Hirdetés

Ha a parlament rábólint, jövőre elindulhat a túlszaporodott medveállomány ritkítása

Összefogás mutatkozik a 23 megyében garázdálkodó, a Transzfogarason is rendszeresen megjelenő medvék visszaszorítására •  Fotó: Kondert Ernő

Összefogás mutatkozik a 23 megyében garázdálkodó, a Transzfogarason is rendszeresen megjelenő medvék visszaszorítására

Fotó: Kondert Ernő

Áttörést hozhat a romániai medvepopuláció évek óta húzódó szabályozása terén az RMDSZ-frakció által a múlt héten benyújtott törvénytervezet, amely a 2024-es és 2025-ös évre rögzítené a barnamedve-vadászatra vonatkozó megelőzési és beavatkozási kvótákat. A Krónikának nyilatkozó törvénykezdeményező politikusok és a vadászati szakember egyetértettek abban, hogy a vadgazdálkodást rá kell bízni azokra, akik ehhez legjobban értenek, a vadásztársaságokra. Könczei Csaba képviselő úgy véli, az évi 424 medve kilövése hozzájárulna a túlszaporodott állomány stabilizálásához, a nagy, genetikailag értékes példányok pedig a trófeavadászat során is védettek maradnának.

Makkay József

2023. október 10., 09:572023. október 10., 09:57

2023. október 10., 13:482023. október 10., 13:48

Évi 424 példányban határozza meg a kilőhető medvék számát a Tánczos Barna szenátor és Könczei Csaba parlamenti képviselő által kidolgozott, a brassói Transilvania Egyetem és a Marin Drăcea Országos Erdészeti Kutatóintézet (ICAS) szaktanulmányaira építő jogszabálytervezet. Mint arról beszámoltunk, a múlt héten iktatott előterjesztés megállapítása szerint az elmúlt években készült kutatások azt bizonyítják, hogy a medvepopuláció fokozottan növekszik Romániában, ezzel együtt a támadások és a károk száma is, ezért „a beavatkozás szükségessége elvitathatatlan”.

Az ide vágó szakminisztériumi rendeletek közül sokat – mivel természet- és állatvédő civil szervezetek többször is megtámadták az alkalmazásukat a bíróságokon – nem lehet gyakorlatba ültetni, ezért a volt RMDSZ-es környezetvédelmi miniszter kezdeményezésére törvény útján akarják szabályozni a vadgazdálkodást. Az eddigi környezetvédelmi rendeletek azért sem alkalmasak a ,,medvekérdés” rendezésére, mert mai formájukban a vadásztársaságok nem partnerek ezek kivitelezésében.

Hirdetés

A vadászegyesületek szerint a kormány elvárása az, hogy a vadász, a vadgazdálkodási szakember ,,sintér” legyen az általa felügyelt vadászati területen, azaz ne értékesíthesse az elejtett medvét.

Miután a leköszönő RMDSZ-es miniszter, Tánczos Barna rendeletét megbuktatták, az új tárcavezető, Mircea Fechet egy jóval kisebb létszámú állományról – 180 kilőhető medvéről – rendelkezett, de a kvótának a vadásztársaságokra való leosztása nehézkesen működik. A rendelet alkalmazása körül sok a bürokrácia, a vadásztársaságok pedig azért sem örülnek neki, mert senki nem akar ingyen dolgozni, hiszen a medvetrófeát jelenleg nem lehet értékesíteni.

Könczei Csaba parlamenti képviselő szerint még idén sikerül elfogadtatni a törvénytervezetet •  Fotó: Facebook/Könczei Csaba Galéria

Könczei Csaba parlamenti képviselő szerint még idén sikerül elfogadtatni a törvénytervezetet

Fotó: Facebook/Könczei Csaba

A román pártok is támogatják

Könczei Csaba háromszéki RMDSZ-es képviselő szerint a vadászok által hosszú évek óta kifogásolt helyzetet is megoldaná a barnamedve-vadászatra vonatkozó megelőzési és beavatkozási kvótákat rögzítő törvénytervezet, mivel a medvepopulációk fölötti vadgazdálkodás jogát is visszaadná a vadásztársaságoknak.

korábban írtuk

Törvény útján szabályozná a barna medvékre vonatkozó vadászati kvótákat az RMDSZ
Törvény útján szabályozná a barna medvékre vonatkozó vadászati kvótákat az RMDSZ

Szaktanulmányokra alapozva dolgozta ki Tánczos Barna, az RMDSZ Hargita megyei szenátora azt a törvénytervezetet, amely törvényben rögzítené a barnamedve-vadászatra vonatkozó megelőzési és beavatkozási kvótákat.

