016. június 16., 15:32
A terv szerint a szakoktatásba újabb két szintet vezetnének be, így a jelenleg működő hároméves szakiskolát a diák szakmunkásként végezné, ám a kiválasztott mesterség függvényében újabb egy-három évig folytathatná tanulmányait. Az újabb szinteken a szakmai gyakorlatra fektetnék a hangsúlyt, a szakiskolában ugyanis jelenleg 45 százalék a gyakorlati oktatás, míg a technikusképzőben elérné a 80 százalékot.
Kiss Imre hangsúlyozta, a duális képzésbe bevonnák a cégeket is, a vállalkozók ennek fejében adókedvezményben részesülnének, de kötelezettségeik is lennének. A főtanfelügyelő szerint a munkaadók elvárják, hogy a pályakezdő néhány évre leszerződjék hozzájuk, ám ez nem mindig kivitelezhető. A hároméves szakiskola után a 16–17 éves fiatalok alig várják, hogy pénzt keressenek, sokan külföldön próbálkoznak, ezért kétséges, hogy újabb évekig maradnak az iskolapadban, még ha különböző juttatásokat kapnak is, fogalmazta meg kétségeit Kiss Imre.
Szerinte az elképzelés ott lehet életképes, ahol több száz alkalmazottat foglalkoztató nagy gyárak működnek, hisz a kisebb cégeknél nem olyan nagy a fluktuáció, hogy évente újabb szakemberekre legyen szükség. A főtanfelügyelő kifejtette: inkább egy, szakiskolákat támogató pénzalapot kellene létrehozni a vállalkozók adójának egy részéből, melyet ezek akár közvetlenül is odaadhatnának a tanintézeteknek.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
szóljon hozzá!