
Fotó: Veres Nándor/archív
Több szempont alapján döntik el Csíkszereda egyetlen bölcsődéjében, hogy melyik gyermek beíratását fogadják el, az egyik fontos kritérium, hogy a szülők pontosan fizessék a helyi adókat és illetékeket.
2017. május 14., 10:052017. május 14., 10:05
A viszonylagos szigorúságra azért is szükség van, mert rendszerint a meghirdetett helyek számánál több gyermeket íratnak be, idén ugyanakkor több hely áll rendelkezésre, mint tavaly, a kicsikkel pedig tipegő csoportba is lehet jelentkezni.
Az iratkozás június 7. és 16. között zajlik, és 44 helyet hirdettek meg. Kövér Katalin igazgató elmondta: a törvény szerint három hónapos kortól fogadják a gyermekeket, akik hároméves korukig maradhatnak a bölcsődében. Amennyiben a meghirdetett helyek számánál többen jelentkeznek, pontozásos rendszert alkalmaznak. Figyelembe veszik többek között a család szociális helyzetét, a gyerekek számát, a szülők munkavállalását, illetve az említett adózást.
– érvelt az igazgató. Ha két gyermek azonos pontszámot kap, az iratkozás idejét veszik figyelembe. Kövér Katalin azt is elmondta: a túljelentkezés elkerülése érdekében az önkormányzat tavaly két tipegőcsoportot indított az egyik napköziben, ahova a két és fél évnél nagyobb gyermekek mehetnek. A városfejlesztési stratégiában ugyanakkor szerepel egy új napközi építése, ahol Kövér Katalin tudomása szerint további tipegőcsoportokat indítanának. Kérdés viszont, hogy a fejlesztésekre szükség lesz-e, a lakosság-nyilvántartási hivatal adatai szerint ugyanis néhány év alatt felére csökkent a városban született gyerekek száma – míg három éve mintegy 400 gyermek jött világra, tavaly alig több mint kétszáz csecsemő született.
Füleki Zoltán, Csíkszereda alpolgármestere úgy nyilatkozott: a városfejlesztési stratégiában egy új bölcsőde létrehozása is szerepel, erre azonban még várni kell, egyelőre nem áll módjukban e téren beruházásokat végrehajtani.
Tűz keletkezett szombatról vasárnapra virradóan a kolozsvári Hașdeu diákkampusz 17-es bentlakásának ötödik emeletén. Az épületben mintegy kétszáz diák tartózkodott, többségük még a tűzoltók megérkezése előtt kijutott a kollégiumból.
Ételmérgezésre utaló tünetek jelentkeztek szombat este egy zártkörű rendezvény résztvevőinél a Szeben megyei Feleken (Avrig), a Brukenthal-palota rendezvénytermében.
Lassan eltűnik a magyar üzletekből a valódi parajdi só: a 2025-ös bányakatasztrófa előtt kitermelt készletek a gyártóknál lényegében elfogytak, és már a kereskedőknél is egyre kevesebb maradt. A kieső mennyiséget részben dési sóval pótolják.
Miközben a gyerekek egyre több időt töltenek zárt terekben és képernyők előtt, a természetpedagógia éppen az ellenkező irányba hívja őket: ki a szabadba, ahol lehet sarat dagasztani, menedéket építeni, nyomokat követni, felfedezni és közben tanulni.
Visszaesett az illegális migráció és a lopott gépjárművek felderítése a román–magyar határ térségében Románia 2025. január 1-jei schengeni csatlakozása óta. A Nagyváradi Területi Határrendészeti Felügyelőség sajtóosztálya válaszolt a Krónika kérdéseire.
Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.
Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&
Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.
szóljon hozzá!