Ünnepélyes alkalmakra készülnek
Balogh György elmondta, a könnyített honosítási eljárás első haszonélvezőit március 14-én Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke fogja megtisztelni jelenlétével, míg a nemzeti ünnepen tartott eseményen Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes mond majd beszédet. Az 1848-as forradalom és szabadságharc kitörésének évfordulóján szervezett eskütételen várhatóan jelen lesz Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke, Kelemen Hunor, az RMDSZ új elnöke, illetve a három székelyföldi megye elöljárója, Lokodi Edit Emőke Maros megyei, Tamás Sándor Kovászna megyei, valamint Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök. „Mindkét alkalommal lesznek hivatalos vendégek, és olyan családok, egyének is, akik Erdély társadalmát reprezentálják” – fejtette ki a Krónika kérdésére Balogh György.
Elmondta, azok közül, akik már megkapták a visszaigazolást, hogy jogosultak a magyar állampolgárságra, igyekeztek úgy összeállítani a meghívottak listáját, hogy a legidősebb bácsitól, nénitől – akik immár harmadjára lesznek magyar állampolgárok – a legfiatalabb, pár hónapos csecsemőig minden korosztály képviselve legyen. Az eskütételt március 14-én 12 órától, 15-én pedig 9.30 és 11 órától tartják.
Azok, akik január elején adták le igénylésüket, bármelyik pillanatban számíthatnak a visszaigazolás megérkezésére – közölte az ügyvivő. Hozzátette, szeretettel várják a jelentkezőket, mivel egy-egy eskütételen helyszűke miatt egyelőre mindössze 20 személy vehet részt egyszerre. „Egyelőre nem tudunk több vendéget fogadni, hiszen a konzulátus főépületének egyetlen megfelelő helyisége szűkös lenne” – mutatott rá Balogh György. Kifejtette, a szabályok szerint kizárólag magyar állami területen tehető le az állampolgársági eskü, tehát csak a magyar főkonzulátus épületeiben. Azonban a tervek szerint hamarosan a csíkszeredai Lazarus-házban – ahol szintén fogadják a honosítási eljárásra jelentkezők dossziéit – alakítanák ki az eskütételre alkalmas nagyobb helyiséget.
Bukarestben és Kolozsváron egyelőre még nem tudni, sor kerül-e eskütételre a nemzeti ünnep alkalmából. Drávucz Herbert, Magyarország bukaresti konzulja a Krónikának elmondta, tudomása szerint náluk még nincs egyetlen jóváhagyott állampolgársági kérelem sem, így még nem kaptak semmilyen utasítást a honpolgársági eskületétel megszervezésére. Szűcs Zoltán kolozsvári konzul arról számolt be lapunknak, hogy a kincses városban szervezendő ünnepség kapcsán még zajlanak az egyeztetések, a március 15-ére vonatkozó protokoll még nem végleges.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).