
Visszaadja 2011-ben a Moldvai Csángó Magyarok Szövetségének ügyvezető elnökeként kapott Ezüstfenyő díját Hegyeli Attila néprajzkutató. A csángókérdés egyik legismertebb szakértője ezt vasárnapi Facebook-bejegyzésében jelentette be.
2017. február 05., 15:452017. február 05., 15:45
2017. február 05., 17:542017. február 05., 17:54
„Azt gondolom, hogy az RMDSZ nem jár a helyes úton, ha olyan embert, mint Olosz Gergely, Ezüstfenyő díjjal tüntetnek ki. Továbbá a román kormány egészen elvetemült viselkedése miatt a mi nevünkben kötött parlamenti támogatást feltétlenül vissza kellett volna vonni, és elhatárolódni a jelenlegi PSD-vezetéstől\" – magyarázta gesztusát Hegyeli.
Hozzátette, azt kívánja, hogy az – amúgy számára fontos – RMDSZ „felismerje, hogy a közösségünknek hosszú távon akkor tesz jót, ha egyértelmű és világos jelét adja annak, hogy a romániai magyarság érdekeit, és nem a Schweighofer vagy a korrupt PSD-vezérek érdekeit képviseli”. „Ennek még a gyanúját vagy látszatát is kerülni kell\" – szögezte le.
Ugyanakkor utóiratában arra kérte mindazokat, akik „alpári hangon szokták a szövetséget és politikusait emlegetni\", kíméljék, nem táborukat kívánja gesztusával gyarapítani. „Annak vagyok a híve, hogy ha valami nem működik, akkor azt meg kell javítanunk, közösen, közösségünkért. Az nem visz előre, ha csak a rombolásban vagyunk érdekeltek\" – fogalmazott Hegyeli Attila.
A Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) múlt hétvégi ülése előtt 15. alkalommal kiosztották az RMDSZ Ezüstfenyő díját, amelyet 29 romániai magyarnak ítéltek, valamint a marosvásárhelyi római katolikus gimnáziumnak, amelynek alapítása ügyében a román ügyészség nyomozást indított. A díjazottak között kultúra- és közösségszervezők, valamint színművészek vannak, akik a romániai magyar közösségért kifejtett munkájuk elismeréseként kapták meg az elismerést Kelemen Hunor RMDSZ-elnöktől.
A politikus az RMDSZ volt parlamenti képviselőit és szenátorait is díjazta, akik a tavalyi parlamenti választáson már nem indultak, így nem vállaltak újabb mandátumot. Közöttük van a szövetség több meghatározó politikusa, így Markó Béla volt RMDSZ-elnök, Kovács Péter volt ügyvezető elnök, valamint Borbély László, Kelemen Attila, Kerekes Károly, Markó Attila, Máté András képviselő, illetve Olosz Gergely, az RMDSZ volt szenátora is. Utóbbit tavaly márciusban három év letöltendő börtönbüntetésre ítélte alapfokon a bukaresti táblabíróság egy korrupciós ügyben. Olosz 2013-ban mondott le szenátori mandátumáról. Később a sokat vitatott Holzindustrie Schweighofer fafeldolgozó ügyvédjeként tevékenykedett.
Miközben 2026 első felében csaknem 14 százalékkal kevesebb turista érkezett a romániai agropanziókba, a helyi gasztronómiai pontok száma tovább nőtt, és már új törvény is ösztönözné a falusi élményprogramokat.
Mintegy 120 rendezvénnyel várja a bánsági nagyváros magyar közösségét és a más nemzetiségű érdeklődőket vasárnap estig a XI. Temesvári Magyar Napok.
Tűz keletkezett szombatról vasárnapra virradóra a kolozsvári Hașdeu (Kőkert) diákkampusz 17-es bentlakásának ötödik emeletén. Az épületben mintegy kétszáz diák tartózkodott, többségük még a tűzoltók megérkezése előtt kijutott a kollégiumból.
Ételmérgezésre utaló tünetek jelentkeztek szombat este egy zártkörű rendezvény résztvevőinél a Szeben megyei Feleken (Avrig), a Brukenthal-palota rendezvénytermében.
Lassan eltűnik a magyar üzletekből a valódi parajdi só: a 2025-ös bányakatasztrófa előtt kitermelt készletek a gyártóknál lényegében elfogytak, és már a kereskedőknél is egyre kevesebb maradt. A kieső mennyiséget részben dési sóval pótolják.
Miközben a gyerekek egyre több időt töltenek zárt terekben és képernyők előtt, a természetpedagógia éppen az ellenkező irányba hívja őket: ki a szabadba, ahol lehet sarat dagasztani, menedéket építeni, nyomokat követni, felfedezni és közben tanulni.
Visszaesett az illegális migráció és a lopott gépjárművek felderítése a román–magyar határ térségében Románia 2025. január 1-jei schengeni csatlakozása óta. A Nagyváradi Területi Határrendészeti Felügyelőség sajtóosztálya válaszolt a Krónika kérdéseire.
Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.
Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&
Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.
szóljon hozzá!