Hirdetés

Hangolódás a Kolozsvári Magyar Napokra

Bár a Kolozsvári Magyar Napok hivatalos megnyitóját augusztus 15-én, hétfőn tartják, Erdély legnépszerűbb magyar kulturális rendezvénysorozatára már a hétvégén is rá lehet hangolódni.

Gyergyai Csaba

2016. augusztus 12., 19:462016. augusztus 12., 19:46

A hét közben megjelent részletes program szerint pénteken a kolozsvári Szépművészeti Múzeumban Markó Károly és követői. Az ideális táj a 19. századi magyar festészetben címmel nyílt kiállítás a Magyar Nemzeti Galéria támogatásával.

Szombaton a hagyományosnak számító Kós Károly-teljesítménytúra 13. kiírása zajlik Kolozsvár és Sztána között, amelynek részleteiről a rendezvény honlapja nyújt tájékoztatást az érdeklődőknek. 17 órától kiállításmegnyitóra várják az érdeklődőket a ferences kolostor refektóriumába: a 100 éve Kolozsváron az 500 éves csíksomlyói Mária-kegyszobor című tárlat keretében bemutatják az Istennek kincses tárháza című kiadványt is. A Kincses Kolozsvár Kalendáriumát szintén szombaton, 18.30-tól mutatják be a Bocskai-ház Óváry termében.

Vasárnap 10 órakor ökumenikus istentiszteletet tartanak a főtéri Szent Mihály-templomban, ezt követően nyílik meg a szabadtéri kiállítás Márton Áron püspökről a templom bejáratánál. Délután a kortárs magyar művekből nyílik tárlat 17 órakor a Bánffy-palotában a Magyar Művészeti Akadémia és a Kincses Kolozsvár Egyesület támogatásával.

A Kolozsvári Magyar Napok első koncertélményéért Magyarfenesre kell utazni vasárnap: az Arkhai szoborparkban a program szerint 20 órától a legendás KFT zenekar mutatja be 35 éves munkásságának a legjavát egy emlékezetesnek ígérkező buli keretében. Olyan híres és közkedvelt dalok is felcsendülnek majd, mint az Afrika, az Elizabet vagy a Balatoni nyár.

A rendezvénysorozat szervezői szerdán bejelentették: a koncert napján 18 órakor autóbuszt indítanak Kolozsvárról Magyarfenesre, a Monostor negyedi Billa előtti megállóból, helyet foglalni a 0744-688601-es telefonszámon lehet. Az út ára 5 lej, és 10 lejért oda-vissza jegyeket is lehet vásárolni. A buszok a helyfoglalások számától függően, félóránként, illetve óránként közlekednek majd.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 26., péntek

Az angyalok dicsérete – Bogdán Szabolcs János református püspök karácsonyi pásztorlevele

Bogdán Szabolcs János, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspökének karácsonyi pásztorlevele.

Az angyalok dicsérete – Bogdán Szabolcs János református püspök karácsonyi pásztorlevele
Hirdetés
2025. december 26., péntek

Magyar és német nyelvű emléklapot találtak a vajdahunyadi kastélyt díszítő szobor talpa alatt

Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.

Magyar és német nyelvű emléklapot találtak a vajdahunyadi kastélyt díszítő szobor talpa alatt
2025. december 25., csütörtök

Halálra vertek egy 36 éves férfit Szeben megyében

Meghalt egy 36 éves férfi egy verekedésben csütörtökre virradóra Szeben megyében.

Halálra vertek egy 36 éves férfit Szeben megyében
2025. december 25., csütörtök

Hatvanezer dollár a cipőkben: karácsonykor bukott le két ukrán nő a román határon

Két ukrán állampolgárságú nő karácsonyeste hatvanezer dollár elrejtett készpénzzel próbált belépni Romániába. A megtalált összeget a vámosok elkobozták, az elkövetőket pedig megbírságolták.

Hatvanezer dollár a cipőkben: karácsonykor bukott le két ukrán nő a román határon
Hirdetés
2025. december 25., csütörtök

„A világ ma is Isten látogatásának helye” – A Gyulafehérvári Főegyházmegye karácsonyi pásztorlevele

Kovács Gergely gyulafehérvári római katolikus érsek és Kerekes László segédpüspök karácsonyi pásztorlevele

„A világ ma is Isten látogatásának helye” – A Gyulafehérvári Főegyházmegye karácsonyi pásztorlevele
2025. december 25., csütörtök

Hóviharokat okoz az erős szél: erdélyi és bánsági megyére adtak ki riasztást

Az erős szél miatt narancssárga, vagyis másodfokú riasztást adott ki Hunyad és Krassó-Szörény megyére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Hóviharokat okoz az erős szél: erdélyi és bánsági megyére adtak ki riasztást
2025. december 24., szerda

Az adóhivatal végrehajtási eljárást kezdeményezett a verespataki aranybányaprojekt kapcsán

Az Országos Adóhatóság (ANAF) végrehajtási eljárást kezdeményezett a kanadai Gabriel Resources Limited társaság által az SC Roșia Montană Gold Corporation SA-ban birtokolt részvények kapcsán, hogy behajtsa a közel 47 millió lejes követelést.

Az adóhivatal végrehajtási eljárást kezdeményezett a verespataki aranybányaprojekt kapcsán
Hirdetés
2025. december 24., szerda

Ünnepek biztonságban: rendőrségi ajánlások karácsonyra

A téli ünnepek idején a hatóságok célja, hogy az állampolgárok nyugodt és biztonságos körülmények között ünnepelhessék a karácsonyt.

Ünnepek biztonságban: rendőrségi ajánlások karácsonyra
2025. december 24., szerda

Spontán konfliktus nyomán felgyújtotta a házat egy férfi Szatmár megyében

Testfelületének 50 százalékán szenvedett égési sérüléseket egy nő a keddről szerdára virradó éjszaka a Szatmár megyei Ivácskó település egyik gazdaságában kitört tűzben.

Spontán konfliktus nyomán felgyújtotta a házat egy férfi Szatmár megyében
2025. december 24., szerda

Szebeni szállodai baleset: kiengedték a kórházból mind a hat személyt, akikre ráomlott a mennyezet

Kedd este kiengedték a kórházból mind a hat személyt, akikre ráomlott a mennyezet az ötcsillagos nagyszebeni szálloda úszómedencéjében, egyikük esetében sem volt szükség beutalásra.

Szebeni szállodai baleset: kiengedték a kórházból mind a hat személyt, akikre ráomlott a mennyezet
Hirdetés
Hirdetés