Hirdetés

Három magyar politikai alakulat indul saját jelképpel az önkormányzati választásokon

Három magyar politikai alakulatnak lesz saját jelképe a júniusi romániai önkormányzati választásokon, kettő közülük közös jelöltek indítására is készül – derült ki hétfőn, amikor a választási jelek regisztrációjának lezárása után megkezdődött a jelöltállítás időszaka.

MTI

2016. április 11., 16:402016. április 11., 16:40

A központi választási bizottság (BEC) 126 párt, választási szövetség és kisebbségi szervezet elnevezését és választási jelét iktatta, közöttük a magyar kisebbség érdekképviseleti szervezeteként bejegyzett RMDSZ-ét, a tulipánt, a Magyar Polgári Pártét (MPP), a fenyőt és az Erdélyi Magyar Néppártét (EMNP), a csillagot. A BEC-nél a párttörvény alapján bejegyzett két magyar politikai alakulat „MPP-EMNP” nevű, a fenyőt és csillagot is tartalmazó választási szövetségének jelét is iktatták.

A helyhatósági választási törvény szerint települési vagy megyei választási szövetségeket pártok vagy pártszövetségek hozhatnak létre. Az RMDSZ ezt úgy értelmezte, hogy a kisebbségi szervezetek csak a saját megnevezésük alatt és a saját logójuk alatt indulhatnak, ezért a jelöltállítást megelőző időszakban elzárkózott a koalíciós jelöltlisták kialakításától és saját tanácsosi jelöltlistáira invitálta a másik két magyar politikai alakulat vele együttműködni kész jelöltjeit.

„Amennyiben megóvja valaki a koalíciós listát, a bíróság a választási kampány kellős közepén törölheti azt, és jelöltek nélkül marad egy egész közösség. Ilyen kockázatot nem tudunk vállalni” – magyarázta az RMDSZ álláspontját Kelemen Hunor szövetségi elnök.

Szilágyi Zsolt, az EMNP elnöke januárban egy közös választási párt létrehozását javasolta az RMDSZ-nek, amely szerinte a nyári önkormányzati és az őszi parlamenti választásokon is megteremtené a lehetőséget a közös indulásra, ezt azonban az RMDSZ elhárította. Az EMNP helyi szervezetei eddig nem fogadták el az RMDSZ-listákon felajánlott helyeket, amelyek szerintük nem helyettesítik a valós összefogást.

Az MPP elnöksége úgy döntött, „versenybe száll, ahol lehetséges, és együttműködik, ahol szükséges” az RMDSZ-szel a szövetséggel kötött keretmegállapodása alapján.

A polgáriak és az EMNP esetleges együttműködését – a korábbi feszültségeken túl – megkérdőjelezte az, hogy az MPP a néppártosok „bérfütyülőinek” tulajdonította azt, hogy Biró Zsolt MPP-elnököt többen kifütyülték a márciusi 10-i marosvásárhelyi autonómiatüntetésen. Egyedül a BEC-nél bejegyzett közös választási jel mégis arra utal, hogy lehetnek olyan települések, ahol a két kisebb párt közös jelölteket támogat.

A jelöltállítási időszak április 26-ig tart, majd az óvások elbírálása után a jelölések május 4-én válnak véglegessé. Az egyhónapos választási kampány után az önkormányzati választásokat június 5-én bonyolítják le Romániában.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Identitásőrzés és nyitás: bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok

Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.

Identitásőrzés és nyitás: bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért

A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai

Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai
2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
Hirdetés
Hirdetés