„A törvény megszavazása után a jogszabályt kötelező módon a környezetvédelmi minisztériumnak kell alkalmaznia, amely vadásztársaságokra leosztva szabja meg a vadászterületenként kilőhető medvék számát.

Idézet
Számításaink szerint az évi 424 medve kilövése hozzájárulna a túlszaporodott állomány stabilizálásához”

– fogalmazott a Krónikának a képviselőház mezőgazdasági szakbizottságának tagja.

A szakpolitikus azt is elmondta, hogy 350 pontos trófeanagyságban korlátozzák a kilőhető medvéket, ami azt jelenti, hogy a nagy, fejlett, genetikailag értékes példányok védettek maradnak.

Könczei elmozdulást lát mind a politikum, mind a román sajtó részéről abban az értelemben, hogy belátják a medvepopulációk szabályozásának szükségességét.

A képviselőházban és a szenátusban összesen 103 honatya látta el kézjegyével az RMDSZ törvénykezdeményezését a kormánypárti és ellenzéki politikai alakulatok részéről, ami Köncsei Csaba szerint azt igazolja, hogy még az őszi ciklusban esély van a törvény megszavazására, hogy azt a jövő évtől alkalmazni lehessen.

Betelt a pohár. Tánczos Barna szerint most már az emberek védelme a tét a medvékkel szemben •  Fotó: László Ildikó Galéria

Betelt a pohár. Tánczos Barna szerint most már az emberek védelme a tét a medvékkel szemben

Fotó: László Ildikó

A vadgazdálkodási szakemberek véleményére támaszkodnak

Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, volt környezetvédelmi miniszter szerint a romániai medvekérdés a falun és városon lakók, de elsősorban a gazdák nagy problémája. „Sokatmondó adat, hogy az elmúlt hét évben 7-ről 23-ra nőtt azoknak a romániai megyéknek a száma, ahol medvetámadást, medvekárokat jelentettek. Az ember-medve konfliktus egyre nagyobb méretet ölt, a problémát rendezni kell” – érvelt a Krónikának a politikus.

Tánczos azt is hangsúlyozta, hogy komplex csomagot dolgoztak ki, amivel közép és hosszú távon rendezni lehet a kérdést.

A probléma kezelésének nem a vadászat az egyetlen megoldási módja. A szenátor által emlegetett csomag része az azonnali beavatkozás, a vadkárok kifizetése, a procedúrák egyszerűsítése, a decentralizáció, a populációfelmérés és a villanypásztorok finanszírozása. Ez utóbbi megvalósításában a minisztérium még adós, ennek gyakorlatba ültetése lassan halad. A Krónika felvetésére, hogy miért nem akarja a kormány visszaadni a vadgazdálkodást a hozzáértő szakemberek, a vadászegyesületek hatáskörébe, és ne a civil szervezetek döntsék el, mikor és hol lehet medvét kilőni,

Tánczos Barna elismerte, hogy a romániai közvélemény nagyon ellenséges a vadászokkal szemben, a szakma állandó támadásoknak van kitéve.

Amiért részben a vadászokat is felelősnek tekinti, mert nem tudnak megfelelő módon kommunikálni. A politikus szerint vissza kell adni a vadgazdálkodás becsületét Romániában, mert a vadászok ismerik legjobban a védett állatok élőhelyeit, a vadászterületen élő vadpopulációt, ezek szokásait, stb. „Nagyon sok területen a vadgazdálkodással foglalkozó szakemberek véleményére kell támaszkodni. A vadgazdálkodásnak csak kis része a vadászat, de ezt a »démonizált dolgot» fel kell oldani a társadalomban” – nyomatékosította Tánczos Barna szenátor.

