Hirdetés

Hamarosan állhat Rhédey szobra Nagyváradon

Jövőre felállíthatják gróf Rhédey Lajos szobrát Nagyváradon, a helyi magyarság által máig Rhédey-kertként (ma egyébként Bălcescu) emlegetett parkban, miután elhárult a legnehezebb akadály is a büsztállítás útjából.

Krónika

2016. december 27., 19:482016. december 27., 19:48

2016. december 27., 20:312016. december 27., 20:31

 

Bő egy évvel az igénylés után ugyanis megérkeztek a szükséges bukaresti engedélyek, így már csak néhány helyi szakhatósági jóváhagyásra, a helyi önkormányzattól pedig építési engedélyre lesz szükségük a kezdeményezőknek.

A szoborállítás kezdeményezői részéről tegnap Csomor­tányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Bihar megyei szervezetének elnöke a Krónikának elmondta, ezeket a papírokat azért nem is igényelték korábban, mivel nem tudták, hogy meddig húzódik el a bukaresti engedélyezés, és időközben lejártak volna. A szoborállítást magára vállaló Szent László Egyesület és a Magyar Polgári Egyesület azt szeretné, ha legkésőbb a júniusban esedékes Szent László Napokig már állna a nagylelkű váradi mecénás szobra a parkban, amit egyébként ő adományozott a városnak. A mellszobor már bronzba öntve várja, hogy kihelyezzék a parkban kialakított színpad előtti zöldövezet egyik jól látható pontjára, talapzatát pedig egy kézdiszentléleki vállalkozó már készíti.
Mint Csomortányi emlékeztetett, 2008-ban, Ilie Bolojan első polgármesteri mandátumának kezdetén kérvényezték először, hogy a park viselje Rhédey gróf nevét, és állítsanak szobrot a terület adományozójának. Kezdeményezésük nem járt sikerrel, így a két civil szervezet a kezébe vette a szoborállítás ügyét. A Rhédey-kertben megtartott második Szent László Napokon gyűjtést is szerveztek a szoborra, ugyanakkor a Nemzeti Kulturális Alap is támogatta a szoborállítást.
A szobor gipszformáját Deák Árpád szobrászművész készítette el, majd egy aradi műhelyben öntötték ki. Jelenleg a büszt a két civil szervezetnek is otthont adó demokrácia-központban várja, hogy köztérre kerülhessen.

Gróf Rhédey Lajos (Kisréde, 1761. – Pest, 1831. május 21.) császári és királyi kamarás, főispáni helytartó és országgyűlési követ, irodalompártoló mecénás, valamint író volt. Óriási szerepe volt Nagyvárad fejlődésében, ő szorgalmazta például, hogy a városban közvilágítás legyen. Legjelentősebb adománya a Rhédey-kert, melyet a Váradról Pestre távozó főispán adományozott a városnak. A kert addig is a váradi polgárok szórakozását szolgálta, gyakorta rendeztek zenés mulatságokat ott. A kert egyik részében – ahol ma az állatkert található – áll az a Rhédey-kápolna, amelyben a gróf és felesége, Kohányi Kacsándy Terézia nyugszanak.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében

Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében
2026. augusztus 11., kedd

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok

Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok
2026. augusztus 11., kedd

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő

Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik

Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik
2026. augusztus 10., hétfő

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje

Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje
2026. augusztus 10., hétfő

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű

A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű
Hirdetés
Hirdetés