Hirdetés

Hét fiatal szenvedett ételmérgezést Gyimesközéplokon

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Fertőzött házi készítésű sajt okozott ételmérgezést az egyik gyimesközéploki panzióban: az eset még február végén történt, az illetékes hivatal azonban csak most állapította meg, hogy mitől betegedett meg az érintett hét fiatal.

Molnár Rajmond

2016. március 08., 14:322016. március 08., 14:32

A gyimesi vendéglátó-ipari egységben február utolsó hétvégéjén szállt meg a Sapientia EMTE Hallgatói Önkormányzatának tizenkét tagja, akik csapatépítő tréningen vettek részt a helyszínen, a rendezvény idején pedig a reggelit, az ebédet és a vacsorát is a panzió biztosította.

Több egyetemista a vasárnap reggeli étkezés után néhány órával gyomorfájdalmakra panaszkodott: mivel állapotuk egyre rosszabb lett, mentőt hívtak, és végül hét fiatalt kellett a csíkszeredai megyei sürgősségi kórház fertőző betegségeket kezelő osztályára szállítani. Az egyetemisták két napig tartó kezelés után épültek fel: a kórházban perfúzióval, gyógyszerekkel és injekcióval gyógyították őket.

Az esetet követően a Hargita megyei közegészségügyi igazgatóságon érdeklődtünk, Tar Gyöngyi igazgató akkor rámutatott: egyértelműen ételmérgezésre gyanakszanak, amelyet minden bizonnyal a panzióban felszolgált, házi készítésű sajt okozott, de végleges eredményt csak akkor tudnak mondani, ha megvizsgálják a páciensektől vett labormintákat.

Mivel az igazgató ezt követően külföldre utazott, néhány nap múlva helyettesét, Vass Elődöt kerestük meg, aki azonban nem kívánt nyilatkozni az ügyben, mivel szerinte az eset nem közérdekű információ, „nem újságba való”. Emiatt ismét Tar Gyöngyinél érdeklődtünk a fejleményekről, aki közölte: utólagos értesülései szerint a megbetegedést a panzióban reggelire felszolgált sajtban található Staphylococcus-baktérium enterotoxin C jelzésű toxinja okozta.

Szabó Soós Klára csíkszeredai háziorvos ennek kapcsán elmondta: ez a baktériumfajta ételmérgezést, gyomor- és bélrendszeri panaszokat okozhat, és noha egészséges szervezetű személy nem halhat bele a fertőzésbe, egy csecsemő számára életveszélyes lehet. „Valószínűleg gennyes, Staphylococcus-baktériummal fertőzött seb volt annak a kezén, aki a sajtot készítette, felvágta vagy felszolgálta. Ez higiéniai hiányosság, hiszen akinek gennyedző seb van a kezén, egyáltalán nem dolgozhat élelmiszerrel vendéglátó-ipari egységekben” – magyarázta a háziorvos.

Megkerestük az érintett gyimesközéploki panzió tulajdonosát is, aki ugyan nem vállalta a nevét, de elmondta: az ételmérgezéses esetet követően a közegészségügyi szakemberek alaposan átvizsgálták a konyhát, mintát vettek mindegyik élelmiszerből, és valóban a sajtban találtak kórokozókat. Az ellenőrök a sajtot elkészítő termelőnél is vizsgálódtak, végül pedig ezerlejes bírságot róttak ki a panzióra.

A tulajdonos arra is kitért, hogy február utolsó hétvégéjén más vendégeik is voltak, akik szintén fogyasztottak a sajtból, de ők nem betegedtek meg. „Nagyon sajnáljuk az egyetemistákat. Az eset a személyzetet is megviselte, az egyik segédszakácsom fel is mondott” – panaszolta a vendéglátó-ipari egység tulajdonosa. András Előd, a HÖK elnöke arról számolt be: már harmadik éve a gyimesközéploki panzióban tartják a csapatépítő tréninget, és eddig soha nem merült fel probléma, mindennel meg voltak elégedve. A megbetegedett tagok közül egyébként most már mindenki jól van.

Vizsgálódnak a gyerekek ügyében

Élelmiszer-biztonsági felügyelők vizsgálódtak hétfőn az ételmérgezés miatt múlt héten kórházba került piteşti-i gyerekek ügyében. A szakemberek az iskola étkezdéjében ellenőriztek, ahol a gyerekek múlt csütörtökön sült csirkecombot és túrós puliszkát fogyasztottak, majd ezt követően hasmenés, hányás, láz tüneteivel 32-en kerültek kórházba. A helyi gyermekkórház orvosai szerint a 32 gyerek közül 16 adenovírussal fertőződött meg. A hatóságok elemzik az étkezdében készített ételeket, az ott dolgozóknak pedig orvosi vizsgálatra kell jelentkezniük.

Közben a megyei tanfelügyelőség is vizsgálódik a városban működő összes step by step intézménynél. A hétvégi Galac megyei tömeges ételmérgezésnek is vannak következményei: a tej-kifli programot irányító megyei tanács úgy döntött, az egész megyében nem kapnak iskolatejet a diákok, miután 17 gyereket szállítottak kórházba Pechea településről, mert romlott iskolatejet fogyasztottak.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult

Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba

A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba
2026. augusztus 14., péntek

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez

Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez
2026. augusztus 14., péntek

Elkezdődhet egy székelyföldi autópálya-szakasz építése

A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) csütörtökön kiadta a megbízást az Erdélyt Moldvával összekötő, A8-as sztráda Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti (1D jelzésű) szakasza kivitelezésének elindítására.

Elkezdődhet egy székelyföldi autópálya-szakasz építése
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Húszezernél is több zarándokot várnak az ősi kegyhelyre, Máriaradnára

Nemcsak római katolikusok zarándokolnak a csodatevő Mária-képhez, hanem felekezetre és nemzetiségre való tekintet nélkül jönnek fohászkodni a hívek a Szűzanyához, ezért több nyelven celebrálnak szentmiséket a Maros völgyében található kegytemplomban.

Húszezernél is több zarándokot várnak az ősi kegyhelyre, Máriaradnára
2026. augusztus 13., csütörtök

Identitásőrzés és nyitás: bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok

Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.

Identitásőrzés és nyitás: bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok
2026. augusztus 13., csütörtök

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért

A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

2026. augusztus 12., szerda

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai

Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai
Hirdetés
Hirdetés