Benke József erdőmérnök azt szeretné, ha a politikum partnert látna a vadgazdálkodási szakemberekben •  Fotó: Beliczay László Galéria

Benke József erdőmérnök azt szeretné, ha a politikum partnert látna a vadgazdálkodási szakemberekben

Fotó: Beliczay László

A vadásztársaságok módosítanák a tervezetet

Benke József erdőmérnök, vadgazdálkodási szakember, a Zeteleka és Társai Vadász- és Horgásztársulat vezetője a Krónikának elmondta, hogy előrelépésnek tartja az RMDSZ által benyújtott törvénytervezetet. Mint fogalmazott, vannak benne hibák, amit reményei szerint a törvényalkotási munka során ki lehet javítani. Ilyen hibának tartja a 350 pontos felső trófeahatárt a medvevadászatban, amit gyakorlatilag egy négyéves állat is elér, miközben a szarvasmarhákra támadó egyedek ennél sokkal nagyobbak és veszélyesebbek. Ahogy azt is korrigálásra váró előírásnak tekinti, hogy

a lelőtt állatot addig nem lehet értékesíteni, amíg a kutatóintézettől nem érkezik írásos visszajelzés. A szakember ezt kivitelezhetetlennek tartja, hiszen az több napos időt jelentene.

„Részletes szakmai tanulmányt készítek a törvénytervezetről, és abban bízom, hogy a vadgazdálkodási szakemberek észrevételei is bekerülnek az új jogszabályba” – fogalmazott portálunknak a székelyföldi erdőmérnök. Benke szerint értelmetlen az a bukaresti vélekedés is, hogy külföldi vadászok ne jöhessenek Romániába medvevadászatra. Ezt azért tartja abszurdnak, mert az Európai Unió területén az áruk és az emberek szabad mozgását a vadászat terén sem lehet korlátozni.

Könczei Csaba parlamenti képviselő szerint még idén sikerül elfogadtatni a törvénytervezetet •  Fotó: Facebook/Könczei Csaba Galéria

Könczei Csaba parlamenti képviselő szerint még idén sikerül elfogadtatni a törvénytervezetet

Fotó: Facebook/Könczei Csaba

Idézet
Ha egy német vagy francia vadásznak pénze és kedve van ehhez, miért ne vadászhatna Romániában a törvényes előírások betartásával?”

– fogalmazta meg aggályait Benke József erdőmérnök. A Zeteleka és Társai Vadász- és Horgásztársulat vezetője egyetért abban, hogy Romániában csak törvénnyel lehet szabályozni a medvepopulációk szinten tartásának kérdését, ellenkező esetben a szakminisztérium folyamatosan azzal volna elfoglalva, hogy a zöld szervezetekkel pereskedjen.

korábban írtuk

Néhány napon belül két helyen is háziállatokat mészárolt le egy medve Nagyvárad tőszomszédságában
Néhány napon belül két helyen is háziállatokat mészárolt le egy medve Nagyvárad tőszomszédságában

Már nem csupán a hegyvidéken, hanem az Alföldön is egyre nagyobb problémát jelentenek a medvék: néhány napon belül két gazdaságba is betört, és kecskéket mészárolt le egy medve a Nagyvárad mellett található Váradszentmártonban.

korábban írtuk

Nyolc településen járt medve az elmúlt héten Hargita megyében
Nyolc településen járt medve az elmúlt héten Hargita megyében

Összesen tíz alkalommal küldtek ki riasztást a lakóknak a Ro-Alert rendszeren medvék jelenlétére figyelmeztetve az elmúlt héten – közli a Hargita megyei csendőrség sajtóosztálya.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 24., péntek

Fenyegeti-e polgárháború Magyarországot? Éles bírálatokkal illették a Tisza-kormányt Tusványoson

Borítékolható az ádáz politikai küzdelem Magyarországon az áprilisi választásokat kétharmados többséggel megnyert Tisza Párt és az ellenzékbe került Fidesz között, ebből a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor hallgatósága is kapott ízelítőt.

