Hirdetés

[FRISSÍTETT] A BBTE magyar tagozata elfogadta új működési szabályzatát

A Babeş-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) magyar tagozatának vezetőtanácsa elfogadta új működési szabályzatát, és megerősítette, hogy kihasznál valamennyi olyan lehetőséget a magyar oktatás státusának alakításában, amelyeket az új román oktatási törvény szavatol.

2011. november 08., 15:232011. november 08., 15:23

Egyértelmű különbség van a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) hétvégén elfogadott chartája és a magyar tagozat létrehozását szorgalmazó nyílt levél között – vélekedett Vekov Károly történész, egyetemi tanár a Krónika kérdésére. „Egyetlen szóval tudnám jellemezni a helyzetet: bevégeztetett. Az illetékesek úgy döntöttek, hogy továbbra is a többségiek kezében marad a döntés, a helyzet tulajdonképpen változatlan maradt. Teljesen más eredményre számítottunk, illetve mást érdemeltünk volna 21 év után” – fogalmazott lapunknak a történész.

Magyari Tivadar, az egyetem rektorhelyettese a tagozat vezetőtanácsának ülése után elmondta: a testület megerősítette korábbi álláspontját, miszerint az egyetem magyar nyelvű oktatási státusának alakításában minden lehetőséget kihasználnak, amelyet az idén hatályba lépett új oktatási törvény és a jogszabály alapján kidolgozott, már az oktatási minisztérium által is elfogadott új egyetemi charta biztosít.

Korábban Vekov Károly történész egy nyílt levelet fogalmazott meg, amelyet több tucatnyi romániai magyar értelmiségi is aláírt. Ebben a dokumentumban azt szorgalmazták, hogy mind a BBTE-n, mind a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) a magyar oktatók ne az úgynevezett tanulmányi vonal és az önálló intézetek (departament) megalakulását kérjék, hanem a törvényben szereplő tagozatot (sectie), mert a magyar egyetemi közösség csak ebben a szerveződési formában lehet egyenlő partnere a román egyetemi közösségnek.

Ugyanakkor a romániai magyar egyetemi oktatók és a politikai döntéshozók többsége elégedett az önálló magyar intézetek megalakulásával. Ezek a korábbi vegyes, román és magyar oktatókból alkotott tanszékek helyét veszik át, és egyebek között önálló oktatásszervezési, pénzgazdálkodási hatáskörrel rendelkeznek.

A magyar tagozat vezetőtanácsa által kétharmados többséggel elfogadott új működési szabályzat kimondja egyebek között, hogy a magyar tagozathoz tartozik etnikai és vallási hovatartozásától függetlenül mindenki, aki a BBTE-en magyar nyelven tanít, illetve magyar nyelven tanul vagy a magyar tagozat által működtetett bármilyen idegen tannyelvű szakon tanul. A szabályzat szerint a magyar tagozat az egyetemi autonómia feltételei között, a tagozati autonómia elvének alapján szerveződik és működik.

A BBTE-n és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen már megalakulhattak az önálló magyar intézetek, valamint a magyar tagozat. A román oktatási törvény erre vonatkozó előírásait egyedül a MOGYE-n nem sikerült alkalmazni az egyetem legfőbb döntéshozó testületében többséget alkotó román oktatók ellenállása miatt.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 12., hétfő

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre

Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki

A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki
2026. október 12., hétfő

Tüntetnek az erdélyi repülőgépgyár alkalmazottai az alacsony bérek és a külföldi katonai helikopterek vásárlása miatt

Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.

Tüntetnek az erdélyi repülőgépgyár alkalmazottai az alacsony bérek és a külföldi katonai helikopterek vásárlása miatt
2026. október 11., vasárnap

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air

Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air
Hirdetés
2026. október 10., szombat

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott

Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott
2026. október 10., szombat

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást

Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást
2026. október 10., szombat

A bűnüldözés mellett tűzifamérésre is utasították az egyik partiumi megye rendőreit a szakszervezet szerint

Sajátos feladatot osztott ki a megye vidéki rendőrőrsein tevékenykedő állománynak Szatmár megye rendőr-főkapitánya: naponta le kell mérniük a felhasznált tűzifamennyiséget.

A bűnüldözés mellett tűzifamérésre is utasították az egyik partiumi megye rendőreit a szakszervezet szerint
Hirdetés
2026. október 10., szombat

Drasztikus fordulat az időjárásban, a hegyekben havazhat is

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szombaton kiadott időjárás-előrejelzése szerint vasárnaptól kedd délelőttig esőre, a szél élénkülésére, 1500 méter fölött pedig havas esőre és havazásra kell számítani Romániában.

Drasztikus fordulat az időjárásban, a hegyekben havazhat is
2026. október 09., péntek

Fellélegezhetnek a Kereszthegyen lakók? Újabb fordulatot vett a nagybányai lakópark körüli vita

Nem épül lakópark Nagybánya ikonikus természeti-kulturális örökségére, a Kereszthegyre a város polgármestere szerint. Egy helyi civil szervezet vezetője viszont állítja: nincs garancia erre.

Fellélegezhetnek a Kereszthegyen lakók? Újabb fordulatot vett a nagybányai lakópark körüli vita
2026. október 09., péntek

Lefejezve találtak rá egy közel egytonnás bölényre az egyik erdélyi megyében

Holtan találtak csütörtökön este a Beszterce-Naszód megyei Ilvamagura közelében egy bölényt, amely az elmúlt hetekben jelent meg a környéken.

Lefejezve találtak rá egy közel egytonnás bölényre az egyik erdélyi megyében
Hirdetés
Hirdetés