Hirdetés

Gulyásparti forró dzsesszel

Maros megye - Újabb, a falu apraját-nagyját megmozgató rendezvénynyel próbálták ellensúlyozni az önkormányzat passzivitását a Székelyvéckén lakó magyarországi orvosok. Tihanyi István és anyaországi kollégái, valamint a falu szülöttje, a Marosvásárhelyen élő Fekete Pál képzőművész ismét merészet gondoltak, és hagyományteremtés céljából főzőversenyt szerveztek.

Szucher Ervin

Szucher Ervin

2007. augusztus 28., 00:002007. augusztus 28., 00:00

Hívásukra nemcsak a Maros megyei település lakói neveztek be, a távolabbról érkező alkalmi és hivatásos szakácsok is bogrács mellé álltak.
Versenyen kívül vett részt – és sikert aratott – a Román Televízió magyar adásának két munkatársa is, akiket a Kriterion Kiadó vezetője erősített. Az esemény savát és borsát viszont a vasárnap éjfélig koncertező Hot Jazz Band szalonzenekar jelentette. A világot bejárt pesti dzsesszmuzsikusok bevallották, ilyen hangulattal, mint Véckén nemigen találkoztak. Premiernek számított, hogy a Luxusvonat című slágerre a kultúrotthonba összesereglettek vonatozni kezdtek, majd az Odavagyok magáért örökzöldre nyolc pár állt fel táncolni.
A „forró dzsesszt” megelőző főzőverseny végtermékét értékelve, a zsűri az első kóstolás után megállapította, hogy a résztvevők beleadtak anyait-apait. Volt, aki, saját elmondása szerint nyálcsorgató ízű hagyományos krumpligulyást készített, más robbanásveszélyt jelentő babgulyással próbálta meggyőzni a zsűri tagjait. A tíz csapat között akadt olyan is, amely a pörköltbe minden Székelyvécke környékén élő és mozgó állat húsát belefőzte: a vaddisznóét, az őzét, a disznóét és a borjúét. Kérdésünkre, hogy miért csak szurkol és kóstol, a falu plébánosa, Bene Gábor esperes úgy vélte, neki ennyi is elég, hisz főzni legfeljebb csak teát képes. A papilakon viszont a tévé képernyőjéről jól ismert Tomcsányi Mária, Simonffy Katalin és férje, Szabó Gyula hétnyelven beszélő szilvás gombócot gyúrtak össze. „Ez Bukarestből hazamenekített hagyomány. Ott gyakran ültünk össze a magyar kollégákkal egy-egy gombócfőző partira” – osztotta meg az ínyencség történetét a nyugdíjazása után Marosvásárhelyre költözött Tomcsányi Mária.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 28., kedd

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna

Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal

Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal
2026. április 28., kedd

Két fontos európai repülőtérre indulnak járatok Kolozsvárról

Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.

Két fontos európai repülőtérre indulnak járatok Kolozsvárról
2026. április 28., kedd

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból

Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit

Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit
2026. április 28., kedd

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt

Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt
2026. április 28., kedd

Pirosba borult a Mezőség: bazsarózsamezők és kétmillió euróért kínált kastély Mezőzáhon

Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.

Pirosba borult a Mezőség: bazsarózsamezők és kétmillió euróért kínált kastély Mezőzáhon
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Rágyújtotta a házat élettársára egy szebeni férfi, súlyosan megsebesült a nő

Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.

Rágyújtotta a házat élettársára egy szebeni férfi, súlyosan megsebesült a nő
2026. április 27., hétfő

Turizmus nélkül maradt Parajd: kisvállalkozások sora zárt be a bánya beomlása után

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Turizmus nélkül maradt Parajd: kisvállalkozások sora zárt be a bánya beomlása után
2026. április 27., hétfő

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel

Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel
Hirdetés
Hirdetés