
Fotó: Bistriteanul.ro
Pár nappal a hivatalos megnyitó után be kellett zárni az ország legalacsonyabban fekvő, Beszterce mellett kialakított sípályáját: a pénzfaló létesítmény – mint kiderült – enyhén szólva nem nyerte el a környékbeliek tetszését.
2018. február 12., 10:352018. február 12., 10:35
2018. február 12., 10:422018. február 12., 10:42
Hétmillió euróba került a létrehozása és havi tízezer euróba a fenntartása, mégsem lehet használni az ország legalacsonyabban fekvő, Beszterce mellett kialakított és a múlt hónap végén felavatott sípályáját.
Mint kiderült, az országszerte legalacsonyabban, 680 méteren található sípályának a fenntartására nem kis összeget fizet a város függetlenül attól, hogy az működik vagy sem. A Bistriţeanul.ro hírportál beszámolója szerint Ovidiu Creţu polgármester egy helyi tanácsos kérdésére úgy nyilatkozott, hogy a sípálya működtetése közel 50 ezer lejt „emészt fel” havonta, ebből 33 ezret a felvonókat működtető cégnek, tízezret az őrző-védőknek fizetnek, míg újabb ötezret a villanyáramért kell lepengetniük. Az elöljáró arról is beszámolt, hogy a január végi nyitás első két napján, 26-án és 27-én mintegy 20 ezer lej értékben adtak el jegyeket, és úgy vélte, ha a sípálya legalább 30 napon keresztül nyitva lenne, megérné működtetni. Erre azonban kevés az esély, hisz a kakasdombi létesítményt két nappal a nagy dérrel-dúrral megtartott megnyitó után be kellett zárni a túl magas hőmérséklet és a számos panasz miatt.
A presztízslétesítmény ugyanis nem nyerte el a beszterceiek tetszését, a lap szerint
Elmondták, a hóágyúk sem működtek megfelelően, nem tudtak akkora mennyiségű műhavat előállítani, amennyire az alacsony fekvés és a magas hőmérséklet miatt szükség lett volna. Olyan vendég is akadt, akik visszakövetelte a belépő árát a nem megfelelő körülmények miatt, írta a Bistriţeanul. A városlakók egy része egyébként már a költséges beruházás bejelentésekor ellenezte a tervet, úgy vélve, a közeli hegyekben számos erre alkalmasabb terület akadna.
A szociáldemokrata párti (PSD) Ovidiu Creţu polgármesternek egyébként nem ez az első, lakosok által kritizált extravagáns projektje.
Az összegből egyfajta inkubátort alakítottak ki a vásárolt, nem őshonos állatok számára, miután a korábban a ligetbe telepített mókusok az erdő közelsége miatt „elszöktek”. Egyesek szerint az elöljáró költséges presztízsberuházásai különösen visszatetszőek egy olyan városban, ahol a lakosság jelentős része külföldön kénytelen munkát vállalni, hogy biztosíthassa maga és családja megélhetését.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.
Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.
Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.
Megosztó kérdésnek bizonyul Romániában az iskolai egyenruha kötelezővé tétele, miután a szenátus már rábólintott a tervezetre, aminek sok pedagógus és szülő nem örül, magyar diákszervezetek pedig tiltakoznak ellene.
A még felújítás alatt álló Magyar Ház is hangsúlyos helyszíne a csütörtökön este kezdődő 11. Temesvári Magyar Napoknak. A bánsági magyarság legnagyobb rendezvénysorozatán színes programkínálattal várják az érdeklődőket – mondta Tamás Péter.
Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában.
Csaknem egy évvel azután, hogy az épületekről leváló vakolat miatt veszélyessé vált és a város önkormányzata kénytelen volt lezárni, végre megújulhat Brassó egyik nevezetessége, a Zsinór utca.
A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.
A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.
szóljon hozzá!