Hirdetés

Hatósági eljárás indulhat az EMNP bejegyzését támogató aláírások ügyében

Egyeztetés zajlik az illetékes bukaresti ügyészség és az országos rendőr-főkapitányság között arról, hogy induljon-e, és ha igen, melyik szerv folytassa le a vizsgálatot az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) bejegyzéséhez szükséges listákon szereplő aláírások hitelességéről – értesült a Krónika.

Krónika

2011. július 28., 07:182011. július 28., 07:18

Az Új Magyar Szó és a – szekusnak nyilvánított konzervatív párti (PC) politikus, Dan Voiculescu szenátusi alelnök tulajdonában lévő – Jurnalul Naţional bukaresti napilapok közösen végzett ankétjuk alapján, általuk felkért, névtelenségbe burkolózó írásszakértőkre hivatkozva azt állítják: az EMNP-nek a Bukaresti Törvényszéken májusban benyújtott aláíráslistái „ezrével tartalmaznak hamis aláírásokat”. A lapok azt is tudni vélik: a bukaresti és az Erdélyen kívüli megyék támogatói listáit tartalmazó összesítőkön szereplő nevek is „légből kapottak”, ugyanis szúrópróbaszerűen kiválasztott lakcímeket kerestek fel, ennek nyomán úgy látják: a két lap szerkesztőségébe „érkezett”, majd az újságírók által a törvényszéken ellenőrzött aláíráslista-másolatokon szereplő személyek létezése is kérdésessé vált.

Az ÚMSZ tegnap arról írt, a bukaresti harmadik kerületi bírósági ügyészség hamarosan átküldi a rendőrségnek azt a bűnvádi dossziét, amely az EMNP bejegyzéséhez szükséges listákon szereplő aláírások meghamisításával kapcsolatos. Cătălina Sântion, a kerületi nyomozó hatóság helyettes főügyésze ugyanakkor a Krónikának úgy nyilatkozott: az ügyben egy ügyvéddel rendelkező magánszemély tett feljelentést ismeretlen tettes ellen okirat-hamisítás és hamis iratokkal való visszaélés gyanújával, a feljelentő kilétét azonban személyiségi jogokra hivatkozva nem árulta el. Bűnvádi eljárás azonban még nem indult, mivel nem tudni, mely intézmény illetékes az ügyben, az ügyészség ezért az országos rendőr-főkapitánysággal egyeztet, tekintve, hogy felmerül a vidéki aláírások ellenőrzésének szükségessége is.

Toró T. Tibor, a párt létrehozását kezdeményező Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke tegnap az MTI-nek úgy nyilatkozott: a szervezetnek semmi oka kételkedni aláírásgyűjtőik becsületességében, munkájuk tisztaságában, és áll elébe minden ilyen típusú ellenőrzésnek, viszont nem szeretnék, ha azokat az embereket, akik aláírásukkal támogatták a párt bejegyzését, most a rendőrség és az ügyészség, valamint az újságírók és más személyek zaklatnák. Hozzátette: az aláírások hitelességét a párt kezdeményezői lehetőségükhöz mérten a legalaposabban igyekeztek ellenőrizni; a Bukaresti Törvényszék különben elutasította az aláírások hitelességét megkérdőjelező korábbi óvásokat. Lapunk értesülése szerint az EMNT-ben arra gyanakszanak, hogy a feljelentőnek a néppárt bejegyzésének elodázása a célja.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 13., kedd

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon

Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
2026. október 12., hétfő

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása

Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása
2026. október 12., hétfő

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban

Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
2026. október 12., hétfő

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre

Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre
2026. október 12., hétfő

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki

A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki
Hirdetés
Hirdetés