
Fotó: Krónika
2007. március 06., 00:002007. március 06., 00:00
„A felújítottosztályon lényegesen kevesebb idő alatt éssokkal hatékonyabban tudjuk majd ellátni a sürgősségibeavatkozásra szoruló betegeinket” – magyaráztaa szóvivő. Jelenleg az intézmény egyetlenhelyiségében végeznek sürgősségibeavatkozásokat, és gyakran komoly időveszteségetjelent, amíg a beteget a sebészetre vagy az intenzívosztályra szállítják. „A gyorsaságnagyon fontos, ugyanis a beteg életét mentheti meg –hangsúlyozta Demian. – Három éve egy 18 évesfiút azért vesztettünk el, mert nem sikerültidőben elállítani a vérzést, amit egykésszúrás okozott a lábán.”
Az újsürgősségi osztályt a jelenlegi urológiahelyén alakítják ki, mivel ez a részlegfelelt meg leginkább a Ramsy program előírásainak:egyrészt jó a beosztása, másrésztitt alakítható ki az utcáróllegkönnyebben megközelíthető bejárat. Az újosztály felszereltségét illetően is felülmúljaa meglévőt, saját ekográffal ésszívritmusmérővel szerelik fel. Ezenkívülolyan berendezést is kapnak, amivel mesterségesen fenntudják tartani a páciens alapvető életműködéseit,a szívverést és a légzést. Azegyik teremben kisebb laboratóriumot is kialakítanak,ahol a legszükségesebb vizsgálatokat azonnal eltudják végezni, például vércukorszintetmérhetnek. A szóvivő közölte, az épületátrendezése és átszervezése 1,2millió lejbe kerül, ezt a Szatmár Megyei Tanácsfinanszírozza. „Múlt héten kaptuk meg a megyeitanácstól az urbanisztikai engedélyt a tervezettátépítési munkálatokhoz, ésmárcius végén kezdjük meg a bal oldaliépületszárny földszintjénekátalakítását. Amint elkészülünk,küldik a műszereket. A tervek szerint 2007. december 31-érekészen áll majd a sürgősségi osztály,és a következő évtől már teljes gőzzelműködhet” – fejtette ki Demian.
Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.
Összesen 1110 fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap négy településen, miután az erős szél megrongált 13 transzformátorállomást – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.
Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.
A kora tavaszi időszakban pompázik a Kárpát-medence számos vidékén megtalálható, ám igazán Kalotaszeg nevével egybeforrt riszegvirág. Aki teheti, ebben az időszakban még megcsodálhatja a védett növényt.
A vasúti infrastruktúra egyes szakaszain munkálatokat végeznek, emiatt május 25. és szeptember 16. között nem fognak vonatok közlekedni Brassó és Csíkszereda között.
Jóváhagyta a bukaresti közlekedési minisztérium a zilahi körgyűrű újabb, északi szakaszának projektjét, amelyet 140 millió euróból valósíthatnak meg. Az újabb beruházás a késések és a kínai kivitelezői premier miatt hírhedtté vált déli szakaszt követheti.
Rövid idő alatt széles körben elterjedt Bodor János, a Háromszék újságírójának videója, amelyben egy székelyruhás alak egy, a Tisza Párt logójával ellátott „poloskát” kaszabol.
Az erdélyi és a helyi alkotóké lesz a főszerep a péntek este kezdődő 33. Szent György Napokon, amely május 3-áig várja a közönséget Sepsiszentgyörgyön.
Erdélyben enyhén csökkent a Szülőföldön Magyarul Program keretében nyújtott oktatási-nevelési támogatást kérelmezők száma, ami demográfiai okokra vezethető vissza – derül ki a Rákóczi Szövetség gyorsjelentéséből.