
Fotó: Boda L. Gergely
Egyetlen tartózkodással, ellenszavazat nélkül fogadta el a Maros Megyei Tanács a 2016-os költségvetését. A határozat szerint az önkormányzat idén több mint 378 millió lejből gazdálkodhat, és meglepő módon az összeg 70 százalékát a működési költségekre különítette el, és mindössze a 30 százalékát irányozta elő különböző fejlesztési, beruházási tételekre.
2016. január 29., 09:412016. január 29., 09:41
Az egyetlen képviselő, aki tartózkodott a szavazás alkalmával, Ioan Tuşnea volt, aki a gyűlésen leszögezte: nem tetszett neki az összeg elosztása. „Csak abban az esetben tudtam volna megszavazni a költségvetést, ha az összeg nagyobb részét nem a saját apparátusunk működtetésére, hanem a fejlesztésre költjük” – indokolta álláspontját Tuşnea. Ciprian Dobre megyei tanácselnök elmondta, egy akkora intézmény, mint az önkormányzat, mely számos kulturális, oktatási, társadalmi és szociális feladatot lát el, képtelen 262 millió lejnél kevesebből fenntartani önmagát.
A megyei önkormányzat azért tervezhet 378 millió lejes kiadással olyan körülmények között, hogy az előrelátható bevételei nem haladják meg a 271 milliót, mivel az elmúlt évekből egy 108 millió lejes megtakarított összeggel rendelkezik. A legnagyobb idei beruházást a csergedi motorversenypálya befejezése képezi, melyre a testület 34,6 millió lejt különített el. Mint ismeretes, amennyiben az olasz kivitelező a múlt év végéig befejezte volna az építkezést, az összeget az Európai Unió biztosította volna. A perek következtében az építő abbahagyta a munkát, azonban nem volt hajlandó átadni a telepet, ezért a tanácsnak törvényszéki végrehajtóhoz kellett fordulnia.
A tanácsosok 1,3 millió lejt különítettek el az integrált hulladékgyűjtésre, 440 ezret a víz- és szennyvíz-csatornahálózat bővítésére, 44 ezret a Mezőrücs környéki domboldalak erdősítésére és 12 ezret a tavaly átadott 135-ös megyei út Nyárádmagyarós és Sóvárad közti szakaszának befejezésére. A csütörtöki tanácsülésen az RMDSZ-frakció tagja, Mózes Levente rámutatott: alig történt meg a szalagvágás, az út egy kisebb szakasza máris megcsúszott.
Csép Andrea hiányolta a megyeházán a mozgássérülteknek előírt feljárók megépítését. „Az a személy, akinek ezzel kellene foglalkoznia, nem érzi át a mozgáskorlátozottak helyzetét” – mutatott rá az önkormányzati képviselő.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!