
Megkezdi működését az RMDSZ által korábban létrehozott Eurotrans Alapítvány, amely a visszahonosítással kapcsolatos ügyintézésben segíti az erdélyi magyarokat – derült ki az RMDSZ keddi hírleveléből.
2015. szeptember 01., 16:552015. szeptember 01., 16:55
2015. szeptember 01., 19:312015. szeptember 01., 19:31
Az adminisztratív és logisztikai előkészületek nyomán az Eurotrans Alapítvány 19 területi irodájában 70 alkalmazott segíti ezentúl az érdeklődőket a magyar állampolgárság megszerzésében.
Az Eurotrans Alapítvány februárban írt alá megállapodást a Miniszterelnökség, valamint a Külgazdasági és Külügyminisztérium képviselőivel Budapesten, azzal a céllal, hogy minél több igénylő számára megkönnyítsék a honosítási ügyintézést Erdélyben. A megállapodás gyakorlatilag intézményesítette a felek közötti kapcsolatot, hiszen az RMDSZ területi szervezetei eddig is aktívan részt vettek a könnyített honosítás lebonyolításában, emlékeztet a hírlevél.
Nagy Zoltán Levente, az Eurotrans Alapítvány elnöke elmondta: minél több településre el akarnak jutni, ennek érdekében a területi irodák munkatársai hetente két kiszállást szerveznek, gyakorlatilag „házhoz mennek”, hogy azok számára is hozzáférhetővé tegyék a könnyített honosítást, akiknek eddig nem volt lehetőségük ezt kérvényezni.
Az Eurotrans Alapítvány által biztosított szolgáltatások teljes mértékben ingyenesek, beleértve a fordítási költségeket is. A területi irodáik munkatársai meghatározott program szerint, előre meghirdetett helyszíneken végzik munkájukat, amelyekről előzetesen értesítik az adott települések lakosságát. A feladat ellátásához az Eurotrans Alapítvány anyagi támogatást is kapott a magyar kormánytól, közölte az RMDSZ.
Mint ismeretes, az erdélyi magyarok kedvezményes honosításában korábban a magyar kormány partnere kizárólag az RMDSZ ellenzékének számító Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) volt, amely a demokrácia-központoknak elnevezett irodahálózatán keresztül nyújtott segítséget a magyar állampolgárságot igénylő erdélyi magyaroknak a szükséges dokumentáció összeállításában. Ezzel párhuzamosan azonban az RMDSZ több megyei szervezete is segített a honosulni akaróknak.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
szóljon hozzá!