2011. március 18., 09:322011. március 18., 09:32
„Sajnos a magyarországi hivatalnokok arról tájékoztatnak bennünket, hogy sokan hiányosan kitöltött kérelmekkel, rosszul összeállított dossziéval érkeznek hozzájuk. Azt vettük észre, hogy az RMDSZ rosszul tájékoztatja a kérelmezőket, akiknek így később újra ki kell tölteniük a papírokat” – részletezte Veres-Kupán. Hozzátette: már őket is megkeresték olyan személyek, akik az RMDSZ-nél hibásan kapták kézhez papírjaikat.
A demokrácia-központ vezetője ugyanakkor arról is beszámolt, hogy péntek délben ünnepélyes keretek között zárják le az ezredik kérvényezői mappát, de január eleje óta már több mint 3 ezer érdeklődő kereste fel őket. „Az általunk öszszeállított és lepecsételt iratcsomók teljesen megfelelnek a magyarországi követelményeknek, és az ottani ügyintézők továbbra is számítanak a munkánkra” – szögezte le az irodavezető. Ugyanakkor megtudtuk, ezentúl a nyíregyházi kormányablak is fogadja az állampolgárságot igénylő szatmári lakosokat. Az EMNT szatmári elnöksége által szervezett március 15-i megemlékezésen tiszteletét tette Vinnai Győző a nyíregyházi kormányhivatal kormánymegbízottja is, aki együttműködéséről biztosította őket.
„A napokban családommal együtt Nyíregyházán adtam le az állampolgársági kérelmet, és úgy tervezzük, hamarosan csoportos utakat szervezünk testvérvárosunkba. Már jelentkezett a Szentlélek-plébánia teljes, 60 fős gyülekezete, de újabb csoportokat is szívesen fogad a nyíregyházi kormányiroda. Városnézéssel, kulturális programokkal egybekötött eseménnyé tehető így a kérelmek benyújtása” – részletezte az irodavezető. Mint elhangzott, az állampolgársági kérelmek típusnyomtatványa nemrég részben módosult, de akik már leadták, vagy kitöltötték azokat, semmit sem kell újraírniuk.
Emellett azt is megtudtuk, hogy az elváltaknak a válást igazoló bírósági végzés mellett a házassági anyakönyvi kivonatuk másolatát is mellékelniük kell, mert magyar házassági okmányt is kapnak. Veres-Kupán közölte, a demokrácia-központ később is az állampolgárok rendelkezésére áll, és segít a magyarországi anyakönyvi ügyek intézésében, ugyanis minden anyakönyvi változást az ottani állami szervek felé is jelezni kell.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
szóljon hozzá!