Hirdetés

Ha későn is, de itt a tél

•  Fotó: Rompres

Fotó: Rompres

November óta először havazott Erdélyben. Néhol csak szállingózott, másutt viszont kövér pelyhekben hullt a hó az ország több vidékén – november eleje óta gyakorlatilag először ezen a télen. A hirtelen téliesre fordult időnek a gyerekek és a síelni vágyók örültek a legjobban, Brassó-Pojánát többszáz turista árasztotta el. Míg az elmúlt időszakban csak a legbátrabbak indultak neki sílécükkel vagy hódeszkáikkal a völgynek, a hétvégén megtelt a téli sportokat kedvelők üdülőközpontja. Igaz, nem hullt annyi, hogy valamennyi pályát meg lehetett volna nyitni, de a hóágyúk bőségesen pótolták a természet mulasztását.

2007. január 29., 00:002007. január 29., 00:00

A gépjárművezetők számára inkább bosszankodást, mint örömet jelentett a hó. Az Erdélyt Moldvával összekötő Borgói-hágó térségében rövid idő alatt 17 cm vastag lett a hóréteg, a hőmérséklet pedig mínusz 7 fok alá csökkent. Miután az útügyi igazgatóság hóekékkel eltakarította az útról a csapadékot, a közlekedés a téli időszaknak megfelelően, de akadálytalanul zajlott. A Máramaros megyei Kapnikbánya és Máramarossziget között ezzel szemben két kilométeres dugó tette lehetetlenné a forgalmat, a sípályákra és onnan hazafelé tartó turisták gépjárművei ugyanis mindkét sávot elfoglalták. Nagybánya mellett egy utasokkal tele autóbusz megcsúszott az úton, a baleset következtében szintén több kilométeres dugó alakult ki. Kisebb, koccanásos balesetek más vidékeken is megszaporodtak.
Szombaton kilenc turista eltévedt a Szörényi-havasokban, a Muntele Mic üdülőközpont környékén, őket vasárnap megtalálták. A kirándulók a 2200 méteres magasságban levő Tarcu meterológiai állomástól indultak el, és noha közülük többen jól ismerték a környéket, a szélvihar és köd miatt egy idő után letértek a jelzett útvonalról és eltévedtek. Ekkor megpróbáltak lejtőt keresni a visszatéréshez, és szerencséjükre találtak egy menedékhelyet, ahol éjszakára meghúzták magukat. „Ha kint maradtak volna, mindannyian megfagynak, az éjjel ugyanis mínusz 18 fokot mértünk” – mondta Gheorghe Pãnescu, a tarcui meteorológiai állomás alkalmazottja. Mivel nem érkeztek meg a tervezett célállomásra, a hegyimentők vasárnap reggel keresésükre indultak, s Örményes község közelében találkoztak az eltévedt turistákkal. Szintén a hóvihar miatt rekedt a Bucsecs-hegységben 15 turista, akik képtelenek voltak elhagyni a 2000 méteres magasságban levő menedékházat. Õket nemsokára a hegyimentők segítik le Szinajára.
A meteorológusok előrejelzése szerint egyébként főképp Erdélyben és Észak-Moldvában várható havazás és szélvihar, különösképpen a hegyvidékeken. A lehulló csapadékmennyiség akár az 50 litert is elérheti négyzetméterenként, a hőmérséklet pedig mínusz 20 fokig süllyed. Az idő csak kedden enyhül, de csapadékra a következőkben is számítani kell.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 26., vasárnap

A román hatóságok tüntették el, most ők követelik vissza: csak eredeti talapzatán állhat a Darányi-szobor köztéren

A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.

A román hatóságok tüntették el, most ők követelik vissza: csak eredeti talapzatán állhat a Darányi-szobor köztéren
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Az oktatás a közösség önértelmezése is. Fennállása 35. évfordulóját ünnepelte az RMPSZ

Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.

Az oktatás a közösség önértelmezése is. Fennállása 35. évfordulóját ünnepelte az RMPSZ
2026. április 25., szombat

Még egy ideig megcsodálható Kalotaszeg egyik jelképe, a riszegvirág

A kora tavaszi időszakban pompázik a Kárpát-medence számos vidékén megtalálható, ám igazán Kalotaszeg nevével egybeforrt riszegvirág. Aki teheti, ebben az időszakban még megcsodálhatja a védett növényt.

Még egy ideig megcsodálható Kalotaszeg egyik jelképe, a riszegvirág
2026. április 24., péntek

Vasúti munkálatokat végeznek a Székelyföldön, egy szakaszon szeptember közepéig nem fognak közlekedni a vonatok

A vasúti infrastruktúra egyes szakaszain munkálatokat végeznek, emiatt május 25. és szeptember 16. között nem fognak vonatok közlekedni Brassó és Csíkszereda között.

Vasúti munkálatokat végeznek a Székelyföldön, egy szakaszon szeptember közepéig nem fognak közlekedni a vonatok
Hirdetés
2026. április 24., péntek

Látóhatáron belül a zilahi körgyűrű északi szakasza is

Jóváhagyta a bukaresti közlekedési minisztérium a zilahi körgyűrű újabb, északi szakaszának projektjét, amelyet 140 millió euróból valósíthatnak meg. Az újabb beruházás a késések és a kínai kivitelezői premier miatt hírhedtté vált déli szakaszt követheti.

Látóhatáron belül a zilahi körgyűrű északi szakasza is
2026. április 24., péntek

Etikai vétség miatt marasztalta el a MÚRE a poloskát kaszaboló videót közzétevő székelyföldi újságírót

Rövid idő alatt széles körben elterjedt Bodor János, a Háromszék újságírójának videója, amelyben egy székelyruhás alak egy, a Tisza Párt logójával ellátott „poloskát” kaszabol.

Etikai vétség miatt marasztalta el a MÚRE a poloskát kaszaboló videót közzétevő székelyföldi újságírót
2026. április 24., péntek

Az erdélyi és a helyi alkotóké lesz a főszerep a 33. Szent György Napokon

Az erdélyi és a helyi alkotóké lesz a főszerep a péntek este kezdődő 33. Szent György Napokon, amely május 3-áig várja a közönséget Sepsiszentgyörgyön.

Az erdélyi és a helyi alkotóké lesz a főszerep a 33. Szent György Napokon
Hirdetés
2026. április 24., péntek

Oktatási-nevelési támogatások: Erdélyben enyhén csökkent a kérelmezők száma

Erdélyben enyhén csökkent a Szülőföldön Magyarul Program keretében nyújtott oktatási-nevelési támogatást kérelmezők száma, ami demográfiai okokra vezethető vissza – derül ki a Rákóczi Szövetség gyorsjelentéséből.

Oktatási-nevelési támogatások: Erdélyben enyhén csökkent a kérelmezők száma
2026. április 24., péntek

Európai egészségbiztosítási kártya román módra: hónapokat késhet a fontos okmány kézbesítése

Számos előnyt, legfőképpen nyugodtabb külföldi utazást biztosít az Unió területén az európai egészségbiztosítási kártya – már ha megkapjuk.

Európai egészségbiztosítási kártya román módra: hónapokat késhet a fontos okmány kézbesítése
2026. április 23., csütörtök

Újjászülethet Beszterce múltja: 20 millió euróból menthetik meg a város ikonikus épületeit

Európai uniós támogatással újulhat meg Beszterce három meghatározó műemléke: a Búzasor gótikus árkádsor, az egykori Omnia mozi épülete, valamint a régi városháza.

Újjászülethet Beszterce múltja: 20 millió euróból menthetik meg a város ikonikus épületeit
Hirdetés
Hirdetés