2011. március 22., 08:372011. március 22., 08:37
A csoportosulás élén az a Pál Imre közbirtokossági tag áll, aki az intézmény elnöki tisztségére aspirál, és a múlt év április 26-án rendkívüli tisztújító közgyűlésen egyedüli jelöltként elnökké szavaztatta magát.
Február elejétől mintegy huszonöt személy sztrájkol a gyergyóalfalvi közbirtokosság székházának gyűléstermében. Pál és társai nehezményezik, hogy a társaság jelenlegi vezetősége miért nem osztja a közbirtokossági jutalékot „természetben”, azaz a közbirtokossági tagok miért nem kapnak tűzifát vagy építkezésre alkalmas úgynevezett műfát.
A tiltakozók azt szeretnék elérni, hogy megtekinthessék az erdészettel kötött szerződéseket, valamint a közbirtokosság által kiállított jegyzőkönyveket. „Az eltelt időszakban a kért iratokat megnézhették és elemezhették” – jelentette ki Mihálydeák Imre, a gyergyóalfalvi közbirtokosság elnöke, kifejtve, hogy a biztonsági embereket azután szerződtette, miután az épületet megszálló tiltakozók kicserélték a zárakat és az épület bejáratára lakatot tettek. A zárcsere és rendbontás tényét a közbirtokosság vezetősége többször is jelentette a helyi rendőrségen, míg tegnap reggeltől egy őrző-védő cég biztonsági embereit bízták meg az épület őrzésével, és a lakatot eltávolították a bejárati ajtóról. Mivel a tiltakozókat a biztonságiak nem engedték be az épületbe, vita alakult ki. Mihálydeák egy idő után Pál Imrét és két társát beengedte az épületbe. „Még nem derült ki, milyen kérdéseik vannak, mert csak személyes sérelmeiket hangoztatták” – jelentette ki Mihálydeák a többórás tárgyalás után. Pál Imrét lapzártáig nem sikerült elérnünk.
A gyergyóalfalvi közbirtokosság háza táján egyébként tavaly március közepén kezdődtek a gondok. Egyik testületi ülésen Pál Imre és támogatói – akik a föld-visszaszolgáltatások körüli törvénytelenségek elkövetésével, részrehajlással, igazságtalansággal vádolják a község és a közbirtokosság vezetőit – megakadályozták Mihálydeák Imrét elnöki beszámolója megtartásában. György István polgármester, illetve Mihálydeák Imre, a közbirtokosság elnöke azóta rágalmazási pert indított Pál Imre ellen.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
szóljon hozzá!