Hirdetés

Halálos balesettel indult a nap Kolozs megyében

baleset

Képünk illusztráció

Fotó: Pinti Attila

Egy 20 éves férfi meghalt, egy másik pedig megsérült Kolozs megyében, a Kisbács községhez tartozó Nádaspapfalván, miután az autó, amelyben utaztak, egy ház kerítésének ütközött, majd felborult az udvaron. A rendőrség gondatlanságból elkövetett emberölés és testi sértés miatt indított büntetőeljárást.

Krónika

2025. szeptember 09., 09:342025. szeptember 09., 09:34

„A segélyhívás körülbelül 1.30-kor érkezett, és a balesetben egyetlen autó volt érintett, amely felborult. Egy fiatal férfi beszorult a roncsok közé, és sajnos olyan sérüléseket szenvedett, amelyek összeegyeztethetetlenek az élettel. A helyszínen lévő orvos a körülbelül 20 éves áldozatot halottnak nyilvánította” – közölte kedden a Kolozs megyei katasztrófavédelem.

Egy másik, szintén nagyjából 20 éves fiatalember is orvosi ellátást kapott, majd kórházba szállították. Ő saját erejéből ki tudott szállni az autóból, végig eszméleténél volt és együttműködő volt.

Hirdetés

A Kolozs megyei rendőrség tájékoztatása szerint a helyszínen végzett első vizsgálatok alapján a rendőrök megállapították, hogy

egy 20 éves, kisbácsi férfi, aki autójával Kolozsvár felé tartott, elvesztette az uralmát a jármű felett, letért az útról, és egy épület kerítésének ütközött, majd az udvaron felborult.

A rendőrség folytatja a nyomozást, hogy megállapítsa a baleset pontos körülményeit.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. október 25., szombat

Príma berek: befektette a Príma Primissima díjjal járó pénzt a szentegyházi Filharmónia

A tavaly decemberben elnyert Príma Primissima Közönségdíj 28 millió forintos (350 ezer lej) jutalmát földvásárlásra fordította a szentegyházi Gyermekfilharmónia.

Príma berek: befektette a Príma Primissima díjjal járó pénzt a szentegyházi Filharmónia
Hirdetés
2025. október 24., péntek

Udvaron is termő mérgező növény bogyójától került kórházba két gyermek

Kórházba került egy három- és egy ötéves tordai gyermek, miután egy mérgező növény gyümölcséből ettek – tájékoztatott pénteken a Kolozs megyei rendőr-főkapitányság.

Udvaron is termő mérgező növény bogyójától került kórházba két gyermek
2025. október 24., péntek

Alkoholkóma közeli állapotban vezetett egy székelyföldi férfi

Az A1-es autópályán ittasan vezető 44 éves Kovászna megyei férfit fülelt le a rendőrség Marosillye és Déva között – közölte pénteken a Szeben megyei rendőr-főkapitányság.

Alkoholkóma közeli állapotban vezetett egy székelyföldi férfi
2025. október 24., péntek

Klebelsberg Kuno a tudásalapú társadalomban és gazdaságban látta a trianoni traumából való kilábalás lehetőségét

Az oktatási és kulturális intézményrendszer megteremtését, a trianoni traumából a tudásalapú társadalommal és gazdasággal való kitörését köszönhette egyebek mellett Klebelsberg Kunónak Magyarország.

Klebelsberg Kuno a tudásalapú társadalomban és gazdaságban látta a trianoni traumából való kilábalás lehetőségét
Hirdetés
2025. október 24., péntek

Rendőrségi akció Kolozsváron: tucatnyi drogkereskedőt fogtak el

A Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség (DIICOT) csütörtökön 17 házkutatást tartott Kolozsváron, kábítószer-kereskedelemmel gyanúsított személyek lakásain, és 13 gyanúsítottat 24 órára őrizetbe vett.

Rendőrségi akció Kolozsváron: tucatnyi drogkereskedőt fogtak el
2025. október 24., péntek

Sejtik a nyomozók, mi történhetett a Székelyföldön holtan talált fiatalokkal

A boncolás előzetes eredményei szerint a Hargita megyei szépvízi víztározó közelében, egy személygépkocsiban holtan talált két fiatal október 20-án halt meg – közölte pénteken a Hargita megyei rendőr-főkapitányság.

Sejtik a nyomozók, mi történhetett a Székelyföldön holtan talált fiatalokkal
2025. október 24., péntek

Helikopterrel szállította a kenőpénzt egy áruházi alkalmazottnak egy üzletember

Helikopterrel vitte a kenőpénzt egy Bihar megyei üzletember egy Kolozs megyei nagyáruház alkalmazottjának, hogy az fogadja el az általa szállított árut.

Helikopterrel szállította a kenőpénzt egy áruházi alkalmazottnak egy üzletember
Hirdetés
2025. október 24., péntek

Tilos agyonlőni az idős, beteg háziállatot, két személyt őrizetbe vettek miatta Biharban

Kérésre vadászfegyverrel lőtte agyon falubelije idős kutyáját egy Bihar megyei férfi. A rendőrség az eb tulajdonosát és a vadászt is őrizetbe vette.

Tilos agyonlőni az idős, beteg háziállatot, két személyt őrizetbe vettek miatta Biharban
2025. október 24., péntek

Megújult a Szatmárnémeti Református Gimnázium – Gulyás: közös nemzeti sorsunk a saját kezünkben van

Most olyan időket élünk, amikor közös nemzeti sorsunk a saját kezünkben van, amikor rajtunk múlik, megőrizzük, majd gyarapítjuk-e a nehezebb időkben a templomot és iskolát megőrző református őseink hagyatékát – jelentette ki Gulyás Gergely Szatmáron.

Megújult a Szatmárnémeti Református Gimnázium – Gulyás: közös nemzeti sorsunk a saját kezünkben van
2025. október 24., péntek

„Akár turisztikai célponttá is válhat”: aszfaltozzák az észak-erdélyi autópálya egyik leglátványosabb részét

Előrehaladott szakaszukba értek a munkálatok az észak-erdélyi autópálya egyik Bihar megyei szakaszán, a Berettyószéplak melletti víztározónál: a kivitelező elkezdte aszfaltozni a víztározón áthaladó viaduktot.

„Akár turisztikai célponttá is válhat”: aszfaltozzák az észak-erdélyi autópálya egyik leglátványosabb részét
Hirdetés
Hirdetés