
Egyelőre csak tárgyal a lehetséges megoldásokról a Hargita megyei önkormányzat annak kapcsán, hogy februárban jelentősen csökkent az otthoni beteggondozásra szánt állami támogatás. A Caritas igazgatója a megyei pályázati rendszert bírálja, és a kisebbségi honatyák segítségére is számít.
2017. február 22., 16:562017. február 22., 16:56
Miközben Háromszéken a megyei önkormányzat sietett az otthoni beteggondozással foglalkozó szervezetek segítségére azzal, hogy támogatásnöveléssel pótolják a kieső tetemes kormányfinanszírozást, Hargita megyében még csak a lehetséges megoldásokat keresik. Az esetleges megyei támogatás kapcsán Borboly Csaba tanácselnök lapcsaládunknak mindössze annyit mondott: a programok koordinálását Bíró Barna Botondra, a megyei önkormányzat alelnökére bízta, és reméli, hogy „lesz érdemleges, törvényes megoldásra javaslata, hisz erre a szolgáltatásra szükség van”.
Bíró Barna Botondnak már több polgármester is jelezte, hogy komoly gondot okozna az otthoni beteggondozás megszűnése. Az alelnök úgy nyilatkozott: az ügyben már elkezdett tárgyalni a Caritas illetékeseivel, egyelőre elkérte a megyére vonatkozó adatokat, például, hogy hány személyt látnak el, és pontosan milyen szolgáltatásokat nyújtanak. Bíró viszont nem adott egyértelmű választ arra a kérdésre, hogy követik-e a háromszéki példát, azt azonban hangsúlyozta, hogy Hargita megyében – a méretbeli különbségek miatt – jóval kiterjedtebb a szolgáltatás. „Keressük a megoldást, de mindennek a feltétele, hogy egyszer fogadják el a megyei költségvetést” – hangsúlyozta.
Arányaiban kevesebb pénzt adnak
Hargita megyében egyetlen település – Bélbor – kivételével mindegyik térségben működik az otthoni ellátás. Péter György, a Caritas szociomedikális ágazatának igazgatója rámutatott: a Háromszéken zajló tevékenység körülbelül a Gyergyószéken végzett munkának felel meg. Péter ugyanakkor arról is beszámolt: tavaly Kovászna megye 400 ezer lejjel, a – szintén kisebb méretű – Maros megyei önkormányzat pedig 600 ezer lejjel támogatta az otthoni beteggondozást végző szervezeteket, míg Hargita megye 440 ezer lejjel járult hozzá a tevékenységhez, ami arányaiban jóval kevesebbet jelent.
Az igazgató szerint ráadásul nem ez az egyetlen probléma, hiszen míg a szomszédos megyékben a finanszírozás fizetésekre is fordítható, Hargita megyében erre nem ad lehetőséget a pályázat. Holott az állami támogatás megvonását a béralap sínyli meg leginkább. Hátrányt jelent az is, hogy Hargita megyében későn írják ki a pályázatot, így a szolgáltató csak júniustól kaphat pénzt, ezzel szemben Maros megyében már áprilistól lehet számolni az összeggel. „Az anyagi keretet és a feltételeket egyaránt kellene módosítani, hogy a szolgáltatás zökkenőmentes legyen” – fogalmazott Péter György, jelezve, készséggel együttműködnek mindenben a megyei tanáccsal.
Az RMDSZ segítségére számítanak
A helyi önkormányzatok közül egyelőre Székelyudvarhely ajánlotta fel, hogy saját költségvetésből igyekeznek pótolni a kiesést. Péter György elmondta: számítanak Derzsi Ákos szenátor segítségére, aki tagja a felsőház egészségügyi és családvédelmi szakbizottságának. Az igazgató úgy véli: az RMDSZ számára prioritás kellene hogy legyen az ügy, hiszen „amíg nincs megfelelő szociális háló, a bajban lévő ember senkire nem számíthat, addig hiába beszélünk itthon maradásról”. Mint ismeretes, az otthoni beteggondozásra szánt állami támogatást jelentősen csökkentette februárra a munkaügyi minisztérium, egyes híresztelések szerint pedig elképzelhető, hogy a finanszírozás egy részét a továbbiakban is megvonják. Az RMDSZ nemrég interpellációban kérte számon a munkaügyi tárca vezetőjét.
Miközben 2026 első felében csaknem 14 százalékkal kevesebb turista érkezett a romániai agropanziókba, a helyi gasztronómiai pontok száma tovább nőtt, és már új törvény is ösztönözné a falusi élményprogramokat.
Mintegy 120 rendezvénnyel várja a bánsági nagyváros magyar közösségét és a más nemzetiségű érdeklődőket vasárnap estig a XI. Temesvári Magyar Napok.
Tűz keletkezett szombatról vasárnapra virradóra a kolozsvári Hașdeu (Kőkert) diákkampusz 17-es bentlakásának ötödik emeletén. Az épületben mintegy kétszáz diák tartózkodott, többségük még a tűzoltók megérkezése előtt kijutott a kollégiumból.
Ételmérgezésre utaló tünetek jelentkeztek szombat este egy zártkörű rendezvény résztvevőinél a Szeben megyei Feleken (Avrig), a Brukenthal-palota rendezvénytermében.
Lassan eltűnik a magyar üzletekből a valódi parajdi só: a 2025-ös bányakatasztrófa előtt kitermelt készletek a gyártóknál lényegében elfogytak, és már a kereskedőknél is egyre kevesebb maradt. A kieső mennyiséget részben dési sóval pótolják.
Miközben a gyerekek egyre több időt töltenek zárt terekben és képernyők előtt, a természetpedagógia éppen az ellenkező irányba hívja őket: ki a szabadba, ahol lehet sarat dagasztani, menedéket építeni, nyomokat követni, felfedezni és közben tanulni.
Visszaesett az illegális migráció és a lopott gépjárművek felderítése a román–magyar határ térségében Románia 2025. január 1-jei schengeni csatlakozása óta. A Nagyváradi Területi Határrendészeti Felügyelőség sajtóosztálya válaszolt a Krónika kérdéseire.
Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.
Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&
Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.
szóljon hozzá!