Hirdetés

Helyére került a ditróiakat összefogó nagyharang

Sokaknak lehetett ritka élményben része pénteken Ditróban: helyére került a Jézus Szíve-harang. Daru emelte fel a toronyablakig, ott az ideiglenes talapzatán „szusszant”, majd csigarendszeres szerkezettel kerül a beltérbe, onnan a helyére.

Balázs Katalin

2016. június 11., 21:232016. június 11., 21:23

„Déli fél tizenkettőkor 35 méteres magasságba került a harang. Azt kell mondjam, sokkal nehezebbnek gondoltam, mint amilyen volt” – fogalmazott Baróti László Sándor ditrói plébános a 22 mázsás harang felemelése kapcsán. Sok-sok érdeklődő figyelte, amint a daru munkába lendül, a gépet kezelő Csibi András elismerése sem maradt el. De ez csak egy része volt a pénteki munkálatnak, hiszen ahhoz, hogy a harangozásig jusson a vadonatúj szerkezet, összefogott munkavezetésre is szükség volt.

A munkálatok vezetője, Bajkó Tibor hálás. Azért, mert megbízatást kapott a munkára, és azért, mert hozzá olyan csapattagok kerültek, akikről az első percekben kiderült: nem lesz akadálya az együttműködésnek. Ezek után a falu szülöttje és csapata részéről a munkavégzés nem is lehetett pénzkérdés, az ügy támogatásaként ingyen dolgoztak, mint ahogy nem kellett fizetni az állványzat faanyagáért sem a ditrói – amint a plébános fogalmazott „egyházszerető” – cégeknek.

Vastag gerendázat kellett, hogy az állvány megbírja a 2,2 tonnánál is súlyosabb harangot. Hét méter hosszú, másfél méter széles állványzat volt ez, melyből 2,2 méter volt a toronyfalon kívül, arra helyezte a darus, Csibi András a harangot. A benti munkálatoknál is komoly erősítéseket, lekötéseket kellett eszközölni ahhoz, hogy az ácsolat jól rögzített legyen.

Délig lezajlott a látványos rész, utána a toronyban dolgoztak tovább a harang helyére emelésével, majd a harangöntő munkatársai a beállítással. A biztonságos munkavégzés érdekében tiltotta meg a munkálatvezető, hogy bárki felmenjen fényképezni a toronyba, de megnyugtatja mindazokat, akik úgy érzik, valamiből kitiltották őket: „a teljes munkálatot egy rögzített kamera vette, fényképek is készültek, mindenki láthatja, mi, hogyan történt. Azt is hallhatják majd ezen a felvételen, hogy a harang emelésekor a plébános úr vezetésével hogyan szólt a Most segíts meg Mária és Szent Mihály imája.”

„A harang elhozatala a székelyudvarhelyi harangöntő műhelyéből, a megáldása, és most, a helyére tétele összefogta a ditróiakat. Ebben nem volt széthúzásnak nyoma sem. Összegyűjtött, mint kévét a kötő, az utóbbi három-négy hónapban mindenki a harangra figyelt” – mondta a plébános, hozzátéve a harangra figyelés ezután is a mindennapok része lesz, hisz az a terv, ha az egyháztanács is egyetért, hogy az ötéves garanciaidő alatt minden nap megkongatják a délit toronyban lévő harangot is, hogy az emberek el ne felejtsék: kilencvenkilenc évig volt üres a helye, a rekvirált Szent István-harang helyét ma Jézus Szíve foglalja el.

„A harangtörténet Ditróban kell még folytatódjon. Legalább három harang hiányzik még innen” – jelentette ki a plébános. A Szent Katalin templomból két harangot valószínű, hogy szintén a besorozás vitt el Ditróból, és kell egy a most tervezett ravatalozó tornyába is. Ha Baróti Sándor László tervei valóra válnak, tizenkét harangja lesz Ditrónak.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 27., szombat

Ittas sofőrök, sok baleset: mozgalmas karácsonya volt az erdélyi rendőrségnek

Sok dolguk akadt karácsony idején is az erdélyi rendőr-főkapitányságok munkatársainak: több közlekedési baleset kapcsán derült ki ugyanis, hogy a gépkocsivezetők alkoholos befolyásoltság alatt ültek a volán mögé.

