Többek között a Báthory István Gimnázium speciális 1–8. osztályos diákjait, a kolozsvári 2. számú óvoda fogyatékkal élő csoportját, a Kallós Zoltán Alapítvány válaszúti szórványkollégiumát lepik meg felolvasással, játékkal. Szórakoztató
előadásokkal és karácsonyi könyvcsomaggal kedveskednek a gyerekeknek, többek között az Ulpius Ház, a Móra
kiadó által kiadott köteteket is kapnak ajándékba. A Little People Szövetség önkéntesei 11 éve sikeresen folytatják tevékenységüket, rehabilitációs játékterápiájukkal főleg kórházban tartózkodó gyerekeken és családjukon szeretnének segíteni. A kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem és több kolozsvári iskola diákjai a művészet, a játék és különféle kommunikációs módszerek segítségével kívánnak hozzájárulni a beteg gyerekek gyógyulásához.
Szintén a Libri és a Little People szervezésében tölthetnek egy fehér éjszakát Harry Potter társaságában mindazok, akik kíváncsian várták J. K. Rowling varázslótanoncának kalandjairól szóló megasorozat utolsó kötetét, a Harry Potter és a halálos szenteket román nyelven. A könyvet szombaton 22 órától mutatják be Kolozsváron, a Polus Centerben működő
Libri könyvesboltban. Ez alkalommal a Polus Center kivételesen éjszaka is nyitva tart, és szívesen látja mindazokat, akik a Harry Potterkönyvekből ismert szereplőkkel szeretnének találkozni. A fehér Harry Potter-éjszakán színházi és varázslatelőadásokat is tartanak, így az érdeklődők a bűvészmutatványok során részt vehetnek Harry utolsó harcában,
illetve a könyvből ismert négy varázslóház játékaiban. Ezenkívül a jelentkezőknek kérdésekre kell felelniük a Potter-kötetek világával kapcsolatban, és sorshúzással döntik majd el, kik nyernek Harry Potterdíjakat az Egmont kiadó jóvoltából.
Tettlegesség, rongálás, fenyegetés, valamint a közrend és a köznyugalom megzavarása miatt vettek őrizetbe szombaton, október negyedikén öt kiskalotai férfit egy feljelentés nyomán.
A Marosvásárhely melletti Nyárádtőn múködő Electromureș vállalat új kazettás magnót dobott piacra.
Három ember súlyosan megsérült, és Dévára, a Hunyad Megyei Sürgősségi Kórházba szállították őket egy közlekedési baleset után, amely vasárnap délelőtt történt a DN 76-os országúton, Déva és Brád között, Szelistyora (Săliștioara) település közelében.
Nem maradnak abba az esőzések jövő héten sem az országban, a vasárnapi és hétfői hőmérséklet pedig nagyjából az évszaknak megfelelően alakul, és a napokban még hideg várható.
A kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) által vezetett nemzetközi kutatócsoport azt mutatta ki, hogy a Kárpátokban az 1500 méteres magasság fölötti területek az elmúlt négy évtizedben látványos változáson mentek keresztül.
Átadták Kolozsváron szombaton a Filmtettfeszt – Erdélyi Magyar Filmszemle díjait, a fesztivál negyedszázados jubileumát ünnepli.
A Románia természeti szépségeit népszerűsítő Charlie Ottley brit dokumentumfilm-rendező, aki épp Erdélyben tartózkodik, élesen bírálta, hogy nem tudja megszüntetni az Electrica szolgáltató az áramkimaradásokat a hegyvidéken.
Aranyosgyéresi cégeket és magánszemélyeket fegyverrel fenyegető 29 éves férfit vett őrizetbe a helyi rendőrség, akivel szemben szombaton az ügyészség 60 napos bírósági felügyeletet rendelt el. A pisztollyal fenyegetőző férfinél házkutatást tartottak.
Boldog Bogdánffy Szilárd ünnepén, az ő boldoggá avatásának 15. évfordulóján, október 3-án szervezett ünnepséget a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség a Szeged-Csanádi Püspökséggel és Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusával közösen.
A szokatlanul hideg időjárás után felmelegedést jósolnak a meteorológusok, de az esőtől a jelek szerint nem szabadulunk.