Ciprian Dobre Maros megyei prefektus belátta, hogy több megyei, illetve helyi közigazgatási szerv is tévedett, amikor építkezési engedélyek halmazát bocsátotta ki a leendõ nyomvonal területére. „A legnagyobb hibát viszont az útügyi hatóság követte el, mivel 2005 óta már elkezdhette volna az építkezést. Ehhez képest neki sem kezdett a munkának, pedig számtalanszor felszólítottam az illetékeseket, lássanak hozzá, mert ha nem, lejárnak az engedélyek, és mindent elölrõl kell kezdeni\" – nyilatkozta Dobre. Amint arról beszámoltunk, a nemzetközi konzultáns cég szakemberei a tavaly döbbentek rá, hogy Marosvásárhelyt a Koronka–Jedd–Marosszentgyörgy– Nagyernye szakaszon elkerülõ leendõ út nyomvonalának egy része beépült. Ugyanakkor a 3 éve kibocsátott engedélyek egy része is lejárt, ezek megújítása pedig további idõ- és pénzpazarlást feltételez. Bárczi Gyõzõ alprefektus is osztja Dobre véleményét. Szerinte most nem a felelõsöket kell keresni, hanem örülni kell, hogy végre elkezdõdhet a beruházás. Felvetésünkre, hogy a prefektúra is jelezhette volna idõben, vagy akár meg is támadhatta volna jogi úton a szabálytalan döntéseket, Dobre elhárította a felelõsséget. „A prefektúra nem ellenõrizhet minden egyes építkezési engedélyt és vidéki tanácsi határozatot\" – szögezte le a prefektus. Hasonló álláspontra helyezkedett Lokodi Edit Emõke, a megyei önkormányzat elnöke is. Az építkezési engedélyek kibocsátásáért szerinte mind a marosvásárhelyi, mind a jeddi tanács okolható. „Mindez viszont elkerülhetõ lett volna, ha az útügyi hatóság betartja a saját határidejét. Valahányszor figyelmeztettük õket, mindig azzal intéztek el, hogy nem feledkeztek meg, a körgyûrû kérdése terítéken van. Ehhez képest viszont minden engedélyük lejárt, és a tervezést is kezdhették elölrõl\" – mondta el Lokodi Edit Emõke. Dobre meggyõzõdésének adott hangot, miszerint az átrajzolt nyomvonalat mindenki immár véglegesnek tekinti, és a tervnek senki „nem fog keresztbe tenni\". A kormány képviselõje akkor is derûlátó maradt, amikor lapunk emlékeztette, hogy több, Marosvásárhely, illetve Jedd határában lévõ telektulajdonos hajlíthatatlannak bizonyul, és nem akar lemondani a földjérõl. Az õ igazukat védi Vasile Tãtar jeddi polgármester is, aki szerint a községi tanácsosok nem fognak a jeddi érdekek ellen szavazni. „Akkor valamennyi önkormányzati képviselõnek könyörögni fogunk, értse meg, a megyeszékhelynek szüksége van a terelõútra. Az elsõ kapavágásnak még idén meg kell történnie\" – nyomatékosított a prefektus. A mintegy 11 kilométeres útszakasz 33 millió eurós bankhitelbõl épülne. A kétsávos út a Segesvár és Szováta irányából érkezõ és Beszterce, illetve Maroshévíz felé tartó forgalomtól mentesítené a várost. Ciprian Dobre szerint az út mindössze egy része lenne Vásárhely valós körgyûrûjének, melynek következõ szakasza Nagyernyétõl, a Maroson keresztül, a város északnyugati oldalán Nyárádtõig vezetne.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.
Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.
Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.
Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.