Ittas sofőrök, sok baleset: mozgalmas karácsonya volt az erdélyi rendőrségnek
Hirdetés
2025. december 26., péntek

Műemléki szemlélettel újul meg a kolozsvári Erzsébet híd

A kolozsvári önkormányzat december közepén döntött a város egyik legismertebb gyalogoshídja, az Erzsébet híd teljes körű felújításáról.

Műemléki szemlélettel újul meg a kolozsvári Erzsébet híd
2025. december 26., péntek

Magyar és német nyelvű emléklapot találtak a vajdahunyadi kastélyt díszítő szobor talpa alatt

Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.

Magyar és német nyelvű emléklapot találtak a vajdahunyadi kastélyt díszítő szobor talpa alatt
2025. december 25., csütörtök

Halálra vertek egy 36 éves férfit Szeben megyében

Meghalt egy 36 éves férfi egy verekedésben csütörtökre virradóra Szeben megyében.

Halálra vertek egy 36 éves férfit Szeben megyében
Hirdetés
2025. december 25., csütörtök

Hatvanezer dollár a cipőkben: karácsonykor bukott le két ukrán nő a román határon

Két ukrán állampolgárságú nő karácsonyeste hatvanezer dollár elrejtett készpénzzel próbált belépni Romániába. A megtalált összeget a vámosok elkobozták, az elkövetőket pedig megbírságolták.

Hatvanezer dollár a cipőkben: karácsonykor bukott le két ukrán nő a román határon
2025. december 25., csütörtök

„A világ ma is Isten látogatásának helye” – A Gyulafehérvári Főegyházmegye karácsonyi pásztorlevele

Kovács Gergely gyulafehérvári római katolikus érsek és Kerekes László segédpüspök karácsonyi pásztorlevele

„A világ ma is Isten látogatásának helye” – A Gyulafehérvári Főegyházmegye karácsonyi pásztorlevele
2025. december 25., csütörtök

Hóviharokat okoz az erős szél: erdélyi és bánsági megyére adtak ki riasztást

Az erős szél miatt narancssárga, vagyis másodfokú riasztást adott ki Hunyad és Krassó-Szörény megyére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Hóviharokat okoz az erős szél: erdélyi és bánsági megyére adtak ki riasztást
Hirdetés
2025. december 24., szerda

Az adóhivatal végrehajtási eljárást kezdeményezett a verespataki aranybányaprojekt kapcsán

Az Országos Adóhatóság (ANAF) végrehajtási eljárást kezdeményezett a kanadai Gabriel Resources Limited társaság által az SC Roșia Montană Gold Corporation SA-ban birtokolt részvények kapcsán, hogy behajtsa a közel 47 millió lejes követelést.

Az adóhivatal végrehajtási eljárást kezdeményezett a verespataki aranybányaprojekt kapcsán
2025. december 24., szerda

Ünnepek biztonságban: rendőrségi ajánlások karácsonyra

A téli ünnepek idején a hatóságok célja, hogy az állampolgárok nyugodt és biztonságos körülmények között ünnepelhessék a karácsonyt.

Ünnepek biztonságban: rendőrségi ajánlások karácsonyra
2025. december 24., szerda

Spontán konfliktus nyomán felgyújtotta a házat egy férfi Szatmár megyében

Testfelületének 50 százalékán szenvedett égési sérüléseket egy nő a keddről szerdára virradó éjszaka a Szatmár megyei Ivácskó település egyik gazdaságában kitört tűzben.

Spontán konfliktus nyomán felgyújtotta a házat egy férfi Szatmár megyében
Hirdetés
Hirdetés