Hirdetés

Hit és kötelezettség

Kolozsvár – 450 éves a református kollégium. „Iskolánk eddigi négyszázötven éves története a megmaradásért folytatott állandó harcról, a tanárok részéről tanúsított megszállottságról és a diákok részéről tanúsított rengeteg munkáról és kitartásról szól. Az eltelt négyszázötven év minőségi munkára kötelez bennünket” – fogalmazott a Kolozsvári Református Kollégium fennállásának 450. évfordulóján rendezett háromnapos ünnepségen Székely Árpád igazgató.

Krónika

Krónika

2007. október 15., 00:002007. október 15., 00:00

A tegnap hálaadó istentisztelettel zárult ünnepségen a kommunista hatalom által 1948-ban államosított, tehát megszüntetett kollégium 1990. évi újraindítását megálmodó és valóra váltó Csiha Kálmán nyugalmazott erdélyi református püspök, valamint az erdélyi egyházkerületet ma irányító Pap Géza igehirdetésében kiemelte: a felekezeti oktatás hitvallási kötelezettség, és csak az élõ hittel rendelkezõk tudnak igazából erõs alapú iskolát építeni.

A diákok között közismerten kolozsvári refiként emlegetett kollégium 450. születésnapja számvetésre is alkalmat adott a szervezõknek. Ennek keretében osztálytalálkozókon, kötetlen, illetve kerekasztal-beszélgetéseken összegezték a múltat és vázolták a jövõ terveit. A kollégium kapubejáratánál emléktáblát helyeztek el, mellyel mindenki tudtára adják, hogy az 1557-ben indult kolozsvári református felekezeti oktatás, ezen belül a református kollégium 450 éves. Ezt a négy és fél évszázados történelmet ez alkalomból bemutatott könyvek lapjai is õrzik ezentúl. A kolozsvári református felekezeti oktatás, ezen belül a kollégium történetéhez nyújt ugyanis adalékokat az Apáczai Csere János Baráti Társaság évkönyve, a kollégium történetének háromkötetesre tervezett sorozatának szombaton bemutatott elsõ kötete, a Szabó Dezsõ Egyesület évkönyve, a kollégium évkönyve, valamint a tanoda egykori igazgató-tanáráról, Nagy Gézáról írt kötet.

A számvetéshez tartozott az ünnepségnek az a mozzanata is, amelynek keretében díszoklevéllel köszönték meg az 1990 utáni idõszakban a kollégium mûködését és megerõsödését támogatók, köztük a németországi Zita von Eckartstein bárónõ mindenkori önzetlen segítségét. És része volt az ünnepnek az a pillanat is, amikor leleplezték az egykori tanárok, Lõrinczi Ferenc, Balázs János és Kovács Dezsõ Tompos Opra Ágota kolozsvári képzõmûvész alkotta portréját. Ugyanakkor a jövõbe tekintettek azok a dolgozatok, amelyeket mai diákok írtak Az én iskolám a tudományosság és a kegyesség szentélye címû pályázatra.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 28., kedd

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna

Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal

Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal
2026. április 28., kedd

Két fontos európai repülőtérre indulnak járatok Kolozsvárról

Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.

Két fontos európai repülőtérre indulnak járatok Kolozsvárról
2026. április 28., kedd

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból

Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit

Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit
2026. április 28., kedd

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt

Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt
2026. április 28., kedd

Pirosba borult a Mezőség: bazsarózsamezők és kétmillió euróért kínált kastély Mezőzáhon

Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.

Pirosba borult a Mezőség: bazsarózsamezők és kétmillió euróért kínált kastély Mezőzáhon
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Rágyújtotta a házat élettársára egy szebeni férfi, súlyosan megsebesült a nő

Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.

Rágyújtotta a házat élettársára egy szebeni férfi, súlyosan megsebesült a nő
2026. április 27., hétfő

Turizmus nélkül maradt Parajd: kisvállalkozások sora zárt be a bánya beomlása után

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Turizmus nélkül maradt Parajd: kisvállalkozások sora zárt be a bánya beomlása után
2026. április 27., hétfő

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel

Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel
Hirdetés
Hirdetés