Hirdetés

Halált hozó áradások az északnyugati megyékben

•  Fotó: adevarul.ro

Fotó: adevarul.ro

Halálos áldozatot is követeltek a Szatmár, Máramaros és Szilágy megyében a hét eleje óta pusztító árvizek és viharok. 

Krónika

2015. május 27., 19:172015. május 27., 19:17

Gabriel Oprea belügyminiszter a vészhelyzetek esetén összehívott különleges parancsnokság ülését követően elmondta, egy 60 éves férfi a Szilágy megyei Zálha községhez tartozó Virtyeskatelepen vesztette életét.

A szerda koraestig beérkezett adatok szerint Szilágy megyében 31, Máramaros megyében 6 településen okoztak károkat az áradások. A víz 42 lakást és 104 melléképületet árasztott el.

Szatmár megyében a hétfői pusztító erejű, jégesővel kísért vihar 36 településen okozott jelentős károkat. A minisztérium közlése szerint a három megyében eddig több mint 80 veszélyeztetett személyt kellett kiköltöztetni a lakásából.

A szaktárca 13 500 tűzoltót, csendőrt és rendőrt mozgósított a veszélyeztetett térségben. Az Országos Vízügyi és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) által közölt adatok alapján az elmúlt napok esőzései nyomán több patak és folyó kilépett medréből a három északnyugati megyében.

A veszély még nem ért véget: az intézet csütörtök reggelig másodfokú (narancs jelzésű) és helyenként harmadfokú (vörös jelzésű) készültséget rendeltek el a Tiszába ömlő folyók felső szakaszán és az ezekbe futó patakok mentén. A vízgazdálkodási intézet a Kis- és a Nagy-Szamos vízgyűjtőjében rendelt el narancs színű riasztást a hegyekről lezúduló patakok áradása miatt. Sárga riasztást a Visó, Iza, Túr, Lápos folyókon, valamint a Sebes-Körös és a Fekete-Körös felső folyásán rendelt el az intézet.

A Szatmár megyei prefektúra által közölt friss adatok szerint a hétfő délutáni jégesővel kísért vihar harminchat településen okozott komoly anyagi károkat a megye középső és észak-keleti részén, eddig negyvenhét embernek kellett elhagynia otthonát. A Szatmár.ro hírportál szerint 3125 lakásban, 3412 gazdaságban, illetve gazdasági épületben tett kárt a jégverés. Girókután húsz, Batarcson pedig huszonhét embert kellett kilakoltatni, őket iskolákban és rokonoknál szállásolták el ideiglenesen.

A prefektúra továbbá közölte, a kárt szenvedett mezőgazdasági területek mérete meghaladja a 23 ezer hektárt: ebből csaknem 21 ezer hektár szántóföld, 1293 hektár szántó és legelő, 1200 hektár pedig erdő. Az ítéletidő tönkretett 158 kutat, 26,8 kilométernyi községi utat és csaknem hat kilométer villanyvezetéket. A lezuhanó jégdarabok átmérője helyeként elérte az 5,2 centimétert, jelentős kárt okozva ezzel közel kétezer járműben.


Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 16., vasárnap

Vasárnap még tombol a kánikula a Partiumban és a Bánságban, de lassan érkezik a lehűlés, eső várható országszerte

Sárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kánikula miatt az ország hat nyugati és északnyugati megyéjére.

Vasárnap még tombol a kánikula a Partiumban és a Bánságban, de lassan érkezik a lehűlés, eső várható országszerte
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg

A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg
2026. augusztus 15., szombat

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen

Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen
2026. augusztus 15., szombat

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost

Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
Hirdetés
Hirdetés