Fenyegeti-e polgárháború Magyarországot? Éles bírálatokkal illették a Tisza-kormányt Tusványoson
Hirdetés
2026. július 24., péntek

Nemzetpolitikai konszenzust sürgetnek a külhoni magyar vezetők

Folytonosságot, kiszámíthatóságot és nemzetpolitikai konszenzust sürgettek a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) keretében pénteken megrendezett nemzetpolitikai kerekasztal résztvevői.

Nemzetpolitikai konszenzust sürgetnek a külhoni magyar vezetők
2026. július 24., péntek

Tanasă kiállt a székelyföldi városban provokációra készülő fekete öves magyargyűlölő mellett

Felzúdulást keltett a soviniszta, magyarellenes román körökben, hogy Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere jelezte: nem kívánja engedélyezni Mihai Tîrnoveanu megmozdulását, amelyet péntek délutánra tervez a háromszéki városban.

Tanasă kiállt a székelyföldi városban provokációra készülő fekete öves magyargyűlölő mellett
2026. július 24., péntek

Orbán Viktor elmondta, mi a „fegyvere” a medvék ellen Erdélyben

Megérkezett Erdélybe Orbán Viktor volt miniszterelnök, aki szombaton megtartja szokás szerinti előadását a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (avagy Tusványos) színpadán.

Orbán Viktor elmondta, mi a „fegyvere” a medvék ellen Erdélyben
Hirdetés
2026. július 24., péntek

Nem csak lakást adnak: tízéves felzárkóztatási program indul a pataréti családokért

Újabb lakhatási és felzárkóztatási programmal segítenék a Kolozsvár melletti nyomortelepeken, mélyszegénységben élő családokat. A kezdeményezés kapcsán többen is kifogásolták, hogy a kedvezményezettek a város különböző lakónegyedeibe költözhetnek.

Nem csak lakást adnak: tízéves felzárkóztatási program indul a pataréti családokért
2026. július 23., csütörtök

Az eurózónához csatlakozás esély, de önmagában nem garancia a jólét növekedésére

Az eurózónához csatlakozás esélyt teremthet, de önmagában nem biztosít garanciát a jólét növekedésére – hangoztatta Banai Péter Benő, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke csütörtökön Tusnádfürdőn.

Az eurózónához csatlakozás esély, de önmagában nem garancia a jólét növekedésére
2026. július 23., csütörtök

Még inkább felgyorsítanák a nagyszabású erdélyi vasútfejlesztés ütemét

Több mint 70 százalékos előrehaladás tapasztalható a korszerűsítési és villamosítási munkálatok terén a Kolozsvárt Nagyváraddal összekötő vasútvonal Kolozs megyei szakaszai közül kettőn, a harmadikon azonban jelentős a lemaradás.

Még inkább felgyorsítanák a nagyszabású erdélyi vasútfejlesztés ütemét
Hirdetés
2026. július 23., csütörtök

Sorozatrabló bukott le egy erdélyi városban: újabb támadása után kattant a bilincs

Két rablással gyanúsított férfi került rekordidő alatt rendőrkézre, miután szerda hajnalban kiraboltak egy nagyváradi férfit a város egyik nonstop üzlete előtt.

Sorozatrabló bukott le egy erdélyi városban: újabb támadása után kattant a bilincs
2026. július 23., csütörtök

A Nagyváradnak járó uniós források felfüggesztését kérik civil szervezetek a Pride-felvonulás betiltása miatt

Az Európai Bizottság közbelépését, és többek között a Nagyvárdnak járó európai uniós források befagyasztását kéri több civil szervezet egy, a uniós testületnek címzett levélben, miután a város önkormányzata idén sem engedélyezi a Pride-felvonulást.

A Nagyváradnak járó uniós források felfüggesztését kérik civil szervezetek a Pride-felvonulás betiltása miatt
2026. július 23., csütörtök

„Az autonómia nem célja, hanem eszköze a megmaradásnak”

Az uniós szabályozás, a közösségi akarat, valamint a többségi hozzáállás fontosságát emelték ki a résztvevők csütörtökön a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor Kárpát-medencei magyar autonómiatörekvésekről rendezett pódiumbeszélgetésén.

„Az autonómia nem célja, hanem eszköze a megmaradásnak”
Hirdetés
Hirdetés