2011. február 25., 00:362011. február 25., 00:36
„A két szervezet nagyjából egyszerre indult el Szovátán irodát és embert keresni” – fejtette ki Ábrám Noémi, az EMNT Maros megyei alelnöke. A két alakulat szándékát a Romániai Magyar Pedagógus Szövetség Teleki Oktatási Központjának igazgatója, Márton Zoltán karolta fel, a közönségszolgálathoz szükséges irodahelyiséget biztosítva.
„Látván, hogy mennyien érdeklődnek az MPP marosvásárhelyi székházában, szervezetünk már a múlt hónapban jelezte, kivenné a részét a dossziék összeállításában. Eleinte mindenkit átirányítottunk az EMNT-hez, de rájöttünk, ezzel lényegében a pártbejegyzésüket támogatjuk” – nyilatkozta a polgári oldal Maros megyei vezetője, László György. Éppen ezért az MPP kikötésére a közös szovátai irodában egyik alkalmazott sem gyűjthet aláírást az új politikai alakulat bejegyzésére.
Az összefogást a szalagvágón Balogh György csíkszeredai konzul is méltányolta. László György szerint akár a nemzeti jobboldali pólus kialakításához vezető út első lépéseként is fel lehet fogni a két szervezet együttműködését. Ábrám Noémi a Krónikának elmondta: reményeik szerint a jövő héten a magyar–magyar összefogás újabb tanúbizonyságaként Segesváron, ahol a demokrácia-központot az EMNT a helyi RMDSZ-szel közösen nyitná.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).