
A román zászló kitűzését kérik a sepsiszentgyörgyi városháza felújított tornyára Antal Árpád polgármestertől a Kovászna, Hargita és Maros megyei Románok Civil Fóruma nevű egyesület, a háborús veteránok, valamint a tartalékos tisztek.
2015. június 12., 10:242015. június 12., 10:24
Az érintettek azzal érvelnek, hogy a zászló számukra „szent szimbólum”, „Románia újraegyesítésének jelképe”, amelyet a toronyra hetven évvel ezelőtt a bevonuló román katonák tűzték ki, amikor „felszabadították a várost a fasiszta–horthysta elnyomás alól”. Az érintettek csütörtökön Mircea Duşa védelmi miniszter segítségét is kérték zászlóügyben.
Mint ismeretes, a polgármesteri hivatalnak otthont adó egykori bérpalotát az elmúlt egy év alatt újították fel, ennek keretében pedig az eredeti tervek szerint készült csúcsdíszeket készítettek. Antal Árpád a román tanácstagok firtatására korábban kifejtette, a polgármesteri hivatal homlokzatára a törvénynek megfelelően teszik ki a zászlókat.
Sárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kánikula miatt az ország hat nyugati és északnyugati megyéjére.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
szóljon hozzá!